A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Szűcs Ernő Zoltán: Debrecen bank- és hitelélete 1919–1929

Szűcs Ernő Zoltán Debrecen bank- és hitelélete 1919—1929 A több mint két évtizede fellendült megyei helytörténetírásunk sajátos jelensége, hogy a kapitalizmus kori időszakot bemutató részekből, gazdaságtörténeti tanulmányokból jó­formán minden esetben hiányzik a bankok, takarékpénztárak működését elemző fejezet. Ilyen szempontból a megyénkben kiadott monográfiákból ritka kivételnek számít Hajdú­dorog és Hajdúhadház története. 1 Ugyanez vonatkozik Debrecenre is. Időszerű tehát — ha csak egy rövid periódusra terjedően is — a témát napirendre tűzni. A téma feldolgozását nehezítette a forrásanyag hézagossága: több országos bank hely­beli fiókjának mérlegadatai nem álltak rendelkezésünkre, mert nem maradtak fenn e fiókok önálló évi összegzései, az anyaintézet összesített mérlegeiből pedig nem tűnik ki, hogy a kö­zös tételekből mi és mennyi vonatkozik a debreceni fiókokra. Ugyanakkor a helybeli alapí­tású pénzintézetek hasonló adatai jóformán teljes mértékben feltárhatók voltak. Ez utóbbiak­ból, az évi üzleti jelentésekből és más források összevetéséből a következtetés módszerével módunk nyílt az előbb említett hiányosságon bizonyos mértékig segíteni, városunk pénzügyi életének — vélhetően — reális képét megrajzolni. 2 Debrecen régi kereskedőváros. A történelem során számos kedvező körülmény játszó­dott közre abban, hogy a város a 17. században iparával és kereskedelmével oly magasra emelkedhetett. Bár a későbbiekben, a 19. század elejére szerepéből, jelentőségéből sokat vesz­tett, de még akkor is a messze környék legtekintélyesebb szereppel bíró települése maradt. 1 Hajdúdorog története (Szerk.: Komoróczy György, 1971) és Hajdúhadház múltja és jelene (Szerk.: Komoróczy György, 1972). 2 Debrecenben 1918 végén működő pénzintézetek: Fiókok: 1. Osztrák—Magyar Bank debreceni fiókja. 2. Magyar Hadihitelintézet Rt. debreceni fiókja. 3. Magyar Általános Hitelbank debreceni fiókja. 4. Pénzintézeti Központ debreceni ki­rendeltsége. Bankok és takarékpénztárak : 1. Debreceni Első Takarékpénztár Rt., 2. Alföldi Takarékpénztár Rt., 3. Általános Forgalmi Bank Rt., 4. Debreceni Ipar és Kereskedelmi Bank Rt., 5. Debreceni Hitelbank Rt., 6. Takarék és Hitelintézet Rt., Debrecen, 7. Debreceni Belvárosi Takarékpénztár Rt., 8. Debreceni Gazdasági Takarékpénztár Rt., 9. Debreceni Gazdák Bankja Rt., 10. Debreceni Bank Rt., 11. Bankegyesület Rt., Debrecen, 12. Debreceni Pénzváltóbank és Zálogkölcsönző Rt., 13. Debreceni Közgazdasági Bank és Váltóüzlet, 14. Debreceni Közvetítő Bank Rt., 15. Nagymagyaralföldi Bank Rt., Debre­cen 16. Debreceni Bank és Pénzváltóüzlet. Szövetkezetek: 1. Debreceni Kölcsönös Segélyzőegylet, 2. Koronatakarék és Hitelszövetkezet, 3. Fillérbank mint szövetkezet, 4. Általános Hitelszövetkezet, 5. Debreceni Agrárbank mint szö­vetkezet, 6. Debreceni Iparosok és Kereskedők Hitelszövetkezete, 7. Debreceni Leszámítolóbank mint szövetkezet, 8. Debreceni Népbank mint szövetkezet, 9. Debreceni Takarékszövetkezet, 10. Jelzálog és Hitelbank mint szövetkezet (felszámolás alatt), 11. Debreceni Tisztviselők Ön­segélyező Egylete, 12. Debreceni Népszövetségi Hitelszövetkezet, 13. Debrecen-vidéki Takarék­pénztár mint szövetkezet, 14. Gazdasági és Kereskedelmi Bank mint szövetkezet, 15. Kerületi Bank mint szövetkezet, 16. Mezőgazdasági Bank mint szövetkezet, 17. Néptakarékpénztár mint szövetkezet, 18. Polgári Takarék és Segélyszövetkezet, Debrecen, 19. Tisza-vidéki Mezőgazdák Szövetkezete. 207

Next

/
Thumbnails
Contents