A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Kormos László: Kerekes Ferenc tanulmánya a Debreceni Református Kollégium gazdasági ügyvitelének 1742–1841 éveiről

taltatott volna; vagy a Rector Professornál fenn fogott volna akadni az illyen Commissio, vagy ha Rectori Subscriptio nélkül vitetett volna a Perceptorhoz, ez nem fogta volna azt acceptálni, ha erről instructiója lett volna; vagy ha még akkor is acceptálta volna, felelés terhét vett volna magára. Most is hát szükség lenne meghatározni, kiknek Commissióját acceptálja a Perceptor. 2, Az 1792-diki Curatori instructiónak 8-dik pontja ez volt: „A Curator a Rectorral együtt a perceptoralis Cassat, granariumot, és pintzét esztendőben háromszor is véletlenül visitálják. Ezen rendelést is, melly ha szinte talám eleinte, mint szokott lenni, effectusba vétetett is, már régen kiment a szokásból, úgy hogy legalább mióta én idejöttem, és igy a közelebbi 17 esztendők alatt, soha cassa visitatió nem tartatott, jó volna, úgy tartom, megújítani, de a mostani környülmenyekhez képest, és úgy módosítva, hogy ez soha többé a divatból ki ne mehetne. Erre nézve jónak látnám, hogy a Colle­gium helybeli Curatora és a Rector Professor mellé most rendeltetnék még a gazdasági gyűlések harmadik elementumából, a Superintendentialis Assessorok közül is egy, s hármójokra bízódnék a Cassának véletlen visitatiója oly móddal, hogy mind a háromnak lenne jussa egyszer esztendőben a többi kettőt felszóllítani a cassa véletlen megvizsgálására, s ha mind a három minden esztendőben nem élne is ezen jussával, legalább egyszer esztendőben a véletlen visgálás soha el ne múlnék; s a vis­gálok mind annyiszor, a hányszor a cassat megvisgálták, visgálatjok eredményerői a gazdasági gyű­lést tudósítanák, s tudósításuk menne be a jegyző könyvbe, hogy így a Cassa visitatió is a fő tiszteletű Consistorium ellenőrsége alatt lenne. így, reménylem, nem fogna az többé kimenni a szokásból. Ha illyen rendelés tétetik, a Perceptor instructiójába is bele kell tenni, hogy a véletlen cassa visitatióra úgy készen legyen mindenkor a Perceptor, hogy akármelly szempillantásban menjen is a visgáló de­putatio, s akár minden keze alatt lévő Cassákat, akár pedig tsak némellyeket azok közül egyenként kívánjon megvisgálni: az, a számadást az illető cassáról, s magát a cassat egymással könnyen ösz­vehasonlíthassa, s egyez é a kettő egymással könnyen általláthassa. E végre pedig szükséges volna, hogy a Collegium a Perceptoralis szobába csináltatna egy ollyan Szekrényt, vagy Ládát, melynek annyi, vagy, a jövendőkre tekintve, még több különböző fijókjai lennének, mint a hány külömböző cassája a Collegiumnak van, hogy igy a Perceptor mindegyik cassának pénzét, és újonnan kiadott pénzéről szól ló Contractusait, — addig, míg ezen utóbbiakat számadásával együtt a gazdasági gyűlés­nek, az Archívumba lejendő tetetés végett beadná, — külön külön fijókba tarthatná. Továbbá mind a véletlen Cassa visitatió tekintetéből mind pedig külömben is a jó rend kedvéért szükséges lenne, hogy a Perceptornak lennének bizonyos meghatározott úgy nevezett hóra régiái, mellyekben a Perceptort mind a visgáló küldöttség, mind más minden, a kinek vele dolga van, a Collegiumban levő Percep­toralis szobában találhatná. Igy volt ez hajdan a Collegium megégése előtt. De annak megégése után s az uj Collegium építtetésének ideje alatt, nem lévén helye a Cassának a Collegiumban, a nagy láda levitetett a Perceptor házához, s minden bevételek és kiadások ott történtek; mihez úgy hozzá szok­tak mind a Perceptor, mind az emberek, hogy miután az új Collegium felépült, és ott egy szoba Perceptoralis szobává fordíttatott, vas ajtóval, vas ablaktáblákkal, vas fűtő ajtóval, és a pádimen­tumhoz erősen lefoglalt öntött vaskementzévelelláttatva is: a nagy láda felvitetett ugyan ezen szobá­ba, de a számadás es a journal máig is a Perceptor tulajdon házánál áll, és minden bevételek s kia­dások ott történnek. 3, Minthogy az Adósoknak a contractus világos szavai szerint az interes befizetésére a contrac­tualis esztendő eltelése után legfeljebb 3 hónap engedtetik: a gazdasági gyűlés, csakhamar felállítta­tása után, olyan határozatot tett, hogy a Perceptor minden adóst sürgessen az interes befizetésére, mihelyt a fizetés terminusa eltelik, s a kik azt a terminusa eltelése után három hónap alatt is be nem fizetnék, azoknak neveiket fertály esztendőnként adja be a gazdasági gyűlésbe, hogy onnan a Fiská­lisnak megidéztetés végett kiadattassanak. De mivel ez tsak a gazdasági gyűlés statútuma volt; a gaz­dasági gyűlésnek pedig a maga tagjait, vagyis inkább egy két tagnak, ki a dolgot leginkább szívén hordozza, a többit sollicitálni igen kedvetlen dolog: a morosus adósok névlaistromának fertály esz­tendőnkénti beadása nem sok idő múlva félesztendőnkéntivé, később esztendőn ként ivé változott. Ezért jónak látnám, hogy ennek három hónaponkénti beadása is a fő tiszt Superintendentia által ki­adandó Perceptori instructióba tétetnék bele, még pedig, a mint már fenntebb is említettem, azzal a hozzá tétellel, hogy ezen morosus adósok névlaistromai a számadással, annak censurájával, és a Fis­kalisi relatiókkal együtt terjesztetnének esztendőnként a fő tiszt. Consistorium eleibe. Ez által, úgy hiszem, nem csak az a tzél érődnek el, hogy a késedelmes adósok névsorának fertály esztendőnkénti beadása a Perceptor által, a szokásból többé ki ne menjen, hanem egyszersmind a Fiscalis is control­lirozódnék. Mert ha a számadásokat superrevideáló Superintendentialis Deputatio a Fiscalisi Rela­tiókat a Perceptor által beadott késedelmes adósok laistromával öszve-vetné, meg fogna tetszeni, nem mellőzött é el a Fiscalis némellyeket azok közzül, s ha igen, kiket, és mi okon? Végezetre en­nek hihetően még az a haszna is lenne, hogy némely adósok talám azért is igyekezni fognának pon­tosabbak lenni az interesek befizetésében, hogy nevök a késedelmes adósok között a fő tiszteletű Con­sistorium eleibe ne kerüljön. 4, Hogy a Collegium Perceptori számadásai egészen úgy vitetnének, mint a legjobban organizalt számadások, erre az eddig mondottakon kivül még az kívántatnék, hogy a Perceptor mellé segédül nem egy tőle függő Cancellista rendeltetnék 50.pengő forint, hanem egy tőle független Cassa-ellenőr 160

Next

/
Thumbnails
Contents