A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Rácz István: A cívis fogalma

dorlás útján bevándorolt nem magyar népelemek is. Ezek létszámának megállapítása azonban már sok nehézségbe ütközik, a kutató elsősorban a névanyagra hagyatkozhat. A többször idézett Zoltai Lajos kimutatta, hogy 1780—1825 között 3515 személyt polgárosítottak Debrecenben, s közülök 99 (2,8%) viselt nem magyar nevet. Ebből 51 magyarországi származású, a többi 48 tulajdonképpen külföldi.

138 A debreceni polgárság tehát alapvetően megtartotta magyar jellegét, s ez a megállapítás az etnikumra és a nyelvre egyaránt érvényes. A városi tanács 1848. évi felterjesztésében indokoltan jelentette a helytartótanácsnak, hogy a városban „a lakosok általánosann magyar ajkúak; vannak kik értik és beszélik a német és tót nyelvet".

139 A kívülről érkezett új polgároknál különös jelentősége volt annak, hogy milyen társadalmi státust hoztak magukkal, mit cseréltek fel a polgárjogra. Debrecenben nem ismerünk olyan statútumot, amelyik társadalmi állapota szerint minősítette volna a beköltözőt idegennek, s ezért rekesztette volna ki a polgárok közösségéből. Tekintet nélkül arra, hogy a kívülről jött kérelmező számára a polgárjog a társadalmi ranglétrán emelkedést vagy süllyedést jelentett, mindazokat befogadta, akiket hasznosnak ítélt, s akik nemcsak a város által nyújtott előnyökkel akartak élni, hanem a kötelmi rendnek is alávetették magukat. Ilyen értelemben tehát a polgárjog a társadalom mindenkori átrétegződésében fontos szerepet játszott, mert szintetizáló kohéziós erővel rendelkezett. A beköltözött új polgár tehát mindenképpen sorsot cserélt, beleértve a társadalmi állapotát is. Ezt az asszimiláló erejét pedig döntően abból nyerte, hogy a polgárság háromnegyed része — mint már előbb láttuk — önmagát sarjasztatva biztosította társadalmi életfolyamatosságát. Már számszerűségénél fogva is, nem beszélve a jogi szabályozókról, a beköltöző kisebbségnek kellett alkalmazkodnia a helybeli döntő többséghez. Természetesen nem minden esetben történt ez a beilleszkedés zökkenőmentesen, egészében véve azonban gyors üteműnek és folyamatosnak mondható. A debreceni polgárok közé a korabeli magyar társadalomnak csaknem minden rétegéből kérték a felvételüket. Jobbágyok, szabadalmas közösségek tagjai és a nemesek különböző rétegeinek képviselői egyaránt megtalálhatók közöttük. Létszámuknál és társadalmi állapotuknál fogva azonban a jobbágyok és a nemesek kerültek itt is előtérbe. A jobbágyok beköltözése különösen a XVI—XVII. században öltött nagyobb méreteket. A többszöri tetemes vérveszteség miatt (háborús dúlások, pestisjárványok) a város szívesen fogadta a beköltözőket, s ha azok vállalni tudták a polgársággal együtt járó terheket, a cívisek rendjébe is avatta őket. E másfél évszázad során Debrecen környékén is a falvak sokasága hamvadt el, s elmenekült lakosai az oltalmat nyújtó város kapuin kopogtattak.

140 A háborús pusztítások, különösen a tizenöt éves háború azonban távolabbi vidékekről is sodortak parasztokat Debrecen palánkjai mögé. Közülük sokan a fugitivus, szökött-menekült kategóriába tartoztak, akikre a magyar és a török földesurak — aszerint, hogy kiknek a fennhatósága alá tartoztak —egyaránt jogot formáltak. Zoltai Lajos alapos feldolgozásából tudjuk, hogy 1564—1640 között 82 földesúr jobbágya költözött Debrecenbe.

141 A földesurak többsége kis- és középbirtokos nemes volt, de ott található közöttük a nagybirtokos Lónyay, Kállay és a Rákóczi család is. A XVI—

XVII. században, sőt még a XVIII. század első évtizedeiben is, a városi magisztrátusnak nem az volt a főgondja, hogy szűrje meg a jobbágyok beköltözési rohamát. Sokkal többet kellett azon fáradoznia, hogy a földesúri követelésekkel szemben miként tudja megtartani a beköltözött jobbágyokat. Olyan korszakban került Debrecen város vezetése súlyos társadalompolitikai kérdés ütközőpontjába, amikor a legfelsőbb törvényhozási fórumon, az országgyűlésen is hosszú évtizedeken keresztül a jobbágyok szabad költözködésének biztosítását szorgalmazó és az örökös röghöz138 Zoltai Lajos: i. m. (Helyrajztörténet.) 455. 139 IV.A.1109/h. 1—400/1849. 140 Zoltai Lajos: i. m. (Vidékiek.) 12—16. 141 Uo. 33—34. 102