A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Muezológia - Bényei Miklós: A múzeumi gondolat a reformkori országgyűléseken

mert hozzájárulhat a nemzeti érzés, a nemzeti öntudat erősítéséhez és a hazai művészetek, tudományok fejlődéséhez. 1847-ben a Pesti Hírlap hasábjain Schedel (Toldy) Ferenc a Magyar Tudós Társaság megbízásából egy társadalmi akciót sürgetett: a műemlékek lajstromba vétele céljából tájékoztató adatok beküldését kérte; s az adatgyűjtés kiterjedt volna a festményekre, vésett művekre, metszetekre, fegyverekre, bútorokra, ékszerekre is.

118 A magyar orvosok és természetvizsgálók soproni nagygyűlésének archeológiai szakosztálya viszont 1847 augusztusában úgy vélte, a törvényhozási út járhatóbb. Ezért megkérte a vármegyéket és a városokat, hogy „az országgyűlésre küldendő követeiket oly törvény alkotására utasítsák , hogy minden, a föld gyomrában napfényre kerülendő régi maradványok és kincsek belső becsük megváltása mellett a Nemzeti Múzeum számára hivatalosan megszereztessenek." Még ennél is fontosabb feladatnak tartotta a szakosztály, hogy „az ős-, akár a középkorból Magyarországban felfedezett régiségek és műemlékek az archeológia és illetőleg történettan számára megőriztessenek és semmi szín alatt az országból ki ne vitessenek."

119 Hasonló szándék vezérelte Bugát Pált is, aki a Természettudományi Társulat 1847. nov. 13-i közgyűlésén javasolta: az országgyűléshez benyújtandó folyamodványba iktassák be azt is, „hogy figyelmeztessenek és kéressenek meg a honatyák egy oly törvény alkotására, mely a honunkban talált természeti kincsek és ritkaságok külföldre s idegen országok gyűjteményeibe való kicsempészését gátolná meg, annyival is inkább, minekutána jelenleg és jövendőben a közlekedési eszközök előmunkálatainál többfelé nagyobb ásatások tétetvén, gyakoribb lesz a felfedezés. Hogy ilyen felfedezések már eddig is tétettek, arról tudomásunk van, s hogy azok tőlünk elidegeníttettek, arról hivatalosan értesíttettünk. A gyakorlati élet hív tehát fel bennünket, hogy nemzeti tulajdonaink felett őrködjünk."

120 Az indítványozó a hazai földben talált régiségek nemzeti tulajdonná nyilvánítását akarta elérni, vagyis — kimondatlanul — az azok birtoklására vonatkozó kizárólagos királyi jogot a nemzetre, az országra kívánta átruházni. így lehetett volna megakadályozni, hogy az ásatások során felszínre került kincsek, értékek Bécsbe vándoroljanak. Egy törvény nagymértékben csökkenthétté volna a magántulajdonban levő ritkaságok, érmek külföldre való eladását is. A javaslatot a Természettudományi Társulat tagjai elfogadták, majd a folyamodvány egyik pontjaként a diéta 1848. márc. 29-i kerületi ülésén fel is olvasták. A forradalmi törvényalkotással elfoglalt országgyűlés azonban a beadvány tárgyalását elhalasztotta,

121 és később sem tűzte napirendre. Ilyenformán a régészeti leletek és általában a hazai műkincsek múzeumi őrzésének, védelmének biztosítása a reformkorban nem sikerült. Eredményesnek bizonyult viszont a rendek azon törekvése, amely a nyomdai kötelespéldány-szolgáltatás kiterjesztésére és garantálására irányult. A múzeumi könyvtár számára már az alapítólevél királyi jóváhagyása, illetve az ennek nyomán kelt 1802. dec. 28-i kancelláriai rendelet biztosította a kötelespéldány-jogot.

122 Ezzel megteremtődött az elvi lehetősége annak, hogy a hungarica könyvgyűjteménybe folyamatosan és hiánytalanul bekerüljenek a friss hazai kiadványok, minden külön anyagi ráfordítás nélkül. E jog gyakorlati és maradéktalan érvényesítése azonban igen lassan és nagy nehézségek leküzdése árán haladt előre. A Helytartótanács által 1804. febr. 28-án, 1807. jún. 23-án, 1812. márc. 17-én, majd 1821. ápr. 24-én megújított — a közbeeső kiegészítésekkel a könyvekre, a periódikumokra, a kisnyomtatványokra és a rézmetszetekre kiterjedő — rendeleteket ugyanis a nyomdászok tetszés szerint értelmezték vagy szándékosan kijátszották. Némelyek a nemesi oklevelükre, előjogaikra hivatkozva tagadták meg a végrehajtásukat, mondván: nem törvényekben gyökereznek, azaz nem a rendi országgyűléstől származnak. Gyengítette a hatást az is, hogy a mulasztás esetére büntetést nem szabtak ki. A felügyelettel megbízott cenzorok, tankerületi főigazgatók és helytartótanácsi tisztviselők sem igen ellenőrizték, hogy milyen nyomtatványokat 118 Barcza G. i. m. 7.; D. Szemző P. i. m. 144. 119 Idézi Barcza G. i. m. 7. 120 Kátai Gábor: A k. m. Természettudományi Társulat története... (Pest, 1868) 106. 121 Pesti Hírlap, 1848. ápr. 2. 286. 122 Berlász J. i. m. 46., 44. és 48.; Tóth András: A kötelespéldány-szolgáltatás története Magyarországon (Bp., 1964) 13.; a rendelet latin szövege: uo. 46. 385