A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Irodalomtörténet – Művelődéstörténelem - Kilián István: Magoss Olga emlékei Móricz Zsigmondról

szőr megtörtént, hogy utazás közben, ha nem találta magát a szállodai szobában, szedte a sátorfáját és odébb állott. Móricz ezt a jogát, hogy az akadályokat elhárítsa az útjából egész természetesnek érezte. Elgondolkoztam ezen, mikor előttem állt a házasság kérdése. Művészfeleségnek nagv türelemre, mondhatnám önmegtagadásra és a művészet nagy szeretetére van szüksége. Jankáról beszélve elmondta, hogy mennyire elégedetlen volt Janka azzal a képpel, amilyet írásaiban róla rajzolt. „Mennyi bánata volt az én szegény feleségemnek. Egész életén át mindig őt írtam s mindig idegen volt neki."

6 Egyszer mosolyogva beszélte, hogy járt a „Galamb papné" с regényével. Janka a női alak ábrázolásában találva érezte magát. Zsiga úgy akarta megbékíteni, hogy egy díszesen bekötött példányba beletett ezer koronát és átnyújtotta neki. Janka sohasem nyúlt a pénzhez. Megkérdeztem, hogy végül is mi történt az ezres bankóval. Mint egy csínyen rajtakapott gyerek, úgy elmosolyodott, „egyszer, mikor nem volt pénzem, szépen kivettem. Sohasem került azóta szóba a dolog." — mondta. Máskor a Janka síremléke került szóba, s akkor igen keserűen nyilatkozott a felesége hajthatatlan természetéről... „Én nem szóltam bele a tervezgetésébe,—mondta,—mert szerintem egy sima kocka lett volna a legkifejezőbb, — egy kocka az élekkel. Sok mindenről folyt a beszélgetés a Kossuth utcai ház dohányzójában. Komoly és vidám témákról vegyesen, különösen, ha Margit is csatlakozott hozzánk. Az ő természetes jókedélye nagyon elevenné tette az együttléteket. Ha meg Zsiga hazament Pestre, jöttek a szebbnél szebb levelek, amelyekre a válaszok sem igen késtek. Ezekben a levelekben már mind több szó esett a házasságról, amelyre azonban én egyáltalán nem tudtam magam elhatározni. Azért kezdi így tréfásan egy levelét: „ha Maga most a feleségem lenne, megbeszélnénk (kérés kizárva).. ."

7 Az egész környezetem sejtette már, hogy komoly dolog van készülőben. A családban szerették Zsigát, ellenzésről nem volt szó. De én azért éreztem, hogy féltettek ettől a házasságtól a Janka tragédiája miatt. Egyszer, mikor ketten voltunk a szobában, beszélgetés közben hirtelen elébem térdelt s ölembe hajtotta a fejét. Pillanatokig csendbe voltunk s én önkéntelenül is megsimogattam a bozontos haját. A következő pillanatban lépések közeledtek a másik szobából. Ijedten kértem, hogy üljön vissza a fotelbe. Megdöbbentett a saját ösztönös mozdulatom s megijedtem, hogy milyen következménye lesz ennek, hiszen mikor először szólítottam levélben a keresztnevén, boldogan válaszolta: „tehát minden rendben van. Leírta: Zsiga." Később azt vallotta egyszer magáról, hogy nála kozmikus arányokba nőnek a benyomások, indulatok s az elhatározások gyorsasága.

8 Az a vallomás sok minden későbbi cselekedetére szolgálhatott magyarázatot. Sok őszinte, hasonló beismerés kapcsán mind több oldalról ismertük meg egymást. Legalább is mindketten azt hittük. Zsiga érezte, hogy rám varázslatos erővel hatnak az ő okos, színes beszélgetései s nem akart túlzott reményekkel kecsegtetni a jövőt illetőleg. „Csak azt nem kívánja, hogy az egész életben való együttléttől egy életre való kiteljesedését kapja, hiánytalanul és zökkenő nélkül annak, amit egy ilyen óra jelent". Hát bizony ez gondolkodóba ejtett. Mert pontosan a hétköznapok gondját, szürkeségét nem vágytam magamra vállalni. Nővérem háztartásában részt vettem ugyan a házi munkában, de a vezetés az ő kezében volt. Röviden megfogalmazva nem szerettem a felelősséget. Bámulatos, hogy a gyermekek gondozását minden aggodalom nélkül vállaltam magamra, ha Margit és Gyula évenként külföldre utaztak. Sőt ez külön öröm volt mindnyájunknak, a négy gyermeknek, a jó öreg dadának s nekem is. Nem mintha a macska távollétében táncoló egerek példáját követtük volna, erre nem volt szükség. A szülők távollétében azonban én sem igen tartottam fenn a társadalmi érintkezéseket, a régi, betanult személyzettel alig volt háztartási teendő, s az egész napi időbeosztásunk a gyerekek kedve szerint igazodott. Kint laktunk a Simonyi úti villában nagy egyetértésben. Mondhatnám, az egész háznép a gyermekek világában élt. Egész természetes volt, hogy ha a kertész kifogott egy kis garázda vakondot, beszolgáltatta a gyerekeknek. Miután agyonsimogatták, becézték a kis fekete puhaságot, Eszter magához szorította, „drága kis gyermekemnek" nevezte. Azután betették egy földdel megtöltött vederbe, amibe a kis bestia pillanatok alatt befúrta magát és megindult a kis társaság a vad erdőbe, ahol szabadjára engedték. Voltak még ilyen kedvencek, mint a házi egér. Zsiga éppen nálunk ebédelt, mikor sógorom mondta, hogy eladta a padról a kertben termett kukoricát. A kis Gyurka keservesen megsiratta a kis egereket, amelyek most már bizonyosan éhen fognak halni. Zsigának nagyon tetszett ez a kedves jelenet s egy kis tárca cikkben meg is örökítette. [... ] 6 MZSL I. 171. 1925. augusztus 13. 7 MZSL I. 203.1926. március 2. МО valószínűleg rosszul emlékezik a szövegre, mert az így hangzik: „Talán így jobban megértjük egymást és jobban élhetünk egymással (kérés kizárva!!!)." 8 MZSL I. 1926. február 6. 356