A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Irodalomtörténet – Művelődéstörténelem - Tóth Béla: Magyar nyelvi törekvések Debrecenben a XVIII. század végén

Belől s kivül volt szives Tanítványi, Velem el maradott árva seregemmel, Nevelt s neveletlen szép csemetéimmel, Édes leányimnak páros Férjeivel Férjem barátinak tudós seregével A székben ülőnek jó kedve reátok, Szívesen kívánom származzék: nem átok Illy jó munkatokért míg ez útban vattok, Lelki, testi jókkal gazdagittassatok. Nálam halhatatlan tisztetek töttétek Hogy megholt Uramat igy meg tiszteltetek, Emlékezetinek Követ emeltetek! Számozatlan (utolsó) lap Az idősebb Köleséri Sámuel halála alkalmából összeállított Brabaeum vitae с gyűjtemény (Debrecen, 1683) a latin versek után hat teljes lapon az „Utolsó végéhez közelítő Istenes Férjnek utolsó szavait" adják elő külön címek alatt legközelebbi hozzátartozóihoz, akik mindegyike maga is felel a versre, amely így valóságos kis drámai játékká válik. A versforma itt is négyes rímű tizenkettes. A Parentatio lugubris (1681) s a Hedera Poetica (1686) с gyűjtemények csak latin verseket tartalmaznak. A Szilágyi Tönkő Márton halálára 1800-ban kiadott Honor Posthumusban azonban már két magyar búcsúzó verset is találunk, az egyiket Kisvárdai P. János, a másikat „Johannes F. Batorkeszi" tollából. Az első vers írója így dicsőíti a halottat: Tiszta tudományú férfiú ez vala Az Szent-írásokban nagy hathatóssága, Sidó, Görög Deák, nyelveknek tudója, E' világnak oh melly sok fiakat ada! (3. vsz.) A másiké: Ez férfiú vala amaz erős Atlas Szelíd természetű Moses Jeremiás, Kitul mindenekre Jo erkolts és Áldás Szállott, mert sokakat táplált, mint Abdias. (4. vsz.) Nem debreceni nevezetesség, csupán a kisvárdai lelkész felesége volt Purki Kata asszony, de Debrecenben jelent meg (1704) hat lapot kitevő magyar nyelvű búcsúverse, melyben valamennyi hozzátartozójától, köztük hat fiától, két lányától, végül „Kis-Várda Városátul" is elbúcsúzik. Hosszú kegyes elmélkedés után így kezdi az egyes személyekhez intézett szavait: Mivel azért én már világtul meg-váltam, Tsendes nyugovásra koporsómba száltam, Lelkemnek Istennél örök helyt találtam, Végső búcsúzásra imé elő-álltam. *** Debrecen mind e közben, számtalan megpróbáltatásai között is tovább haladt a „polgári" fejlődés útján. Kézműiparosainak, kereskedőinek száma növekedett, megtartotta bel- és külföldi kapcsolatait mind kereskedelmi, mind kulturális tekintetben. Iparosai a 18. sz. közepén a lakosságnak mintegy 50, kereskedői 4,45%-át teszik ki, s jelentős, értelmiséggel rendelkezik. Öt lelkésze, öt professzora, két orvosa, gyógyszerésze (Kazay S.) mellett a város vezetői közt is sok a külföldi egyetemeken tanult ember (Dobozi II. István, Domokos M., Domokos L., Szeremley S. stb.), s a Kollégium nevelő hatása, a 17. sz. végétől működő leányiskolák 332