A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Művészettörténet - Bíró Lajos: Képzőművészeti élet a két háború között Debrecenben

osztály négy csoportos kiállításán szerepelt iparművészeti tárgyaival. „Magyaros motívumú, tökéletes kivitelű, nagyon szép színezésű, nemes ízlésű kerámiákkal"

148 (1933, 1934), és az 1935-ben Debrecenben alapított „csángó" szövőműhelyében szőtt régi székely és csángó — „festékes" — szőnyegekkel és szőnyegtervekkel (1936, 1937). A két háború közötti magyar iparművészetben — mivel az iparművészet funkcionalizmusa révén erősebben kötődik az életformákhoz — egyértelműbben vált uralkodóvá a konzervatizmus és a kommersz, mint bármely más művészeti ágban. A húszas években az ún. történelmi osztály archaizáló ízlésvilágát utánzó „újgazdagok" és tehetős polgárság sznobizmusa a felszínes, hivalkodó reprezentációt szolgáló historizáló stílusokat — főleg a neobarokkot — igényelte, s ennek színvonaltalan, kommersz változata jutott az alacsonyabb műveltségű polgárságnak és az ún. középosztálynak. A szakmában ugyanekkor — a kevés arra hivatott mellett — sok a „számító kalmár", és hemzseg a jelentéktelen dilettáns. Az évtized végére ugyan felnőtt és színre lépett egy új iparművész gárda, amely avantgárdé jellegéből fakadóan is szemben állt az uralkodó irányzatokkal, „.. .de viszonylagos elszigeteltségükben nem gyakorolhattak lényeges befolyást a hivatalos irányzatokra és magára a közízlésre".

149 Mellettük változatlanul élt az eklektika és a neobarokk, éppúgy, mint a neoklasszicizálás, a népies parasztromantika* vagy a nacionalista indulatú magyarkodás. Ebből a változatos rendeltetésű, formájú, anyagú áruból jócskán jutott — hozott és itthon termelt anyagból vegyesen — korszakunk Debrecenének iparművészeti bemutatóin, vásárain a nagyközönség elé. Az egymás után sorjázó* jó vásárt hozó kiállításokon ritka az olyan pillanat, mint az 1932 decemberi, amikor a Déri Múzeumban rendezett iparművészeti kiállításon a kerámia műfajban kiemelkedő és nemzetközileg is elismert Gorka Géza műtárgyaival találkozhatott a debreceni közönség. Smurák József az „elburjánzott, tarka-barka" és a „zavaros", túlfűtött nemzeti érzésre apelláló népieskedéssel szemben az archaizálóan értelmezett népi formák felújításával, a formák és motívumok újjáalakításával próbált egy egyszerű, nagyvonalú ízlésnek megfelelni. Az Ady Társaság programjának megvalósítója ő — szakmája egyedüli képviselőjeként — a képzőművészeti osztályban, amely a művészetek minden területén harcolt-küzdött a korszerű ízlés megvalósításáért. *** Az Ady Társaság képzőművészeinek osztálya Debrecenben az első művészeti csoportosulás a provinciális akadémizmussal szemben, s fellépésük révén megtörik a Műpártoló Egyesület nagy többsége által képviselt természetutánzó festészet vidéki-rajztanári szintű fejlődési vonala. Az ízlés, amelyet kielégítettek, egy szociális érzékenységű polgári, kulturált értelmiségnek az ízlése; a célkitűzések és eszmények, amelyeket követtek, ennek a rétegnek az életformájából származtak, melynek sorsában maguk is osztoztak. Tevékenységük messze túlnőtt egy vidéki kis egyesület keretein, melyet Rabinovszky Máriusz 1933-ban így érzékel-érzékeltet: „Debrecen az első és egyetlen vidéki város, melyben modern képzőművészeti egyesülés jött létre, és eredménnyel működik. A debreceni Ady-társaság néhány lelkes tagja hosszú évek óta küzdött, hogy megtörje a keleti vég súlyos közönyét az ábrázoló művészetekkel szemben ... ami a debreceni Ady-társaság képzőművészeti kiállításán meglepett az a kis tárlat nyugat-európai szelleme volt, anélkül, hogy helyi és általános magyar vonatkozásokat nélkülöznünk kellett volna."

150 Ady Endréhez való kapcsolódásukat „a naturalizmustól való távolállással" magyarázza Gulyás Pál: „naturalizmuson túl lelket is akarnak; impresszión túl expressziót! Ezen a ponton találkoztak Ady Endrével, aki a bükki mámorban a fű sercenését is hallotta* akinek egy óriási csók volt a májusi természet, és aki azt a természetellenes dolgot követte el, hogy elevenen a halottak élére állt .. ."

151 148 Lásd: 126. sz. jegyzet 149 Pogány Frigyes: Iparművészetünk a két világháború között. = Művészettörténeti Értesítő. XXII. évf. (1973) 2. sz. 128. 150 Rabinovszky Máriusz: A debreceni Ady-társaság képzőművészeti kiállítása, i. m. 380—381. 151 Gulyás Pál: Kép vagy arany? Debreczeni Újság. 1931. február 22. 15—16. 315