A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Művészettörténet - Bíró Lajos: Képzőművészeti élet a két háború között Debrecenben

és festés elemeit (1909). Aztán újból Pest, ahol megismerkedett Rippl-Rónai Józseffel, aki rajzait látva — biztatta. Őszinte barátságba került a Rippl-Rónai családdal s ettől kezdve gyakran megfordult otthonukban, Pesten, Kaposvárott egyaránt. Harmincéves (1916), amikor Ernszt Lajos tanácsára beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára s négy éven keresztül nappal festőnövendék, este pincér volt. A főiskola elvégzése után (1920) újból Böszörménybe költözött, itt a Kálvineumban kapott műtermet. Mind többet utazott Pestre és Kaposvárra, s 1926 tavaszától 1928 nyaráig Kaposvár, majd végleg Böszörmény és a Hortobágy festői ténykedésének színtere — 1935-ös haláláig. Első önálló kiállítását 1921-ben a böszörményi gimnázium rajztermében rendezte. 1924ben Martyn Ferenccel és Medgyessyvel közös anyagot mutattak be Böszörményben és Nánáson. 1922 és 1925 között részt vett a Műpártoló Egyesület kiállításain, majd 1928-ban a Nemzeti Szalon egy csoportkiállításán szerepelt, többek között Boromisza Tibor társaságában. Személyes megismerkedésük döntő hatású volt Káplár Miklós életútjának és művészetének alakulására. Boromisza Tibor (1880—1960) a két háború közötti magyar posztimpresszionista festészet egyik jelentős alakja, s a magyar őshaza kultuszának, az ún. turanizmus romantikus nézetnek respektábilis képzőművész képviselője volt. A nagybányai művészet „szemlélete és módszerei segítségével az önálló, sajátos, de egységesen magyar jellegű művészet kialakítását tervezte, mely a keleti eredetben gyökerezik, illetve abból gyökereztethető."

130 E művészet megteremtésének terrénumát Debrecenben és a Hortobágyon találta meg, ahol a táj „ázsiai sztyeppékre emlékeztető fény- és színjelenségeivel, a város és a puszta rekvizitumaival, tősgyökeres lakosságával, ősfoglalkozásaival, folklórjával, hiedelemvilágával, népéletével"

131 szinte készen kínálja — ahogy Boromisza debreceni agitátora, Sőregi János megfogalmazta — „a romlatlan, minden idegen hatástól megtisztított ősi lelkületüknek, eredetiségüknek, fajiságuknak megfelelő tiszta magyar művészet megteremtésének"

132 lehetőségeit. A húszas évek végére a turanizmus a képzőművészetben is eljutott jelentős alkotásokig — debreceni vonatkozásban ilyen Medgyessy Turáni lovasa vagy Holló induló pogány-magyar tematikájú történelmi festészete. Ezekben a művekben szemben a kultúrpolitika támogatta „nemzeti gondolat, a szűklátókörű sovinizmus, az eltorzult magyarkodás, népieskedés és a konzervatív, neobarokk felszínességgel a mindenkori jelenhez kötődő helyesen értelmezett nemzeties hagyományos, a népi és ősi tiszta forrásként jelentkezett. A turanizmus — bár sokszor felszínes formában — mind szélesebb körben elterjedt s alrendszert kiszolgáló művészet sokféle vállfájával szemben — elsősorban németellenségével — bizonyos tiltakozást, a haladás irányában történő továbblépést, de legalábbis annak szándékát jelentette. ... voltaképpen a népi írók mozgalmának egyik kísérőjelensége"

133 volt. Boromisza Tibor elképzelése a turanizmus e vonulatához tartozott. Társait a volt nagybányai szabadiskolás ismerősei, barátai közül toborozta, s melléjük — többek között — Medgyessyt, Egry Józsefet, Kádár Bélát, illetve — „krónikásnak-tanúnak" — Hevesy Ivánt, Kárpáti Aurélt, Szép Ernőt igyekezett megnyerni. Végül is Káplár Miklóssal társult, akivel két évet (1928—29) festett a Hortobágyon. (Hozzájuk csatlakozott egy nyárra (1928) Maghy Zoltán, majd 1929—30-ban Jeney Irma festőnő.) Káplár művészi indulása — a főiskolát követő böszörményi időszak, a húszas évek első felében festett képek tanúsága szerint — tele volt botladozó kereséssel, a formálás problémáival. Kiállításokon bemutatott képei — főleg arcképek —, a sötét alapból kibontott, tónusos naturalista festés hatását mutatják, semmibe sem különböztek a Műpártoló Egyesület átlagos termésétől — (a debreceni kritika még 1926-ban is „sokat ígérő tehetségként"

134 tartotta számon a negyvenéves Káplárt) —, legfeljebb a mesterségbeli küszködés volt szembeötlőbb130 Szabó Sándor Géza: Boromisza Tibor és a Hortobágy. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve, 1978. (Szerk. Dankó Imre. Debrecen, 1979) 354. 131 Lásd: 130. sz. jegyzet 132 (Dr. S. J.J: Boromisza Tiborhoz két magyar festő csatlakozik a Nagyhortobágyon. Debreczen. 1928. szeptember 16. 8. 133 Kontha Sándor: A politikai-ideológiai áramlatok hatása = Művészettörténeti Értesítő. XXII. évf. (1973)2. sz. 113—116. 134 A Műpártoló Egyesület kiállítása. Debreczen. 1926. január 1. 10. 308