A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Történelem - Varga Gyula: A parasztgazdaságok gépi eszközellátásának kérdései a két világháború közötti Magyarországon

az első világháború előtt még nem tudta kiszorítani a kézi vetést.

119 Az 1930-as években nálunk elsősorban a Kühne gyár fejlesztett ki olyan könnyűi mégis precíz, pontosan állítható, lényegében mindenfajta mag vetésére alkalmas, viszonylag olcsó 12—14 soros vetőgépeket, melyek kielégítették egy 15—20 holdas, vagy annál valamivel nagyobb gazdaság minden igényét, így 1938 után olyan rohamosan kezdett terjedni a gabonafélék géppel való vetése, hogy már szinte kuriózumnak számított a kézi vetés (nagyon kis parcellák, vízállásos földek stb.). A vetőgépek egyszerű kezelését a parasztgazdák már megtanulták* de a különböző terményféleségekhez szükséges csőátállításokat, alkatrészcseréket, a vetőmag mennyiségének kiszámítását már kevesen tudták elvégezni, emiatt a különlegesebb beállítást igénylő növényeket még sokáig kézi eszközökkel vetették (kukorica, napraforgó, tök, dinnye stb.). Voltak gazdák, akik kiöregedett, gabona vetésre már nem használatos gépeiket véglegesen kukoricavetésre állíttatták be, s ezzel ezentúl más magot nem is vetettek. A kukorica esetében a vetőgépek teljes elterjedését csökkentették olyanfajta kísérletek, mint a négyzetes ültetés, amelyet ebben az időben még csak kézi eszközökkel végeztek. (Bár a Szatmár megyei Vámosorosziban Nagy Gyula molnár szerkesztett egy kezdetleges négyzetesen ültető vetőgépet, de ez csupán a pallagi (Debrecen) Mezőgazdasági Akadémiáig jutott el, ahol vele kísérleteket folytattak. A háború alatt a gép elpusztult. (A szerző helyi gyűjtése.) A vetőgéphez hasonló problémákkal találkozunk a különböző rögtörő talajművelő eszközök vonatkozásában is. A régi, házi készítésű fakeretes fogasboronák már csak az ország peremterületeire szorultak vissza, vagy csak kisegítőeszközként tűrték meg az udvarokon, s helyüket a különböző gyári vasfogasok foglalták el. Ezeket korábban falusi kovácsok is készítették, de 1938 után szinte mindenütt a szabványosított („nehéz", „közepes", „könnyű", „magtakaró") boronákkal találkozhattunk. Csak nagyobb gazdák vásároltak tárcsás boronákat, mert ezek vontatására erős igaerőre volt szükség, de még ezek is ritkán használták az állatokat kínzó szerszámokat, hanem ezek gyakran évekig rozsdásodtak az udvarokon, tanyákon. Ami a hengereket illeti, a gyári készítmények (többtagú, homokkal vagy vízzel tölthető, súlyozható hengerek) csak a modernizálásra törekvő, tanult gazdák portáján bukkannak fel, zömmel még a hagyományos egy-, vagy háromtagú, kerékgyártó műhelyekben készített hengereket használták. Ugyancsak országszerte használták még a különböző típusú tüskeboronákat. A gazdasági szakírók a mezőgazdaság gépesítését ebben az időben általában a következőkben jelölték meg; 1. Segítségével munkaerő takarítható meg. 2. Egyes munkaműveletek eszközeit, gépeit az okszerű kihasználás végett egymással egyesíteni lehet. 3. A gépek a munkát meggyorsítják, a termelés menetét megrövidítik. 4. A munka és a termelés minőségét javítják. 5. Javítják a terméseredményeket. 6. Nyersanyagmegtakarításhoz vezetnek. 7. Könnyítik az emberi munkát. Természetesen utalnak a szakírók arra, hogy mindezek a feltételek csak optimális körülmények között érvényesülnek.

120 E tényezők közül a parasztgazdaságokat főként a 3—7. pont érdekelhette elsősorban, de azok sem egyformán. Különösen nem a különböző birtoktípusokban.

121 Mint említettük, az egyszerű kézi- és igás eszközök átalakulásában még nem kereshetjük feltétlenül a korszerűsítés igényét. Egyszerűen arról volt szó, hogy a válságból vala119 A század elejéről származó vetőgépek ismeretében meg kell állapítanunk, hogy a korábbi „makkos", „hengeres" vetőgépek még nem voltak tökéletesek, mert az elvetendő magmennyiséget, a pontos tőtávolságot nem lehetett velük hibátlanul beállítani, amellett kezelésük, vontatásuk is nehézkes volt. 120 Farkas Árpád, 1943. 5—31.; Uő, 1944. 99. 121 A parasztgazdaságok birtoktípusait főként szociológiai szempontból vizsgálta Erdei Ferenc több munkájában. Vö. Erdei, 1934.; Uő, Parasztok, é. п.; uő, 1942. 142—236.; A magyar mezőgazdaság technikai fejlesztésének kérdéséhez jó adalékokat találunk: Feyér Gyula, 1942. — kötetben. Ezen belül: Zendy Ferenc, i. m. 397—408. A kisüzemek gépesítésének fontosságát főként a minőség javításában látják. Bakó László, 1937.; Farkas Árpád, 1944.; Éber Ernő, 1938. 199