A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Történelem - F. Csanak Dóra: Ünnepek és hétköznapok egy debreceni családban. Ifjabb Csanak József leveleskönyve 1870-ből

„Tüdős úr", a kollégium „vín baka" néven csúfolt igazgatója azt mondta róla nevelőjének, hogy úgy viseli magát, „ahogy egy jeles emberhez illik". (Dec. 21.) Miklós részt vesz az önképzőkör munkájában is, s megírja barátjának a tisztikar névsorát: ebben az évben elnök Oláh Károly, alelnök Varga Lajos, titkár Csánky Dezső, pénztáros Tóth István, jegyző pedig Zulczmann József volt a kollégiumban. Barátjától is tudakolja, visel-e valami hivatalt Késmárkon? Alighanem Csanak József is aktívan tevékenykedett a késmárki önképző egyletben, ezt sejteti Várady-Szabó Miklós: „Sok szerencsét kívánok azon tervhez, amelyet forraltatok" kitétele (dec. 21-én) a debreceni önképzőkörről szóló beszámolója után. Csanak József tanulmányaival sem lehetett baj: két nénje is örömmel nyugtázza, hogy tanárai meg vannak vele elégedve. A rendes tárgyak mellett gyorsírást is készült tanulni — ezt egyébkén a debreceni kollégiumban is oktatták, sőt a nagyleányok is jól haladtak benne, ahogy Fördős Dezső levelében olvasható, aki azt is tervezi, hogy gyorsírással fog levelet írni Jóskának — ilyen levél azonban nem maradt ránk. A kis Jani nemigen erőltette magát a tanulással, Janka arra biztatja öccsét, kérdezze meg tőle, tanul-e mindennap. Amikor aztán bátyja tréfásan megtudakolja, hányszor ült már a szamarak padjában, önérzetesen feleli, hogy egyszer sem s nem is fog: még sohasem volt hátrább a hatodik helynél. Ilonkát ezen az őszön, hétesztendős korában készültek beíratni özv. Valkó Károlyné „református felső leányiskolájába", s szó van róla, hogy elkezdi a varrást és a zongorázást is. Mivel ótvaros lett, egyelőre minderre nem kerülhetett sor, addig Erzsi tanította írni-olvasni, aki ugyanakkor az ötéves Jenőnek is vett egy ábécét, s abból tanította neki a betűket. Az iskoláskor elérése büszkévé tette a kicsiket, Janka írja, hogy mióta Ilonka nevelőbe készül, nagyon öntudatos lett, egész nagylánynak képzeli magát. Naphosszat varrogat s azt állítja, hogy neki nem kell varrni tanulnia, mert már tud. Ahogy Csanak József egyik idézett leveléből már kiderült, a torna és a sport is része volt a gyerekek neveltetésének. Jani az iskola mellett gimnasztikába járt, s a tél beálltával gyakran ment a jégre. Büszkén írja bátyjának, hogy már féllábon is tud egykicsit korcsolyázni, bár amikor előző nap megpróbálta, elesett. (Dec. 22.) Jóska is sokat és szívesen korcsolyázott, az otthoni „kis pocsolyában" ugyan kevéssé volt kedve csúszkálni, a poprádi jégtől viszont testvérei és a család látogatói is féltették, mivel leszakadhat alatta. Ebben alighanem része volt annak a Debrecenben történt esetnek is, amelyről Miklós küld neki félig ijedt, félig tréfás beszámolót: „most mikor ez a hó esett, ezelőtt úgy befagyott a jég, hogy egy kis fiú alatt leszakadt, de csak a féllába ment bele, a másik lába nem csúszott bele, egy fiú megfogta s hirtelen kihúzta. S ő szegény, mikor már megszabadult a veszélytől, azt sem tudta, nevessen-é vagy ríjon, de őmaga körül széjjelnézett, akik előtte voltak, mind elütötte s korcsolyán hazament. (Dec. 4.) A zenetanulás különösen nagy teret foglalt el a gyerekek gondolatvilágában. Erzsi örömmel írja, hogy tanáruk, Kalchbrenner, aki beteg volt s az egész nyarat budai fürdőn töltötte, ismét elkezdheti a zongoraleckéket. Róza kelengyéjének készítése miatt azonban csak az esküvő után kerülhetett rá sor. Jani minden szerdán és pénteken zenedébe járt, ő ragaszkodott a hegedűtanuláshoz. Beiratkozáskor Sz. Nagy Károly úr, a zenede igazgatója Jóskát emlegette előtte, aki „ilyen kicsi volt, mikor feladták s 70 fiú közt az első lett". (Okt. 21.) Jóska is hegedült Késmárkon — szüleitől Pestről hegedűhúrt kért — Ilonka pedig ekkor készült kezdeni a zongorázást. A levelekből úgy tűnik, mintha a leányok zongorázni, a fiúk pedig hegedülni tanultak volna, holott legalábbis Jani zongorázni is megtanult s családi körben idős korában is szívesen játszott. (A zenei hajlam tovább öröklődött az utódokban is: az unokák és dédunokák között találunk hegedűművészt, karmestert, zeneszerzőt, hegedűés zongoratanárt, s a nem hivatásos muzsikusok között is többen jól zongoráztak, hegedültek vagy énekeltek.) Jóska Rózának szóló egyik levelében az iránt érdeklődhetett, kapott-e a kelengyéjében zongorát is. Testvére lelkesülten válaszolja: „Kérded, ha kaptam-e zongorát. De milyet! Szép dallamos hangút, erővel párosulva, élvezet rajta játszanom, s mindannyiszor hála tölt el azok iránt, kiknek e gyönyört köszönhetem. Ne hanyagold el Jóskám te sem a hegedűt, meglátod később örömöd, bánatod részesévé teszed hangszered, s kedélyedet emelkedetté teszi, fogékonnyá a jóra, nemesre." (Dec. 13.) Fiatalos buzgalmában elhatározza, hogy férjét is megtanítja rajta játszani, ezért húgaitól kéri, küldjék el neki a legkönnyebb zongora158