A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Művelődéstörténelem - ifj. Tóth Béla: „Album Scholares” a hajdúszoboszlói partikuláris iskolában (1750–1833)

huzmos osztályai."

8 Igaz ez a megállapítás több értelemben is. A partikulák lehetőséget biztosítottak a Kollégium végzés felé közeledő diákjai számára az oktatási, tanítási gyakorlat megkezdéséhez és egyúttal anyagi javak összegyűjtését is lehetővé tették a későbbi tanulmányok folytatásához. Ez a szokás egyúttal azt is jelentette, hogy a Kollégiumban alkalmazott tanítási módszerek és az ott használt tankönyvek több-kevesebb sikerrel alkalmazásra kerültek a partikulákban is. Az ilyen alapon felkészített partikulabeli diákság pedig a Kollégiumba bekerülve — sokkal könnyebben alkalmazkodott az anyaiskola rendjéhez. A debreceni főiskolának a XVIII. sz.-ban — Barcsa János kutatásai szerint

9 — 99 partikulája volt, elsősorban az Alföldön, a Felvidéken, a Partiumban, de néhánnyal a Dunántúlon is találkozhatunk. A partikulák egy része tartozott csak az ún. teljesen kifejlett partikulák közé, vagyis az elemi oktatás mellett csak néhány nagyobb településen működött a hat vagy hét középiskolai osztály is. A Kollégium erős szellemi kisugárzó hatását jelzi, hogy a Debrecentől 20— 50 km-es körzetben elhelyezkedő falvakban, városokban mindenütt megtaláljuk a partikulákat. Teljes partikulákat tartott fenn Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Derecske, Hajdúhadház, Kába, Püspökladány, Nádudvar, sőt rövid ideig Hajdúszovát is — hogy csak a közvetlen környéket említsük. Ezek az iskolák, de maguk a falvak, városok is igen erős szállal kötődtek a Kollégiumhoz, Debrecenhez. Egyházi és világi elöljáróik valaha nagyszámban a Kollégium tanulói voltak. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a XVII— XVIII. sz.-ban a kollégiumi törvények szinte változatlanul érvényesek voltak a partikulákban is, hogy a partikulák növendékeit oktató rektorok, praeceptorok személyét a Kollégium vezetősége választotta ki. Az iskolát fenntartó, működtető falusi, városi, egyházi és világi hatóságok csak a XVIII. sz. utolsó harmadában kezdték önálló intézkedési jogukat hangoztatni. Ennek eredménye a helyi szokásokhoz formált iskolai törvények megszületése, illetve az, hogy a helybéli elöljáróság névszerint kérte valamelyik diák kiküldését iskola tanítóságra. Erre nemcsak Szoboszlón, de más partikulákban, így Derecskén is találunk példát.

10 Az önállósodásra való törekvések erősítője volt — sok más tényező mellett — az is, hogy Mária Terézia Ratio Edicationis-a, s vele együtt az igen erőteljes katolizálási törekvések súlyos szellemi csaták, megpróbáltatások elé állították nemcsak a ref. egyház és a Kollégium vezetőit, hanem a városok, községek református elöljáróit is.

11 8 Dankó Imre: Hajdúsági particulák (Kalendárium az 1948. esztendőre, Debrecen, é. n. 44—50.) 9 Barcsa János: A debreceni Kollégium és partikulái (Debrecen, 1905) 49. 10 Derecskén 1782. január 28-án Szikszóról hívják Nagy Mihályt rektornak. Szoboszlón csak 1798-ban kérik névszerint a rektort: Kürti János szoboszlói születésű ifjút. [Az előbbi adat a derecskéi egyházgyűlések jegyzőkönyvében (1775— 1790), az utóbbi a szoboszlói Protocullum I. kötetében (1786—1827) található]. 11 1774-ben Szoboszlónak 3997 református lakosa mellett egyetlen katolikus vallású lakója sem volt. A Helytartótanács ennek ellenére elrendelte, hogy a város épületet emeljen katolikus plébánia és iskola számára, s gondoskodjak a plébános és az iskolamester eltartásáról is. A város tiltakozik: „Mindnyájunkat rendkívül nagy és jogos fájdalom tölt el, mikor eszünkbe jutnak ama nyomorúságok, zaklatások, visszavonások és egyenetlenségek, amelyeket minden bizonnyal elvárhatunk a katolikus lelkészektől. Mert a katholikus papság soha semmiféle kísérlettől sem riad vissza, hanem lesni szokott minden alkalmat, amikor szegény hitsorsosainkat sújthatja, s mindenféle mesterkedéssel gyűlöletet kelthet irántok ez ország fejedelemének trónja előtt". A helytartótanács azonban nem engedett korábbi előírásaiból. (Az esetet Fináczy: A Magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában с könyvének II. kötete 376. oldalán, Bp., 1902 — idézi az Országos Levéltár iratanyagára hivatkozva). 576