A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Néprajz - V. Szathmári Ibolya: A kendertermeléssel és megmunkálással kapcsolatos szokások és hiedelmek Hajdú-Bihar megyében

legényeket nemhogy nélkülözni nem kellett a lányoknak, hanem egyedül ezen a napon ők is segítkeztek a munkában. „A legények már várták a lányokat, a szépen feltépett szöszt ők kötötték a rokkára, amit a lányok ezen az estén nem üresen vittek. A szombati fonás ugyanis a tanyatartó asszonyé volt. A lányok kalácsot, bélest, sulymot, aszalt gyümölcsöt vittek magukkal." A fonóbeli esték farsangi fonóbállál vagy az ún. szegfőbáZlal

10 (Tiszacsege) értek véget. A fonókban összegyűlt fiatalok ezen az estén már nem dolgoztak, csak táncoltak, szórakoztak. A legények fogadták fel a zenészeket, ők gondoskodtak az italról, a lányok pedig az ételt hozták magukkal. Fonóbeli játékok, a fonókhoz fűződő történetek Bár a fonóbeli összejöveteleket általában úgy tartják számon, mint egyike a fiatalok ismerkedési s az egész faluközösség szórakozási alkalmának, nem feledkezhetünk el a közös munkaalkalmat biztosító szerepéről, funkciójáról sem. A megtermesztett kendermennyiséget meg kellett munkálni, a szöszt lefonni, csak ezután jöhetett a játék s a szórakozás. Ezzel magyarázható, hogy mindaddig, amíg az egy estére kitűzött kendermennyiséget le nem fonták a lányok, asszonyok, nem kezdődhettek meg a játékok, illetve csak olyan játékok zajlottak, amelyek magához a munkavégzéshez kötődtek s nem nagyon vonták el a figyelmet a munkáról. A legények is inkább a munka végére igyekeztek összegyűlni, erre utal egy régi konyári fonódal is: „Jányok fonnyák a lenszöszt, beszégetik egymás koszt, jaj, de könnyű a fonás, nehéz a várakozás." Munkavégzés alatt Bakonszegen fonási biztatóval serkentették a munkát: „Satterráré ra ... ra .. . ram". A fonás ideje alatt általánosan elterjedt játék volt az orsó elejtése és kiváltása, valamint a szösz feltépése. Ezek a játékok lényegében mindenütt azonos formában jelentek meg. A leejtett orsót a legfürgébb és legéberebb legény kapta fel s azt csók ellenében adta vissza a lánynak. Voltak olyan lányok, akik akarattal ejtették el az orsót azért, hogy csókot kaphassanak szeretőjüktől (Tiszagyulaháza). A legények is mesterkedtek abban, hogy kiüssék az orsót az ügyes lányok kezéből (Tiszacsege). Az orsókiváltás történhetett a többiek előtt, de ha a lány szegyellős volt, a szobán kívül is. Fülöpön az ajtó sarkához kellett kimenni, ott csókolta meg a lány a legényt. Amennyiben a lány nem volt hajlandó a csókot megadni — vagy azért, mert nagyon szégyellős volt, vagy, mert nem volt számára szimpatikus a legény —, a többiek különböző módon megbüntethették, pl. nem kapta vissza az orsóját s ezután nem tudott tovább dolgozni, amiért pedig otthon rótták meg és vonták felelősségre. Máskor a legények a fonalat az utcaajtóra, a sövénykerítésre vagy egyik utcaajtótól a másikig tekerték, azaz „felmotolálták vagy dalolva szétmotólálták" a lány munkáját (Sarkad, Kötegyán). Minderről az egész falu tudomására jutott a lány viselkedése s hogy a szégyent elkerülje, inkább kiváltotta az orsót. A guzsaly tetejének levétele Tiszacsegén úgy történt, hogy a legények dalt követeltek a lányoktól, s amennyiben nem kezdték el azonnal, a legények lekapták a guzsaly tetejét, letépték a szöszt. Hogy a lányok tovább dolgozhassanak, csókkal kellett kiváltaniuk a letépett szöszt. Az orsó és guzsaly mint szerelmi jelképek is ismertek voltak. Polgáron, ha egy legény udvarolni akart egy lánynak, orsóval vagy guzsallyal ajándékozta 10 Papp J.: i. m.: 252. 507