A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Néprajz - V. Szathmári Ibolya: A kendertermeléssel és megmunkálással kapcsolatos szokások és hiedelmek Hajdú-Bihar megyében

dik. Jelzi ezt már az is, hogy többféle formája alakult ki nemcsak a megyénkben, hanem egy községen belül is. Hajdú-Bihar megyében a fonóbeli munkalkalmaknak négy nagyobb típusát különböztetjük meg. Ezek a következők: 1. A fonóház, melyet a falu egy idősebb, egyedülálló vagy özvegyasszonyánál béreltek ki a fiatalok a fonás idejére. 2. A fiatalok egy-egy lányos háznál gyűltek össze fonni. 3. Az ismerősök, rokonok, komák (barátok) és szomszédok köréből több korosztály (gyermekek, fiatalok és idősebbek) együttesen vett részt a fonóbeli munkában. 4. A tanyázások vagy estézésék a fonók utóéletét jelentették s egy szűkebb kör, a szomszédok vagy jó komák gyülekezete volt. Az egyes összejöveteli alkalmak megnevezései már bizonyos mértékig utalnak a fonóbeli összejövetelek eltérő formáira. A tanyaház és fonóház elnevezés jelölte a kibérelt házakban megtartott, fonóbeli összejöveteleket. Tanyázás, estézés volt a neve a legtovább fennmaradó fonóknak, melyekben a szomszédok, rokonok, komák szűkebb köre dolgozott együtt. A fonó, fonóka, fonóház terminológiák az egész megyében ismertek s bármelyik összejöveteli formát jelölhették. Az említett négy típus egy falun belül, egymás mellett is élhetett. így pl. Tiszacsegén megtaláljuk az 1., 2., 4., Körösszakálon az 1., 2., Űjtikoson a 3., 4., Fülöpön az 1. és 4., Bakonszegen az 1., 3., Polgáron a 3., 4. változatokat egyaránt. A fonóbeli munkának leginkább elterjedt formája megyénkben az volt, amikor egy-egy családnál gyűltek össze megmunkálni a kendert s ott mindenféle korosztály képviseltetve volt. Külön fonóházat aránylag kevés helyen rendeztek: a vizsgált települések közül csupán négy helyen (Körösszakái, Bakonszeg, Fülöp, Tiszacsege). Elterjedtebb forma volt a lányos háznál rendezett közös munka. Ismerték Körösszakálon, Kötegyánban, Berettyóújfaluban, Tiszacsegén és Artándon. Ugyancsak több helyen megtalálható a fonóbeli utóéletet jelentő tanyázás vagy estézés összejöveteli forma is (Tiszacsege, Zsáka, Újtikos, Egyek, Fülöp, Polgár). Természetesen mindez a fenti csoportosítás nem jelenti azt, hogy az egy típusba sorolt fonóbeli munkák, szokások mindenütt egyformák voltak, azonosan zajlottak le. Helyi sajátosságok jöttek létre az idők folyamán, amelyekre a következőkben, az egyes fonótípusok ismertetésénél utalni fogunk. Ad/l. Külön fonóházat egy-egy szegényebb, egyedülálló asszonynál, özvegyasszonynál kibérelt, nagy házban tartottak a fiatalok. Az idejárok fizetségként hetente egyszer — általában pénteken vagy szombaton — a fonóház asszonyának fontak. A bérleti díjhoz hozzátartozott az is, hogy a legények maguk gondoskodtak a tüzelőről — a taposott tőzegről, ízikkóróról —, valamint a világításról — a mécsesbe való olajról és a lámpába való petróleumról —. Olykor magukkal vitték a sámlit, a kisszéket is, amire a fonóházban leültek. A lányok terményt: búzát, lisztet, kukoricát, zabot, krumplit stb. adtak fizetségül. A bakonszegi fonóház vagy „tanyaház" asszonyát szinte egész évben folyamatosan ellátták a fiatalok disznótori kóstolóval, névnapi, jó falatokkal, ennivalókkal. A fonóházak asszonyainak erkölcsileg fedhetetlennek, megbízhatónak kellett lenniük ahhoz, hogy fenntarthassák a fonóházat, különben nem engedték volna el hozzájuk a fiatal lányokat. Ök töltötték be a házban a felügyeleti szerepet, rendet tartottak a fiatalok körében. Ha valamelyik lány vagy legény nem úgy viselkedett, ahogyan kellett volna, a tanyatartó asszony rendre utasította. Bakonszegi szokás szerint pl. a lány mellett ülő legény egy este csak egyszer kérhetett csókot a leesett orsó kiváltása fejében. Ha valamelyik legény többször is megpróbálta azt, a tanyatartó asszony figyelmeztette, s amennyiben a figyelmeztetés nem tette meg hatását, ,,teli orsójával nyakon hajította a legényt s ha tovább sem viselkedett rendesen, kiutasította a házból". Amelyik lány hajlandósá503