A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Néprajz - V. Szathmári Ibolya: A kendertermeléssel és megmunkálással kapcsolatos szokások és hiedelmek Hajdú-Bihar megyében

got mutatott a szabály megszegésére, annak anyját a fonóház asszonya tájékoztatta a lány viselkedéséről, s akit ezután közösen megróttak. Ha a lány mégsem változott meg, a tanyatartó asszony a következő szavak kíséretében utasította ki a házból: „Te maradj otthon, kössik anyád a pendeje madzagjára, én nem őrizlek!" A tanyaház asszonyának — ha a szülő érdeklődött — számot kellett adni a fiatalok viselkedéséről s arról is, mikor indultak haza a fonóból. A legények ugyanis hazakísérhették a lányokat a fonóházból, ha azt a lányok is úgy akarták. A hazaindulás (éjjel 11 óra körül) után fél órával a lányoknak otthon kellett lenniük, ebbe az időbe bele kellett férnie a hazamenetelnek s a kapu előtti beszélgetésnek egyaránt. A lányok otthon még beszámoltak anyjuknak arról, hogy mennyit fontak és hogyan viselkedtek az este. A fonóházi felügyeletnek Tiszacsegén egy sajátos formája alakult ki. A legidősebb, legtapasztaltabb legényt a lányok bíróul választották, ő vigyázott a fonóház rendjére s a játékok tisztaságára.

5 A tanyaház asszonyának egy másik, fontos funkciója is volt, a közvetítő szerepét töltötte be a fiatalok között.

6 A legény a tanyaházban kiszemelte magának a feleségnek valót s a tanya tartó asszonyt kérte meg arra, hogy közölje ismerkedési szándékát a kiválasztott lánnyal. Amennyiben a lánynak is kedvére volt a legény, kimehettek a pitvarba egy-egy negyedórára kettesben beszélgetni. Ezeknek az ismerkedéseknek hamarosan házasság lett a vége. Amelyik lánynak már készen állt a kelengyéje, farsang idejére bekötötték a fejét. Ha ez utóbbira még nem kerülhetett sor, akkor is „mátkáknak" tekintették őket. A fonókban jelen lehettek azok a legények is, akik még nem szolgálták ki a katonaságot. A túl fiatalokat, a „suhé" legényeket azonban igyekeztek távoltartani, amint erről a fonóbeli játékok egy része is tanúskodik. Az említett fonótípusban férjes asszonyok már nem dolgozhattak. Papp József Tiszacsegéről említi ugyan a fiatal özvegyasszonyok jelenlétét is, de ők sem voltak egyenrangúak a többi fiatallal, nem vehettek részt a fonóbeli játékokban, helyük az ajtó mellett volt, hamarabb is hazamentek, mint a lányok. Bakonszegen a fonók ezen típusában a század elején még bizonyos társadalmi rétegződés is megmutatkozott. Külön fonóháza vagy tanyaháza volt a szegényebbeknek, külön a gazdagabbaknak. „A szegényekét a Völgyháton lakó Horváth Rébéknél, a gazdagabbakét a Berettyó melletti Orosz Zsuzsánál tartották. A legutolsó tanyaháznak Sárálláson Gál Lidia adott otthont." Ad/2. A fonóbeli munkák második típusába soroltuk a lányos házaknál megtartott összejöveteleket. A 10—14, eladósorban levő, meghívott lányok csoportja barátnőkből, szomszédokból tevődött össze. Általában a nagyobbik, utca felőli szobát rendezték be erre a munkára. Kivitték a bútorokat s helyébe „lócákat, rengőket, állószékeket" (Berettyóújfalu) raktak be a fal mellé. Ide ültek le a lányok, akik néhol kötött rend szerint foglalták el helyüket. Az első lány — legtöbbször a házigazda vagy a legjobban énekelni tudó — a padka mellett ült. Egy tiszacsegei asszony így emlékezett vissza az ülésrendre: „a guzsaly talpára ráültem, az egyik vígé a patkáho vót támasztva, az utánam való jány guzsalyának a talpa felén én ültem, így ültünk egymás guzsalyán sorba". A legények helye а ház közepén volt, karikában ültek le, onnan lestek, mikor ejtik el a lányok az orsót. A lányos házaknál megrendezett, fonóbeli összejöveteleknek két variációja volt ismeretes. 5 Minderről részletesen írt Papp J. i. m. 252. 6 Házasságközvetítő funkciója volt a falvak néhány idősebb asszonyának is (gyalogszarka, vén boszorkány stb.).De míg ők elsősorban a vénlányok és agglegények, valamint az özvegyek „összeboronálásában" játszottak fontos szerepet, addig a íanyaház asszonyai a fiatalok összeismertetésében közreműködtek. 7 Papp J. i. m.: 250. 504