A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Történelem - Nyakas Miklós: A debreceni nyomdászok szerepe a magyar nyelvű nyomdász szaklap megteremtésében

tották, míg a nemzeti párt tagjai lényeges engedményeket tettek a magyar nacionalizmusnak. Mindez azonban nem feledtetheti velünk, hogy Magyarországon német nyelven nem lehetett munkásmozgalmat csinálni, s az ehhez való ragaszkodás a tömegbefolyás elérését gyakorlatilag lehetetlenné tette, s a mozgalmat előbb-utóbb a magyar társadalmi valóságtól független szektává süllyesztette volna. Ezzel szemben a nemzeti párt világosan felismerte a magyar nyelv szerepét a mozgalom bázisának kiszélesítésében, a magyar nyelvű szakirodalom szerepét a munkásosztály szakmai és általános műveltségében, ideológiai téren azonban kétségtelenül visszalépett akkor, amikor magát elsősorban és mindenekfelett magyarnak tartotta. Ettől függetlenül azonban a munkásmozgalom járható útját — legalábbis a nyomdaipar területén — az az irány jelentette, amelyet a nemzetiek képviseltek. A Budapesti Nyomdászok és Betűöntők Egyletén belül a szakítással fenyegető nyílt vita a Typographia nyelvi kérdése körül bontakozott ki.

8 A nemzeti párt az ügyet puccsszerűen akarta megoldani, s az 1882 áprilisában tartott egyleti közgyűlésen — amelyen ekkor a magyar nyomdászok voltak többségben — Seper Cajetán azt indítványozta, hogy az egyleti ügyeket csak magyar nyelven vezessék, s utasítsák az egylet számvevőjét arra, hogy magyarul is tanuljon meg. Az indítványt lényegében véve el is fogadták, azzal a módosítással, hogy az egylet számvevőjének csupán tanácsolták azt, hogy magyar nyelven tanuljon meg. A nagyobb nyomaték kedvéért a nemzeti párt hívei ekkor alapították meg az úgynevezett Társas Kört is, amelynek bevallott célja a magyarosítás elősegítése volt. 1882. november ötödikén pedig a nemzeti párt egyik vezéralakja, Pusztai Ferenc az egylet választmánya előtt az indítványozta, hogy a Typographia csak magyar nyelven jelenjék meg. Ezzel párhuzamosan szervezkedést indítottak a különböző budapesti nyomdákban, s november 12-én értekezletet is tartottak a Typographia megmagyarosítása tárgyában. Ennek eredményeként december 3-án a következő szövegű aláírási ívet köröztettek: „Alulírott egyeleti tagok kérik a választmányt, hogy f. év deczember 3-dikán tartandó rendkívüli közgyűlésre a következő indítványt szíveskedjenek kitűzni: Legyen a Typographia 1883 január hó 1-től kezdve jelen terjedelmében, mint az egylet tulajdon lapja, egészen magyar nyelvű, oly megjegyzéssel, mi szerint a hivatalos dolgok ezután is, német nyelven is közöltessenek." Az indítványt 266 egyleti tag írta alá. A közgyűlésen aztán rendkívül heves vita bontakozott ki a javaslat felett, végül azonban a tisztán magyar nyelvű újság gondolatát 206 szavazattal 202 ellenében elvetették. A nemzeti párt tehát, ha minimális szavazattöbbséggel is, de vereséget szenvedett, amelyet csak tovább súlyosbított az, hogy az ellentábor, a függetlenek, ezután támadásba lendültek, s a soron következő rendes évi közgyűlésen ellenfeleiket kizárták az egylet választmányából és egyéb testületeiből, s le kellett köszönni a Typographia addig szerkesztőjének, a nemzeti pártot képviselő Tanai Józsefnek is. Ezután számukra valóban nem maradt hátra más megoldás, mint a Typographiától független magyar nyelvű szaklapot indítani, s abban adni hangot társadalmi-nyelvi elképzeléseiknek. Ez ügyben hamarosan lépésekre került sor. 1883. május kilencedikén a nemzeti párt képviselői ülést tartottak, ahol döntés született egy tisztán magyar nyelvű nyomdász szaklap létrehozásáról. A lap anyagi bázisának megteremtése céljából részvénytársasági alapkon egy lapkiadó szövetkezetet hoztak létre kétszázon felüli taglétszámmal. A május huszadikán megtartott alakuló értekezleten az indítandó lap célját a magyar nyelvű szakirodalom fejlesztésében és a magyar nemzeti érzületnek a szaktársak közötti ápolásában jelölték meg. Az ekkor elfogadott alapszabály értelmében kilenctagú szerkesztő bizottságot választottak egy felelős szerkesztővel az élén, s kijelöltek 8 Lapunk keletkezéséről. Ny. K. 1883. jún. 1. I. évi 1. sz. 2—3. 431