A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Történelem - Ács Zoltán: Szabolcs megye nem magyar etnikumai a XVIII. században

szünk. Mindazok számára, akik behatóbban tanulmányozták ezt a kort, köztudott, hogy a kutató munkáját nemcsak a megfelelő és megbízható források elégtelensége vagy a fennmaradtak egymásnak gyakran ellentmondó vagy eltérő jellege, bonyolultsága, kisebb-nagyobb hibája nehezíti meg, hanem magának a magyar nép történetében egyik legmozgalmasabb korszaknak a jellege és eseményekben való gazdagsága is. Szabolcs vármegye a török hódoltság korában Szabolcs vármegye fekvése, annak ellenére, hogy itt nem állandósult a török megszállás, azaz nem tartozott a szoros értelemben vett török hódoltság területéhez, kedvezőtlennek mondható a XVI—

XVII. században. Helyzetét bizonyos értelemben Debrecenéhez hasonlíthatjuk. Az egymással szembenálló hadak határterületén feküdt, s felvonulási terepe volt egyrészt Szapolyai, majd Bocskai, Bethlen Gábor, Rákóczi György felkelő csapatainak, másrészt a királyi seregek is átjártak rajta, s ugyanakkor a török is gyakran beütött területére. Temesvár és Szolnok várai egy ideig védelmet nyújtottak Szabolcs vármegye lakosságának a török beütések ellen. Miután azonban az Alföldet védő két fő erősség 1552-ben oszmán kézre került, a török a megye délnyugati részén fekvő falvakat kezdte el hódoltatni. Az 1552. évi hadjárat után a falvak többsége azonban inkább vállalta a töröknek is az adó fizetését, mintsem az esetleges pusztulást. Bár a megismétlődő török portyák veszélyeztették a lakosok élet- és vagyonbiztonságát, ennek ellenére a XVI. század komoly pusztításokat hozó utolsó három évtizedétől eltekintve a szemlélődő csupán lassú elnéptelenedésnek és elszegényedésnek lehet tanúja. Az 1589. és 1596. évi dicális összeírások Szabolcs megye 62, ill. 46 településéről jegyezték fel, hogy a töröknek adót fizet.

3 Balogh István megvizsgálta Szabolcs megye 1556. évből hiánytalanul fennmaradt dézsmajegyzékében szereplő családneveket, s arra a megállapításra jutott, hogy a mai Hajdúböszörmény környéki néhány falu családnév anyagától eltekintve a megye lakossága ebben a korban egységesen magyar volt.

4 Ezzel szemben Sasvári László tudni véli, hogy 1543-ban Kenézlőn a rovó két magyar portát írt össze, míg 1549-ben 60 rác portát. Az akkori Szabolcs megyében ez volt az egyedüli település, ahol ennyi délszláv név fordult elő az összeírásokban. A kenézlői délszlávok később beolvadhattak a mai görög katolikus lakosság elődeinek nagyobb részét alkotó ruténekbe.

4

** Sasvári feltevése szerint a XVI. század második felében a Tisza mentén is nagyobb számú délszláv elem élhetett, mert 1573ban egy rakamazni rablótámadás részvevőinek az ügyében a tokaji udvarbíró mellett működő rácispán is intézkedik.

40 A megye nyugati és déli részének lassú elnéptelenedése a XVI. század utolsó harmadában figyelhető meg, mindenekelőtt a megye nádudvari és dadái járásában.

5 Az egyre gyakoribb elköltözések ellenére a megye jelentős számot kitevő falvainak lakossága nem csökken zuhanásszerűen, mert míg a török járta sík vidékről a magyar lakosság egy része a nagyobb biztonságot nyújtó hegyvidékre, azaz észak, északkeletre húzódik, s egy részük lassan felszívódik az ott többségben levő szlovák és rutén tömegekben, addig a magyar lakosságában megfogyatkozó falvak egy részébe szlovák 3 Módy György: Polgár és vidéke a tatárjárástól a hajdúk letelepedéséig. In.: Polgár története. 80. 4 Balogh István: Szabolcs megye dézsma jegy zeke 1556-ból. Jósa András Múzeum Évkönyve I. (Szerk.: Csallány Dezső, 1958.) 166. 4/a. Sasvári László: Az észak-magyarországi görögséggel kapcsolatos népnevek Hermann Ottó Múzeum Közleményei. 16. Miskolc, 1977. 23. 4/b. Uo. 24. 5 Módy, i. m. 75. 412