A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Történelem - Komoróczy György: Debrecen peremkerületének kialakulása 1848-ig

II. Az újsorosi település demográfiai viszonyairól Az alábbiakban a demográfiai viszonyok csak rövid vázlatára teszünk kísérletet, mert a rendelkezésre álló adatok teljes felsorolása, diagrammos értékelése önálló kiadványt tenne szükségessé. A demográfiai helyzet általános ismertetése kapcsán főként a háztulajdonosok és lakóik számát vesszük figyelembe abból a tényből kiindulva, hogy a Hortobágy mellékén Debrecen erőteljes felszívó hatása érvényesült. A felszívás sugárzása sokszor messzebb fekvő vidékekre is kiterjedt. És a megtelepedett személyek munkaerejét, mindennapi tevékenységét a városlakók is hasznosították. A polgárok, vagy a belső városban élő háztulajdonosok a külső települők közül válogatták ki a napszámosokat, akikre magának a városi közületnek is nagy szüksége volt az erdőirtásnál, fatelepítésnél, fakitermelésnél, árkok ásásánál, szénakaszálás idején, begyűjtéskor, útépítéseknél, általában minden olyan munkánál, amelyet a rendszeres foglalkozású városlakók, még kevésbé a polgárjogú személyek, háztulajdonosok időhiány miatt nem végeztek el. Az országos vásárok idején a kapukon kívül alakultak ki a sátortáborok, főként, amikor még az ún. „külsővásártér" nem volt megszervezve, hiszen az csupán a XVIII. sz. végén vált rendszeressé. Az újsori település véglegesen csak 1862 után kapcsolódott teljesen Debrecenhez, amikor felszámolták a sövénykerítést és az árkot, de a feudális kor maradványainak nyomai még egy évszázadon át láthatók voltak, sőt még ma is észlelhetők, főként a város keleti peremén. A hóstátiak munkaerejükkel szabadon rendelkeztek, mert rendszerint a céhen kívül éltek, azokhoz semmi kötődés nem fűzte. Ezért a nehéz testi megerőltetést kívánó feladatok megoldásában reájuk építeni lehetett s ebből kifolyólag a város társadalmának munkamegosztásában tevékeny szerepet játszottak. Akármennyire is küzdött ellenük a magisztrátus, a városi munka szervezetéből az újsoriak nem maradhattak ki. Egymásra voltak utalva, ellentmondásosan, de kérlelhetetlenül. Ez a döntő mozzanat indokolta, hogy 1813. június 24-én a tanács Ibrányi Farkas királyi biztos felhívására azt válaszolta, hogy a taksások „kétkezi munkájuk után élnek", nem kaphatnak beneficiumot, mert a polgárok felháborodnának; nem lehet őket a belvárosba telepíteni, mert akkor nem lehetne őket munkára kötelezni ?'

1 Az 1811. évi nagy tűzvész után kezdték számbavenni a hóstátiak megtelepedésének időpontját, amikor új telkek kiosztása vált szükségessé, mint ahogyan már láttuk. Később, az 1825. évi számbavétel idején kiderült, hogy 70 család már 5 éve, 110 család 10 éve, 30 család pedig 15 éve élt a város külsősorán, de rajtuk kívül 5 család 20 éve, 21 család pedig 30 év óta mondotta magát debreceni lakosnak, egyedül a Cegléd-utcai újsoron. Voltak közöttük őstelepülők és voltak újabbak is. Pedig ez alkalommal csupán a háztulajdonosokat írták öszsze, a lakókat figyelmen kívül hagyták, miután azok külön kategóriát képviseltek.

35 Bizonyos összeírások az adófelosztás alapján vették számba az újsoriakat. De megállapítható volt, hogy a lakosság valóságos létszáma eltért az adóháztartások adataitól. Az összeírok ugyanis kizárólag az adófizetőket írták össze (Repartitio. ..) és azokat is csak az ún. állami adó szempontjából; nem szóltak a családtagokról, az ideiglenesen ott élőkről, amelyeknek a száma állandóan hullámzott. Adót ugyanis a foglalkozás és a kereset után fizettek. Ebből adódtak azok a kiszámíthatatlan demográfiai ellentmondások, amelyek szinte lehetetlenné teszik Debrecen ilyen irányú felmérését. 1786-ban pl. a Csapó-u. hóstát öt 34 Uo. 1004/3 ftsz 1813. jún. 24. pag. 385. 35 Uo. IV. A. 1011/k 114. ftsz Rel. 331/1825. ápr. 13. 396