A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Történelem - Szalay Emőke: Fazekas inasok és legények Debrecenben a XVIII–XIX. században

hoz szükséges időtartamot,

3 ez ebben az időben három év volt. Felsorolta az inasok további feladatait. Az inasnak mindhárom évben el kellett menni aratni, a részébe kapott búzát gazdájának adta. Ezen kívül minden, ura és asszonya által kívánt munkát el kellett végeznie, nemcsak bent a városban, de a városon kívül is/' Másként volt ez abban az esetben, ha az inast pénzért tanította a mester, azaz pénzes inasról volt szó. Neki csak két év volt a tanulóidő. Semmilyen munkát nem végzett a mesterségen kívül sem a ház körül, sem a földeken. Tanításáért 25 forintot adott a mesternek és évenként két köböl búzát. Az ilyen inasnak a gazda semmivel nem tartozott, míg a másiknak évenként eltérő fizetést határozott meg a céhlevél. Ez a következő volt; két esztendőnként kapott az inas egy szűrt, egy abanadrágot, évenként két inget, csizmát és süveget. A harmadik esztendőben a szűr mellett abanadrág és abadolmány járt nekik. Rendelkezett a céhlevél arról az esetről is, amikor a fazekas saját fiát tanította mesterségre.

5 Pontosan meghatározta, hogy a megírt módon kell a szegődtetést elvégezni és a tanuló esztendőket letölteni, mert egyébként nem dolgozhat legényként, sem pedig tanuló levelet nem kap, végül pedig céhbe nem állhat. Engedményeket tett abban, hogy mivel fiáról van szó, a meghatározott fizetésen felül ruházza, ami más esetekben tiltott dolog volt, elkövetője két forintot fizetett. Ha magához szegődtetett fiát a mester idővel máshoz akarta adni, ezt szintén csak a céhmesterek tudtával tehette. Miután azok megengedték, 1 Ft-ot kellett a céh elé letenni az inasnak, és annyi ideig szolgálni, amennyi az atyjánál töltött idő és a teljes tanuló idő között a különbség volt. A XXV. artikulus foglalkozott az inas és gazdája közötti vitás ügyekkel. Ha az inasnak ura vagy asszonya ellen panasza volt, kegyetlenül bántak vele, verték, szidalmazták, a mesterségre nem tanították, bejelenthette a szegődtető mestereknek. Ezek a céhgyűlésen a céh eleibe terjesztvén a vádat, kivizsgálták. Ha megfelelt a valóságnak az inas panasza, gazdáját megbüntették, majd az inast gazdájával megpróbálták összebékíteni, hogy ott töltse el hátralevő idejét. Ha a békítés nem sikerült, más mesterhez adták. Ha viszont kiderült, hogy alaptalan volt a vádja, amíg a céhet ki nem engesztelte, senki nem fogadhatta magához és nem adhatott neki munkát. Az az inas, aki elhagyta urát, de három napon belül visszatért, büntetést nem fizetett, ha három napon túl történt a visszatérése, akkor 1 Ft-ot kellett a céhbe fizetnie.

0 Gondosan ügyelt a céh arra, hogy nehogy bekövetkezzék olyan eset, amikor egy-egy ügyesebb mester több inast fogad fel, ezzel mások elől elveszi a munkaerőt. Ezért szigorúan szabályozták, hány inast tarthat egy mester. Két inasnál többet egyszerre egy mester sem tarthat, mondja ki a céhlevél, a másodikat is csak akkor fogadhatta, ha az első inasnak egy esztendeje már eltelt. A szabály ellen vétőket 3 Ft-ra büntették és elvették tőlük a jogtalanul fogadott inast.

7 A XVIII. század végén már szigorúbban szabták meg az inastartást. Kimondták, „két inasa egy mesternek se légyen, ha szintén maga gyermeke volna is". A mesterek közül nem mindenkinek járt inas. Kimondták: Szolgáló mesteren alól senkinek inast szegődtetni meg nem engedtetik.

8 A céhprivilégium után 1790-ben határozott a céh ismét az inas fizetéséről. Ez így szólt: Ha két évre szegődik, a gazda semmivel nem tartozik neki, hanem az inas fizet 25 Ft-ot és két köböl búzát. Ugyanakkor az inasnak sem kötelessége semminemű más munkát végezni, csak a mesterséget tanulja. A három évre sze3 Céhprivilégium XXXIII. art. Inas szolgalattyának idejérül rendirül és fizetésérül, kezességrül. 4 Céhprivilégium XXIV. art. Pénzes inasrul. 5 Céhprivilégium XXVII. art. Mester ember maga fia tanításáról. 6 XXV. art. Inas és gazda között való igazetásrul. 7 XXVI. art. Inasok számárul. 8 XVI. art. Inasok számárul. 358