A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)
Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Kilián István: Barla Szabó János versgyűjteménye 1824-ből
Csokonai mellett kéziratban terjedő költészetünkben a lgnépszerűbb Kováts József volt. Barla Szabó már akkor gyűjtött egybe füzetébe hét Kováts-verset, amikor annak kötetét Fördős már megjelentette. 17 Rim-Kovács népszerűségének nyilván a verseiben fellelhető vaskosság, s olykor nagyon is mesterkélt rímelése volt az oka. A diák versgyűjtők szorgalmasan másolgatták Fáy András elbeszélő költeményeit. Kötetünkben öt Fáy-művet találtunk ,s közöttük egy próza, A' tök panasza, a közölhetetlenségig trágár. Néhány rövidebb-hosszabb, Fáy neve alatt ismerős elbeszélő költemény teszi még színesebbé Barla Szabó gyűjteményét. A többi, alig ismert versfaragó már legfeljebb egy-két verssel szerepel a füzetben. Nagy Istvánnak 18 három, Cseh Szombati Dánielnek, 19 Lengyel Józsefnek? 0 Bányai Józsefnek, 21 Szívós Jánosnak 22 két-két versére bukkantunk. A többiektől már csak egy-egy költemény van itt. Földi János versét Balassa József már közölte, 23 de rajta kívül két jeles költőnek, Szentjóbi Szabónak és Ányosnak, va17 MIL I. 689. Kötete: Kováts József Versei. (Pest, 1817). 18 1770. szeptember 14-én született Debrecenben. Debrecenben tanult, s a teológián végzett 1794-ben. 1795-ben a poéták tanítója volt, majd Lőcsére ment német nyelvet tanulni. 1797-ben Debrecenben contrascriba és senior, majd hosszabb ideig Bécsben tanul tovább. 1800-tól Hajdúböszörményben volt pap. Művei: az Énekeskönyvben (1808) ő írta a 15, 40, 54, 58, 124, 126, 128, 132-es valamint a Tiszántúli halottas könyvekben a 7, 72, 73-as számúakat. Meghalt 1831. augusztus 13-án. Szinnyei IX. 611.; Bán—Julow: 236. Versei előfordulnak több kéziratos versgyűjteményben. Vö. Stoll: nr. 311, 347, 639, 742, 767. 19 1789-ben született. 1810 körül Debrecenben volt togátus diák, később királyi táblai jegyző. Meghalt 1815. május 21-én ( . Szinnyei: II. 239.; Bán—Julow: 251. Versei több kéziratos versesgyűjteményben megtalálhatók: Stoll: nr. 771, 879. 20 Tiszaszőllősön született 1770. március 31-én. Tiszaszentimrén, Debrecenben tanult. Az utóbbi helyen 1785. tavaszán subscribált. 1786—1787-ig Aszódon németet tanult. 1795-ben a debreceni kollégium seniora. 1796-ban Göttingába utazik, s innen 1798-ban tért vissza Debrecenbe, ahol bölcsészetet tanított. 1802-ben Nagyszalontán választották meg lelkésznek. 1809-ben Nagyváradon, 1813-ban Szalacson volt még lelkész. 38 eredeti verset s 2 Kleist fordítását tartják számon. Szinnyei: VII. 1063.; MPEL 368. Versgyűjteményekben néhány versét olvashatjuk. Stoll: nr. 326, 440, 697, 759. 21 Életéről semmit nem tudunk Ő szerezte a Tallér, a krajcár és a marj ás című verset, amely igen sok versgyűjteményben előfordul. Stoll: nr. 572, 593, 596, 604, 613, 618, 651, 683, 685, 713, 729, 759, 789, 814, 856, 877. 22 Szeghalmon született ismeretlen időben. 1756-ban subscribált Debrecenben, középiskolai tanulmányai után Tiszacsegén volt rektor, 1763 márciusában Bernbe utazott tanulmányai továbbfolytatására. 1765-ben már Magyarországon ismeretlen helyen lelkész, 1778-tól kerül Átányba papnak, s itt is halt meg 1801. április 20-án. MPEL 6009. Néhány versét kéziratos versgyűjteményeink megőrizték: Stoll: nr. 426. 23 Balassa i. m. 485