A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Néprajz - Varga Gyula: A kender termesztése és feldolgozása Hajdú-Biharban

ne szétfele, hanem összefele sűrűsödjenek, a fabordát mind ferdébben tartották, így annak szélessége gyakorlatilag mindig keskenyebb lett. A feltekerés után a nyüstbe való beszedés következett, amely már kimondottan női munka volt. E nagy figyelmet és gyakorlatot kívánó munkára rendszerint hozzá jól értő segítséget hívtak. Ha ugyanis nem megfelelő sorrendben történt a nyüstbe szedés, akkor nem szabályosan nyíltak a szálak s a vásznon végig csík keletkezett. Két nyüst esetében viszonylag egyszerű volt a beszedés, mert egyik szálat az első nyüst mindkét karikáján kellett áthúzni, a másik szálat a hátulsó nyüst mindkét karikáján vették át. Amelyik szálat az első nyüstkarikákon vették át, az hátul ugyanakkor két karika közé került, amelyiket a hátsó nyüstkarikákon húztak át, az elöl került két nyüstkarika közé. így a nyüstök le-fel nyitása szabályosan nyitotta a szálakat is annyira, hogy közéjük be lehetett dobni a ráverő szálat tartalmazó vetélőt. Négy vagy több nyüst esetén a nyüstbe szedés már többféle variációban történhetett. A karikába fűzés sorrendje lehetett pl. 1—2—3—4, 1—3—2—4 vagy 1—4—2—3 stb. A variációt az szabta meg, hogy a szőttesen milyen alapmintát akartak kialakítani s ehhez a mintához mi volt a legegyszerűbb lábítókezelés. Négy lábító esetén pl. az volt a célszerűbb, ha az 1. után a 3., azután a 2., majd a 4. lábítót lehetett lenyomni, mert ha pl. a 2. után a З.-at kellett lenyomni, akkor keresztbe kellett lépni. A nyüstbeszedés mindig puszta kézzel történt, hogy a beszedés sorrendjét tapintással is érzékelhessék. Rendszerint két asszony végezte: egyik adogatta a szálakat, a másik pedig szedte. A nyüs-tön átszedett szálakat bal kezükben összefogták, majd pászmánként lazán megkötötték. Amikor a nyüstbeszedés megtörtént, a borda fogai között kellett átszedni a szálakat. Ezt szintén ketten végezték: az egyik asszony adogatta, a másik késheggyel szedegette át a szálakat a borda fogai között. Mint említettük, ritka szövésű vászon esetében egy, sűrűbb vászon esetében két szálat vettek egy-egy bordafog közé. A sorrendié itt is nagyon vigyázni kellett, mert ha a nyüst és a borda között keresztszál keletkezett, akkor nem nyílt szabályosan a szál. A borda között is átszedett szálakat aztán tíz szálanként rákötötték az első komposztorra, amelyet aztán az első zuboly, illetve a rajta levő szerkezet segítségével jól megfeszítettek. Ezután már nem volt szükség tovább a felszedő fabordára, tehát azt eltávolították. Kezdődhetett hát a szövet, amelynek a mechanizmusa lényegében igen egyszerű: az egyik lábító lenyomásával a nyüstök szétnyitották a felvetett szálakat, közöttük a vetélő segítségével átdobták a ráverő szálat, ezt a bordával (bordahajjal) ráverték. A másik lábító lenyomásával a szálak átváltottak s kezdődhetett a művelet elölről. A munka azonban sok finomságot, jóérzéket követelt, hogy egyenletes legyen a vászon széle, a vászon sűrűsége, hogy szabályosan következzenek a lábítóváltások. Így csak kevesen jutottak el arra a fokra, hogy az átlagos, a háztartásban szükséges durva szőtteseken túl művészibb igényű darabokat is tudjanak szőni. Különösen nagy gyakorlatot, jó ízlést követelt a különböző csíkok szövése. Egyszerű ctíkokat úgy szőttek, hogy az alapszínű ráverő fonal (Tiszacsegén láncfonal) helyett színes pamutot szőttek be. Az egyszerű csíkoknak is sokféle variációját ismerték. Változhatott a csík szélessége, állhatott a csík két-három, vagy több sávból, a ráverő színes fonalat összesodorhatták fehérrel, összesodorhatták többszörös vastagságúra, s így mindannyiszor más-más jellegűvé vált a csík. További variációkat érhettek el a négy nyüst alkalmazásával. Ezzel már kis kockákat is ki lehetett alakítani a csíkban. A komplikáltabb, összetettebb mintákat azonban továbbra is ősi módon, a vetélő elhagyásával, kézi szálbeszedéssel, úgynevezett szedettes technikával szőttek. Ennek az a lényege, hogy egy meglevő darabról kiszámolták, hogy mikor, hányadik szálnál kell alul, illetve felül áthúzni a láncfonalat, hogy a tervezett minta kijöjjön. Maga a szál áthúzása történhetett kézzel, orsónyéllel, csigacsinálóval, kötőtűvel, vagy bármely alkalmas hegyes tárggyal. Ez a módszer igen nagy figyelmet követelt, mert a számolás élté vesztése megváltoztatta a mintát. 300