A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Történelem - Antal Péter: A gazda és a mesterember parancsa, valamint a fenyítőjog intézménye Debrecen város reformkori büntetőjogában (1825–1848)

egyébként felmentő végítélet szerint Molnár János. Vizsgált időszakunk talán legkegyetlenebb esete az az 1841. év december hó 18. napi

33 sententisaban szereplő jogeset, melynek vad „alperese" Gerőtz János feleségét Vasvári Sárát „ökörhajtó ostorral addig vágta míg ki nem fáradt, egy kevés pihenés után ismét egy székbe ültette, egy hámba való ujj kötéllel addig verte, hogy az egész testében nincs épség". Jóval túlléphette tehát „hősünk" férji mivoltából adódó hatalmának mértékét, ám mégis menekülhetett a büntetés alól, mert felesége, bár nem tudjuk mi okból hajlandó volt férjének „rajta elkövetett méltatlanságait" megbocsátani. Korszakunk jogesetei között még egy bestiális jellegű esettel találkoztunk, a jegyzőkönyvi adatok szerint ugyanis Debreczeni József 1846. év november hó 7. napján

3/j feleségét, Kovács Zsuzsannát „rútul össze taposta, rugdosta, kezeit, czombját késsel össze szurkálta" úgy, hogy az eredményre tekintettel, már a súlyosan büntetendő testi sértést is megvalósította a félelmetes férj. Felesége a megvérzett Kovács Zsuzsanna az előző esethez hasonlóan „feledni késznek" nyilakozott, s hajlandó volt „férjének megbocsájtani", ám megkockáztatjuk azt a kijelentést, hogy véleményünk szerint, mindkét esetben, inkább a félelem, mint a szerető ragaszkodás motiválta a „hitvesi hűséget". Ugyanakkor meg kell jegyeznünk azt is, hogy a hitvesi megbocsátást a félelmen kívül feltételezhetően az a prakticista, ám az akkori életviszonyoknak adekvátan megfelelő szemlélet vezette, hogy még mindig jobb volt egy tetlegesen is durva, de kenyérkereső férj mellett meghúzódni, bántalmazását elszenvedni, mint nélküle bár békességben, de létbizonytalanságban minden jövedelem nélkül sínylődni. Végezetül, de nem utolsó sorban kell szólnunk az asszonyi ragaszkodás még egy motiváló tényezőjéről, nevezetesen a szexuális ragaszkodásról, mely oda hatott, hogy a bántalmazott feleség sűrűn megbocsásson az őt inzultáló férjének. A bemutatott tény esetek mellett, még igen szép számmal találkozhattunk a férji fenyítői hatalom megnyilvánulásával, azonban a bíróság egyetlen esetben sem szabott ki korszakunk alatt büntetést, még abban az esetben sem, ha a „bátor" férj verésen kívül, kegyetlenkedéssel is igyekezett rendre utasítani párját. így ezen az alapon elmondhatjuk, hogy városunk ítélő bírái a férj-feleség vonatkozásában is elismerték a fenyítő jog gyakorlását a büntetőjogi beszámítás szempontjából, bizonyító adataink szerint — abszolútnak látszó kizáró okként, bár meg kell jegyeznünk ebben a vonatkozásban azt is, hogy büntető bíráink inkább a sértett feleségre bízták azt, hogy kívánta-e a férj megbüntetését vagy sem. Az előzőekben említett okok miatt — a feleségek bár férjüket a sérelem elszenvedését követően feljelentették — azonban jobbnak látták az egyéni büntető igény elenyésztődését, s ezáltal a férj szabadon bocsátását. így itt jelen esetben egy a napjainkban magánindítvány jogintézményének nevezett jogi konstrukcióval állunk szemben, melyben a sértett mérlegelésére volt bízva az, hogy továbbra is kívánja-e a feljelentett, s így bíróság elé került hozzátartozója megbüntetését. Nyilvánvaló mindezek mellett azonban az is, hogy a vázolt sértett diszponálás, csak egy meghatározott sérelemokozási szintig állott fenn, hiszen súlyosabb kimenetelű sérelem esetén az egyedi sértetti büntetési igényt a közösség vette át, s a sérelmet elszenvedett akaratától függetlenül büntette a bűncselekményt elkövetőt. Tovább vizsgálva a fenyítőjog gyakorlásának illetékességeit, nem maradhattak, s nem is maradtak ki a sorból a mesteremberek sem, akik inasaikra nézve gyakorolhatták és alkalmazhatták a nevelés, a bosszú, a dologra serkentés stb. egyik általuk leghatékonyabbnak vélt eszközét. Elsőként emlékezzünk meg a korszakunk első időszakából 1826. év április hó 22. napjáról

36 származó ítéletről, mely szerint Haraszti János asztalosmester inasát „Veress Jánost... egy éles gyaluvassal... veszedelmesen megsértette". A vádlott Haraszti bírái előtt elmon33 HBmL Jkv. 376. 1841. december 18. 34 HBmL Jkv. 249. 1846. november 21. 197