A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Történelem - Antal Péter: A gazda és a mesterember parancsa, valamint a fenyítőjog intézménye Debrecen város reformkori büntetőjogában (1825–1848)

lenséget és bosszúságot okozott. Ezért, midőn az imposztor gyermeket háza előtt felfedezte, inasával a házba bevitette, hogy „egy kevéssé megintse". Csurka Mihály inasa, Gombos József, a bíróság kérdésére elmondotta, hogy ő gazdája parancsának engedelmeskedve vitte be a pajkos fiút az udvarba, s cselekedetét is a gazdái presszió motiválta. Bíráink végítéletüket, az okozott sérelem „bizonytalan kimenetele" miatt csak augusztus 5. napján

6 hirdették ki, melyben a kegyetlen, vérengző gazdát, mint „zabolátlan indulatú embert" két hónapi áristomra és ezalatt hetenként két napi böjtre ítélték, valamint megfizetni tartozott a felmerült gyógyítási költségeket, s patikai szerek árát, valamint a szenvedés díját, összesen 59 Ft 11 krc-ban. Ezzel szemben a parancsra cselekvő inast, Gombos Józsefet, mint aki „részes lévén a megveretett gyermek Tóth Ferencen véghez vitt erőszakoskodásban" két heti áristomra ítélte, valamint ezen kívül arra, hogy a gazda kezei alól elkerüljön, s ezért a „Varga Czéh Mestereinek" meghagyta, hogy „eltelvén áristomi ideje ... más mesteremberhez rendeljék felvevődni." Hasonlóképp büntetés elszenvedésével ért véget Forgács Theodor számára az 1828. évi május hó 8. napján

7 lefolytatott fenyítő per, aki Weisz Salamonnál cseléd lévén, annak 142 darab juhát „a Debreczeni Földre" hajtotta. Az alperes cseléd hiába hivatkozott arra, hogy Weisz Salamon „parantsolattyából hajtotta oda a juhokat" bírái 24 pálcaütés kiállására büntették, kimondván azt, hogy a cseléd „tilalmas dologban a gazdájának se tartozott volna engedelmeskedni". Városunk bírái ezen idézett elv kimondásával, azaz, hogy „tilalmas dologban" a cseléd, illetve az inas a gazdájának nem tartozik engedelmességgel látszólag paradox helyzetet teremthetett, de ugyanakkor minden bizonnyal megmutatta a helyes utat a későbbi időszakra nézve is a függelmi viszonyból eredően parancsra cselekvők cselekvőségeinek elbírálásában. Felemás helyzetet teremtett az említett elv alkalmazása, mivel az évszázados tradíciók nem tették lehetővé a függőségben állók számára a feljebbvalói parancsok irányának differenciálását, s azokat elhangzásukat követően mérlegelés és felülbírálás nélkül teljesíteni tartoztak. Ugyanakkor más oldalról mint láttuk, — ha enyhébben is de büntetés alá estek egyes esetekben a gazda és a mesterember parancsát engedelmesen követő cselédek, illetve inasok. Ezek után vetődik fel a kérdés, hogy városunk ítélő bírái milyen elvet követtek akkor, amikor egyes esetekben eltekintettek a büntetés kiszabásától a parancsot engedelmesen teljesítővel szemben, míg más esetekben büntetés kiszabásával reagáltak a felsőbbség akaratát „vakon" végrehajtók vonatkozásában. Bemutatott eseteink két világot tükröznek. Egyrészt hivatkoztunk és felidéztünk a helyi jogszabályalkotási termékek, a városi statútumok vonatkozásában olyan eseteket, amelyek azok megszegői által elkövetett eseteket tükröztek, amikor is a gazda, illetve a mesterember parancsát teljesítők ezen helyi, szűkebb körre vonatkozó magatartásszabályt szegtek meg. Ugyanakkor más oldalról mint láttuk, — a gazdája parancsának engedelmeskedő — a gyermeket bántalmazó inas esetében olyan bűncselekmény elkövetéséről volt szó, amely anyagi jogi súlyában jóval meghaladta, s túllépte a helyi jogszabályalkotással (városi statútumokkal) kialakított szabványtól eltérő, tilalomba ütköző, s így büntetendővé nyilvánított kategóriákat. Ezen az alapon állapíthatjuk meg, s vonhatjuk le városunk jogszolgáltató praktikumából azon következtetést, hogy a gazdák és a mesteremberek parancsának két fő iránya fedezhető fel, illetve regisztrálható az ítélkezési anyagból. Egyik irányként jelentkeznek azok az esetek, amelyekben — éppen a hierarchikus függőség alapján — az ítélő magistratus ezen ténylegesen fennálló, de már a korábbi századokhoz viszonyítottan lazább függelem primátusát mondotta ki, s így ezt előbbre valónak tekintette az elkövetett „tilalomrontó cselekmény" súlyához képest. Ezekben az esetekben, arae6 Jkv. 255. 1826. augusztus 5. 7 Jkv. 247. 1828. május 8. 191