A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Történelem - Takács Béla: A debreceni sebgyógyító céh története

cikkely maradt ki belőle, miután a gyógyszerkészítést a chirurgus jelöltek az egyetemen elsajátították.

31 A céh, ilíetve a magát 1810-től „Chirurgicum Contubernium"-nak nevezett sebgyógyítók társaságának jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy a numerus clausus, a műhely, pontosabban a mesterség eladása továbbra is megmaradt Debrecenben, mert 1810-ben Jámbor András, aki „az ujj systema szerint a két esztendei cursust el végezvén az universitásban és onnat mind a chirurgiarol, obstetriciarol, veteriniarol, oculistaságröl diplomákat hozván", csak úgy nyithatott műhelyt a városban, hogy Gyursa Istvánné mesterségét ötszáz forintért megvásárolta.

32 Jámbor András sokoldalúságára jellemző, hogy nemcsak sebészetből, szülészetből, szemészetből szerzett oklevelet a pesti egyetemen, hanem állatorvosi diplomát is. A két tudomány ilyen módon való párosítása a mai ember számára kissé bizarrnak tűnik, 1810-ben azonban ez még elfogadott gyakorlat volt, hiszen láttuk, hogy a sebgyógyítók döglött állatokat is boncoltak, ha a szükség úgy hozta magával. A debreceni sebgyógyítók céhen belüli megoszlása 1781-ben indult meg, amikor az első nyomát látjuk annak, hogy a kifejezetten csak borotválással, hajnyírással foglalkozó mesterek a debreceni országos vásárok alkalmával sátrat állítanak fel és a borbélyságot már nemcsak a férfiak, hanem az asszonyok is végzik. Az 1781-es Szent György napi (ápr. 24.) vásáron a borbélyok sátra „a Kis kapun túli kertben a Sánc mellett, bellyebb az út mellett" volt. összesen hat mester dolgozott a vásári sátorban.

33 A céh jegyzőkönyve szerint 1815. március 30-án kimondja a contubernium gyűlése, „hogy a Szent György napi vásárkor a sátorban fognak dolgozni: Vajdáné ifiaszszony, Almási János, Csáthi Sámuel, Radetzki József és Jámbor András, szintén ők lesznek a Lőrinc napi vásárkor a sátorban borotválni". Ettől kezdve minden évben kijelöli a contubernium a sátorban a dolgozó mestereket és mesternéket.

,Vl Csak 1817-ig volt a borbélyok sátra a külső vásártéren, ugyanis 1817-ben a céh arra kérte a tanácsot, hogy a sátrat helyezhessék át a Német utcai — mai Széchenyi utca — kapuhoz, a város pálinkás boltja mellé, mert a külső vásártéri sátor egyrészt nehezen megközelíthető zugban, másrészt sötét helyen van, ahol a borotválás néha életveszélyes körülmények között folyik.

35 A chirurgusság és borbélyság lassan tehát kezd szétválni, bár amint láttuk, Jámbor András, aki sebész, szülész, szemész, állatorvos, még ugyanúgy borotválja a debreceni cíviseket és a vásárra jött idegeneket a sátorban, mint egyszerű céhtársai. 1832-ben azonban a tanács már azzal az indokolással ad engedélyt — Zilahy Sámuel városi provizor igazolása mellett — Kardos Pál chirurgus legénynek a céhbeállásra, hogy miután „mind a deák nyelvből, mind az anatómiai ismeretekből ditséretes speciment mutatott", a céhbe fel lehet venni, különben is a legény nem borotvás, „hanem chirurgus akar lenni". 1832-ben egyébként még csak összesen négy borbélyműhely volt Debrecenben, ahol kifejezetten borotválással és hajnyírással foglalkoztak.

36 Mindezek mellett a sebgyógyító céh azon fáradozik, hogy a chirurgus inasok képzettségét növelje. 1832-ben a társaság gyűlésében a következő határozatokat hozták: 1. Egy chirurgus sem fogadhat fel inast a városi orvos híre nélkül. 2. A chirurgus tartozik az inasokat az „anatómiának kezdetére, a theoretica chirurgicumnak tudományára és a chirurgiai műszerek esméretére oktatni'

1

. 31 Koll. Kvt. R. 750. b. 68. sz. 32 Koll. Kvt. R. 750. b. 83—84. sz. 33 Dankó Imre: A debreceni vásárok vonzáskörzete a XVIII—

XIX. század fordulóján. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Evkönyve. I. 1974. 152—153. 34 Koll. Kvt. R. 750. b. 84. sz. 35 Koll. Kvt. R. 750. b. 68. sz. 36 Koll. Kvt. R. 750. b. 84. sz. 144