A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Történelem - Takács Béla: A debreceni sebgyógyító céh története

Takács Béla A debreceni sebgyógyító céh története Hazánkban a nagy múltra visszatekintő orvostudomány mellékágaként a XIII. században alakult ki a chirurgus, vagy sebgyógyító mesterség annak következtében, hogy előbb pápai rendelet, majd az 1279-es budai zsinat határozata eltiltotta a paporvosokat a véres műtétektől. A zsinat IX. kánonja kimondja: „ne illám partem chirurgiae exerceat clericus, quae ad ustionem, vei incisionem tendat", (a sebészetnek azt a részét a papok ne gyakorolják, amely égetésre és vágásra tartozik). Ebből következően a sebészet az orvostudományban alacsonyrendű foglalkozássá vált. Sőt hosszú ideig a lenézett chirurgus, vagy borbélymesterek még a kézműiparosokhoz hasonló érdekvédelmi szövetségüket, a céhüket sem tudták létrehozni. Ez a megkülönböztetés hovatovább odáig fajult, hogy a chirurgus fiát más céhbe sem vették fel. Királyi rendeletre volt szükség e túlzásba vitt diszkrimináció megszüntetésére.

1 A chirurgus segítségére azonban mindig és mindenütt szükség volt, hiszen Magyarországon ritkaságnak számított az a város, egyáltalán település, ahol a XIII—

XIV. században állandó jelleggel működött volna orvos, tehát a legszükségesebb orvosi, sebészi ismeretekkel és gyakorlattal bíró chirurgusnak kellett ellátnia a gyógyítás feladatát. Az első sebgyógyító céhek Németországban jöttek létre a XVI. század második felében, miután az ausburgi törvényhozás 1548-ban engedélyezte számukra az önálló szervezkedést. Alig néhány év múlva hazánkban is megalakultak a borbélycéhek: 1557-ben Tokajban; 1572-ben Nagybányán; 1583-ban Sárospatakon és Debrecenben; 1597-ben Esztergomban; 1609-ben Pápán kezdi meg működését a borbélycéh.

2 Felsorolásunkból egyértelműleg kitűnik, hogy a sebgyógyító céh legelőször olyan városban alakult meg, ahol már létezett valamilyen magasabb- vagy alsóbbfokú egyházi iskola, ahol a chirurgiához feltétlenül szükséges latin nyelv alapelemeit a borbélyinasok gyermekkorukban elsajátíthatták. Sárospatakon és Pápán 1531-ben, Debrecenben 1538-ban alapították a református kollégiumokat, Esztergomban a XII. század eleje óta állt fenn a káptalani iskola, Nagybányán 1547—49 között Kopácsi István reformátor tanít és ugyanilyen alsóbbfokú oktatás folyik 1570-től Tokajban előbb a pálos-rendi szerzetesek, majd 1544-től a reformátusok iskolájában. Ami most már a debreceni sebgyógyító céh létrejöttét illeti, levéltári adatok alapján pontosan megállapíthatjuk, hogy a céh első szabályzatát 1583. május 28án adta ki Szabó Miklós főbíró és a kor szokásának megfelelően 1585. május 10én erősítette meg Báthori Zsigmond erdélyi vajda. Zoltai Lajos neves várostörténészünk több közleményben kijelentette, hogy a debreceni borbélyok 1583-ban kelt céhlevele a legrégibb Magyarországon, me1 Schultheisz Emil: A hazai orvosképzés története a nagyszombati orvosi kar felállításáig. Orvostörténeti Közlemények. 1969. 51—53. sz. 17—26. Jáky Gyula: Sebészvizsga a XVIII. században. Orvostörténeti Közlemények. 1955. 1. sz. 55. 2 Privilégiumaik kiadási évére vonatkozó adatokat lásd: A magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának katasztere. 2. (Bp. 1976) 176; 315; 69; 208. 131