A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Régészet, ókortudomány - Gesztelyi Tamás: Ülő szatír kettős síppal

Gesztelyi Tamás Ülő szatír kettős síppal A debreceni Déri Múzeum antik gyűjteményén kívül rendelkezik a város egy másikkal is, mely a nagymúltú Református Kollégium birtokában van. Eredete a XVIII. sz. közepére megy vissza, és Kazzay Sámuel debreceni gyógyszerész nevéhez fűződik, aki dunántúli származású volt, s gyűjteményének római darabjait ott gyűjtötte vagy gyűjtette össze.

1 Ez vásárlás útján 1796-ban került a Református Kollégium tulajdonába. Legjelentősebb része az antik éremgyűjtemény volt, emellett főleg kisbronzokat tartalmazott, valamint 150 darab gemmát. Ez utóbbiak a II. világháborút követő zavaros időkben 6 kivételével eltűntek, megmaradt azonban 1863-ból származó leltárkönyvük, mely leírásukon túl pecsétviasz lenyomatukat is megőrizte.

2 Ez nyújt bizonyos lehetőséget az elveszett darabok vizsgálatára. Segít ebben még egy 1781-ben, a gyűjtemény Budai Egyetemi Könyvtárnak tervezett eladásakor készült jegyzék, mely Schönvisner Istvántól, egyetemi könyvtárnoktól, a magyar régészet egyik úttörőjétől származik

3

, valamint Weszprémi István debreceni professzor könyve a magyar orvosok életrajzáról, melyben leírást ad a Kazzay gyűjtemény néhány darabjáról is.

4 A gemmák között a legigényesebb kidolgozású darab kétségtelenül az 1863-as leltárkönyv 28-as tétele. Leírása a következő (1. kép): NICOMAC (tükörírással, MA ligáivá), azaz Nicomachus. Borostyánkoszorús meztelen alak, kezével állát támasztva s gondolkodva ül a földön, lábainál két furulya. Nicomachus volt a mester, aki e gemmát metszette. Schönvisner jegyzékén a következőt olvashatjuk róla: Inter gemmas seu lapides pretiosos antiquitate, caritate, ac praestantia eminet is, qui rubinus orientális esse videtur, magnitudine ferme avellanae nucis: hue incisus est Sylvanus cum addito sculptoris nomine Nixojxaxw, cujus meminit Plinius Hist. Natur. 1. 37 Cap. 1°. Végül Weszprémi könyvében ez áll: Rubinus orientális pretiosissimus, cui affabre insculpta effigies Tityri nudi in gramine sedentis, dextra mentum suffulcientis, sinistram genu suo imponentis, inter pedes fistulas duas longiores erectas habentis, adiecto famosi gemmarum sculptoris Nicomachi nomine, lecto inverso sic litterarum ordine NICOMAC (tükörírással, MA ligáivá). Megjelöli a lelőhelyet is: Szőnyi-Brigetio, in ea vicinia repera et in Museum Kazzayanum illata. 1 ötvös J.: A debreceni Református Kollégium muzeális gyűjteményei. Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen 1958) 187—193.; Balogh 1.: A debreceni Református Kollégium gyűjteményeinek keletkezése. Zádor A.—Szabolcsi H.: Művészet és felvilágosodás (Budapest, 1978) 585—610. 2 Leltári száma: R 1108/a. A publikálás engedélyezéséért a Tiszántúli Református Egyházkerületi Nagykönyvtárnak tartozom köszönettel. 3 Országos Levéltár, С—67, Helytartótanácsi levéltár, Departamentum litterario-politicum 1781, Universitatis Budensis, Fons 20, Pos. 10—11. Ezért az adatért Szelestei Nagy László barátomnak mondok köszönetet. 4 St. Weszprémi, Succincta medicorum Hungáriáé et Transilvaniae biographia. (Viennae 1781) 3. köt. 445 skk. = Bp. 1968. 928 skk. 87