A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Maróthi György történelemtanítása és régiségtani előadásai

századon át egyeduralmat élveztek Európában. Antiquitatum Romanarum iurisprudentiam illustrantium syntagma с. először 1719-ben megjelent műve pl. 20. kiadásban jelent meg 1841-ben. Hasonló sikert értek el Elementa iuris civilis secundum ordinem Institutionum (Amsterdam, 1725, utoljára: Lipcse 1815) és Elementa iuris civilis secundum ordinem Pandectarum (Amst. 1727.) с munkái. Ezek 11 példányban és különböző kiadásokban maradtak fenn a Kollégium könyvtárában is, nem szólva a szerző műveinek 8 kötetes genfi (1744—48) kiadásáról s egyéb munkáiról. Maróthi egyszer sem említi ugyan forrásai között Heinecciust, de utóbbi műveinek közkedveltsége, nagy elterjedtsége, ami főleg a kelet-európai, német nyelvű stb. területek jogtanítására nyomta rá bélyegét, szinte kötelességünkké teszik az összehasonlítást. Ha mármost egybevetjük pl. Maróthi szövegének a Lex-ről, Plebiscitum-ról, Senatus consultum-ról szóló részeit (384— 392) Heineccius Elementa Iuris Civilis (Amsterdam, 1733) с. művének hasonló című szakaszaival (15., 15—16., ül. 16. 1.) azt látjuk, hogy míg az előbbi részletesen, a tárgy történetét is kifejtve foglalkozik az említett címszavakkal, az utóbbi csupán egy-egy mondatnyi vagy bekezdésnyi terjedelemben puszta meghatározást ad. Vagyis Maróthi előadásaiban nemcsak eléri, de legalábbis történeti szempontból, felül is múlja tárgya oktatásának európai szintjét. 6. Maróthi azzal, hogy görög és római régiségtant adott elő a Kollégiumban, úttörő munkát végzett, nemcsak a tárgyak újszerűségével, de módszerével, szemléletével, tanításával is. Módszerével ezeket a tárgyakat túlemelte a philologia sarcra körén, s az általános történelem felé bővítette. Előadásaiban megvalósítva láthatjuk azokat az elveket, amelyeket történettanításánál idéztünk, vagyis a görög és római nép szokásait, intézményeit, törvényeit igyekezett bemutatni, rátérve az irodalom területére is, hogy külsőleges adatok, évszámok helyett sokoldalúan ábrázolja egy nép életét. Forrásfeltáró módszerének egyik lényeges vonása az etimologizálás, a szavak eredeti értelmének, alakjának, ezek történelmi változásainak tanúul hívása, s itt kitűnően érvényesül matematikán iskolázott logikája, a korai felvilágosodásból származó racionalizmusa, mely nem engedi, hogy az ábrándos etimologizálás, az újabb nyelvi jelenségeket a bibliai nyelvekből származtató eljárás útjára tévedjen. Felfogása, módszere e tekintetben európai viszonylatban is párját ritkítja. Felvilágosult gondolkodását érvényesíti az antik vallás babonás megnyilvánulásaival, főleg a jóslásokkal, jóshelyekkel kapcsolatban, de a platóni idealista filozófia elutasításában is. E helyeken nem hiányoznak a saját kora viszonyaira való burkolt vagy nyílt célzások sem. Leghaladóbbnak azonban ott mutatkozik, ahol a ius naturale elveit szövi be előadásaiba, állást foglalva kora antidemokratikus intézményei, elsősorban az abszolút monarchia, az örökös királyság ellen. Azzal pedig, hogy a római régiségtant szinte a római jog történetévé változtatja át, elsőként szólaltatja meg ezt a disciplínát Debrecenben. Tárgyának ilyen széleskörű felfogása, ily sokrétű módszerrel való megközelítése, s egyáltalán az az igény, hogy korszerű tudást nyújtson, szükségessé tette a korabeli klasszika-filológiai, illetve történeti irodalom ismeretét. S Maróthi ennek a követelménynek a legmagasabb mértékben megfelelt. Mint tömör ismertetésünkből is kitűnt, ismerte nemcsak az egész ókori, görög, latin forrásanyagot, de azok újkori feldolgozóit is a reneszánsztól a saját koráig. S ismerte nemcsak a nagy összegező, összefoglaló műveket, hanem a kisebb disszertációkat is, amilyenekre gyakran hivatkozik, valamint az auktorok korabeli legjobb, standardkiadásait, melyeknek legtöbbje saját gazdag könyvtárában is megvolt. 463