A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Maróthi György történelemtanítása és régiségtani előadásai

Maróthi az előadásaiban felhordott óriási tudásanyagot éles kritikával kezelte s olvasztotta céljának megfelelő egységes, világosan áttekinthető rendszerbe. Amit ma munkájában kissé terhesnek és elavultnak érzünk, az forrásainak óriási mennyiségű, olykor oldalakat kitevő felsorolása. Persze ebben is mintaképeit, kora filológusait követte, akik hasonlóképpen jártak el. Része lehetett a források ilyen mértékű idézésében, természetesen nemcsak Maróthinál, a kor általános tekintély-tiszteletének, a középkori, aristotelési hagyományoknak, de annak is, hogy ez a kor a reneszánsz örököseként még valósággal tobzódott az antikvitás felfedezésében, feltárásában. Tudósunknál viszont még az is szerepet játszhatott, hogy amellett, hogy így akarta feltárni tanítványai előtt az antikság gazdag világát, meg akarta velük a filologizálás korszerű módszerét is ismertetni, hiszen erre sem volt eddig példa Debrecenben. Maróthi már ezekkel az első lépéseivel a legjobb értelemben vett európaiság szintjére emelte a klasszika-filológiát Debrecenben, közvetítve, megismertetve e tudomány legkiválóbb egykorú és régebbi művelőit, tanaikat, módszerüket, és példát nyújtva a források bőséges használata mellett azok önálló, kritikus feldolgozására is. Fáradhatatlan tudósunk azonban itt sem állt meg: a régiségtani előadások mellett, s azok folytatásaképpen, további lépéseket is tett a klasszikus műveltség fejlesztésére: latin auktorokat adott ki, és új tankönyveket vezetett be a Kollégiumnak mind felső, mind alsó tagozatában. 464