A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Maróthi György történelemtanítása és régiségtani előadásai

södött, és a mai napig virul" (453—54. I.).

26 íme, a királyi hatalom bírálata a debreceni polgár és professzor, a svájci és holland egyetemek neveltjének szájából. Hogy itt nem csak a görög „impérium regium"-ról van szó, mutatja a közvetlen folytatás is: „Apud veteres Graecos quae fuerint regum partes recte tradidit Arist. Polit. L. 3. с 14" (454. 1.). Tehát aki a régi görög királyok szerepére kíváncsi, olvassa el Aristoteles Politikáját. Egyébként is az ősi görög államok uralmi rendszeréről már elmondta véleményét a Prolegomena 10. és 11. lapján. Eszerint a görög államoknak kezdetben törvényes tisztviselőik vagy mérsékelt hatalommal bíró királyaik voltak, akiket közös egyetértéssel maga a nép választott". (10. 1.) Hogy merre húz a szíve, és honnan merítette meggyőződését, azt az ilyen utalások árulják el: „Sohasem állt állam oly közel a Szövetséges Belgium formájához és állapotához, mint a görög. Persze ez is különféle városállamokból szerveződött egy szövetségbe s mintegy egy néppé. A közügyek gondját és rendjét mindegyik a saját megbízottja által az amphiktyoniákra bízta. Ezért mind a békére való kellemes hajlandóságra nézve, ami kiváló eszköz a polgári jólét előmozdítására, mind pedig a háborúban, igen erősek voltak" (11.1.). A választott királyokkal szemben a „Hereditarium regni ius ... populo obnoxium" (456. 1.), vagyis az örökletes királyság ártalmas a népre, bár a görögöknél egyidőben ez is érvényben volt (ugyanott). Ha nem fenyegetett külső veszély, kiki király nélkül intézte ügyeit. Viszont ha a király vétett a törvények s a természetes egyenlőség ellen, bíráknak volt alávetve, s eléjük nemcsak a legalacsonyabb rendű polgár, de a nép is oda idézhette, amely jognak némi halvány árnyéka még ma is megvan." (458. 1.) Szerzőnk mindegyik állítását történelmi példákkal is igazolja. Szól még a királyi hatalom isteni eredeztetéséről, annál is inkább, „mert már a királyság kezdetén megpróbálták „ambitiosi reges" (nagyra törő királyok), hogy magukról azt a véleményt keltsék a népekben, mintha hatalmuk eredetét és méltóságát is istenektől nyerték volna" (460. 1.), mint azt számos példa mutatja. Az is igen jellemző, hogy a továbbiakban, ahol Athén államformájának fejlődését ismerteti, s ahol külön §-okat, ha rövideket is, szentel a város első királyainak s egyéb uralkodóinak (pl. Periklés, 471. 1.), s a zsarnokölő Harmodiosnak és Aristogeitónnak, akiket „a tyrannis megszüntetéséért az athéni írók a legnagyobb dicséretekkel az égig emeltek" (469. 1.), — Nagy Sándort viszont egynak rokonságot. A puritanizmus debreceni vonatkozásainak egy részét már feltárta Révész Imre: Társadalmi és politikai eszmék a magyar puritanizmusban с értekezésében (Teol. Szemle. 1948., 4—18.), egyebekben pedig Bán Imre Apáczai-tanulmányában (320—344. 1.). Hogy ki és mi lehetett Maróthi közvetlen forrása ez elvek terén, azt nehéz lenne megállapítani, hiszen mindazok a művek (Fennerus: Sacra theologia, 1585; Althusius: Politica methodice digesta, Herborn, 1603; Alsted: Encyclopedia, Herborn 1680), amelyeket Bán Imre Apáczai forrásaiként emleget, tetézve magának Apáczainak az Encyclopaedia]ával, mely szintén tartalmazza ezeket a gondolatokat, és az „Apáczai-tanítvány" Martonfalvi könyvei, kéziratai megfordulhattak kezén, nem szólva közvetlen svájci és hollandiai tapasztalatairól. Forrásai közé tartozhatott Stephanus Junius Brutus (Du Plessy-Mornay) Vindiciae Contra Tyrannos с. műve, melyet egész külföldi tartózkodása idején próbált megszerezni, míg végül törekvése sikerrel járt. Ugyancsak megvette 1737-ben Milton Defensioját (Koll. könyvtár, K. 1093); az ide vonatkozó irodalmat gondosan összeállította Bán Imre Apáczaija 340—341. lapján a 274. sz. jegyzetben. De legfőbb forrása a híres angol filozófus, John Locke (1632—1704) Treatises on Civil Government (1690) с. értekezéssorozata lehetett. Maróthi ismerte, olvasta Locke műveit. Az „idea innata"-król vitatkozva Beckkel, Molnár Mihállyal egy bázeli kertben valószínűleg Descartes és Locke idevágó eszméit forgatják (LT. I. 98. 1.), 1744 májusában pedig más művek között „Lockium de intellectu Latiné" kéri Becktől (LT. II. 96. 1.), ami az Essay concerning human understanding с. művet jelenti. De bőségesen hallhatott Locke-ról J. Barbeyractól, groningeni tanárától is, aki a nagy angol filozófus mérsékelt követője volt. 451