A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Maróthi György történelemtanítása és régiségtani előadásai

tudós Athénnek. Nem csoda, ha ilyenformán csupán a vallási régiségek terjedelme 452 oldalra növekszik, tehát az egész műnek több mint háromnegyedét teszi ki, annak ellenére, hogy tudósunk már a XI. caput táján, a „de Oraculo Delphico" c. fejezetnél kezd felhagyni a túlságosan részletező előadással, a XVII. caputtól pedig szinte lexikonszerű címszavakba szorítja mondanivalóját. Pl. a 392—395. lapokon a következő fogalmakról olvashatunk: névra&Áov,aráőiov, öiavhoz, ooXixoi,"A(psoi^,Mera,xaraXa^eiv, s ilyen tömör meghatározásokat: „§. 7. Méta. * lapis erat positus vei Columna metae v. pyramidis figurám imitata" (A stadion végénél egy követ vagy határoszlopot, illetve egy piramis-forma alakot állítottak fel, 395. 1.). Szempontja érvényesítésének, a „philologia sacra" megvalósításának természetesen legjellemzőbb példái azok a helyek, ahol a görög vallási vonatkozásokat felviszi egészen a keresztyén vallással, az Újszövetséggel kapcsolatos ismeretekig, illetve problémákig. Szinte seholsem mulasztja el, ahol a tárgynak valamilyen bibliai vonatkozása van, arra kitérni. Az „ismeretlen istenekről" szóló részben pl. megemlékezve arról, hogy az athéniek oltárt állítottak az idegen isteneknek, megemlíti, hogy ez nyújtott alkalmat Pálnak Krisztus igaz vallásának hirdetésére („in act. Apóst, с 17. v. 23., ubi vid, Hug. Grotium", 167. 1.) stb. Módszerét illetőleg Maróthi bőségesen, de mindenkor éles kritkával használja munkájában a korabeli és hajdani írott forrásokat, s bátran támaszkodik a mitológiai események vallomásaira is, egyik legkedveltebb eszköze azonban az etimologizálás, a szófejtés. De bármennyire kedveli ezt az eljárást, valamint a héber s a keresztény vonatkozások kiemelését, ellene van minden, abban az időben különösen kedvelt és tekintélyes tudósoktól is gyakorolt, a Bibliára, bibliai nyelvekre, héberre, görögre építő erőltetett etimologizálásnak, magyarázatnak. Már berni tanulása idején pl. több ízben szóvá, sőt itt-ott nevetség tárgyává teszi Johann Georg Altmann (1697—1758) berni professzor „graecizálását". Pl. mikor az a „De Antiqua Helvetia Graecissante" с. értekezésében azzal bizonygatja, hogy a régi helvétek görögök voltak, és görögül beszéltek, hogy a Caesar szerint „pagus"-okba települt helvétek ezt a szót a görög щуц -bői vették, ami forrást, patakot jelent, továbbá, hogy a városok nevében a — burg végződés a görög лщуос, -nak felel meg. Hasonló módon jár el Ezechiel Spanheim (1649— 1710) amaz állításával, mely szerint a magyar isten szó a görög sőzca -ból származik.

24 Természetesen nem minden esetben ilyen elutasító a görög, héber s egyéb eredeztetéssel szemben. Ahol értelmét látja az ilyesminek, készséggel elfogadja, mint pl. Diana EíXeíftvia melléknevének magyarázatánál (151. I.).

25 25 LT. I. 55. 1. — Itt levelében valóságos kis értekezést rögtönöz barátjának, valószínűleg Lisznyai Chronica-ja alapján a magyarok, illetve a hunok őstörténetéről (LT. I. 38—39.). 26 Vári Rezső: A classica-philologia encyclopaedia ja (Bp., 1906) с művében Tiberius Hemsterhuis (Hemsterhusius, 1685—1766) franekeri professzorral kapcsolatban megjegyzi, hogy etimológiai eljárásával, mely „a görög és latin nyelv gyökérszóit és szabályait egységes elv szemmeltartásával" kezdte kutatni, nyilvánvalóvá tette, „hogy a héber nyelvnek a görög nyelv szerkezetéhez mi köze sincs, s ezzel a philologia felszabadult a theológia gyámkodása alól" (373—374. 1.). Ha ez nem történt is meg ennyire egycsapásra, az eljárás mindenesetre jelentős mértékben hozzájárult a „felszabadulásihoz. Ezt a módszert és úttörő munkát Maróthi azonban már a 30-as évek végén gyakorolta Debrecenben. 449