A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Maróthi György történelemtanítása és régiségtani előadásai

ja: „naponta tapasztalom, mily nehéz ár ellen úszni és az if jakból kiirtani azt a régóta beléjük évődött pusztító tévedést, mely szerint elég tanultaknak hiszik magukat, ha prédikálni tudnak; akkora őrültség szállta meg ugyanis a magyarokat, hogy azt hiszik, a prédikálásban való jártasság a tudomány teteje: minden mást szinte teljesen mellőznek."

20 Ebben a helyzetben csak egy orvosság, egy lehetőség van, mint a következő évben írja: „Én most a görög régiségtant s amellett az irodalomtörténetet magyarázom, a lehetőséghez képest; elsősorban arra törekszem, hogy hallgatóim belássák, mekkora haszna van ezeknek a dolgoknak magában a teológiában, azaz a vallási dolgok megmagyarázásában. Ezt találtam ugyanis a legjobb módnak arra, hogy hozzájuk édesgessem őket".

21 Nem csoda tehát, hogy Maróthi úgy építi fel görög régiségtani előadásait, hogy azokból erőteljesen kitűnjék az ismeretek teológiai haszna. Ez mutatkozik meg pl. mindjárt munkája szerkezeti rendjében s az egyes részek arányában is. Prolegomenajában bejelenti (19—22. 1.), hogy műve beosztásában azt a Johann Philipp Pfeifer (1645—1695)

22 által bevezetett rendet követte, amelyet С Lambert Bos is átvett kompendiumában, s amely végső fokon „Aristotelem habet auctorem" (19.1.)

23

, tudniillik, hogy először a Sacra, a vallás körébe tartozó dolgokról szól, s csak azután beszél a Civilia, Militaria, Domestica körébe tartozókról, ezzel is kifejezve, hogy a legnagyobb jelentőséget a vallási régiségeknek tulajdonítja. Sőt e téren nagy mértékben túltesz említett mesterén is. A továbbiakban ugyanis kiderül, hogy Maróthi valójában csak a beosztásban követi Bőst, egyébként jelentősen eltér tőle mind módszerében, mind az előadott tudásanyagban, ami műveik terjedelmében is komoly különbséget idéz elő. Bos könyve ugyanis 190 tizenkettedrét lapból áll, ebből is az utolsó hat lap „Fuga vacui", a könyvtől független kis értekezés, míg Maróthi kézirata 552 sűrűn teleírt nyolcadrét oldalt tesz ki. Bos művében minden bevezetés nélkül rögtön tárgyára tér: „Pars Príma, De Religione Graecorum", s aztán folytatja caputokba, pontokba szedve az egyes tárgykörökre vonatkozó tudnivalókat, megállapítások formájában, rövid leíró mondatokban, idézetek és hivatkozások nélkül. Az első caput Bosnál, a „De Situ Graeciae, Atticae et Athenarum", mintegy három oldalt foglal magába, míg Maróthinál a „Graecia Vetus" с első fejezet a 23. laptól a 111-ig terjed, s hasonló az arány a továbbiakban is. Pl. Bosnál a „De Diis Graecorum" с II. caput 5 oldal, Maróthinál ez a rész a „De Religione" с II. fejezetnek (111—168.1.) a 124. laptól a 158-ig terjedő szakaszát alkotja. A nagy terjedelmi különbség módszerbeli eltérésükből is származik. Maróthi ugyanis Bosszal ellentétben az egyes tárgyköröket történeti szempontból, a neveket, kifejezéseket etimológiai alapon, az antik és egykorú források idézésével, szembeállításával és saját részletesen megokolt véleményével, esetleg futó megjegyzéseivel adja elő, nem szólva a témakörök bővítéséről. Mert míg pl. a „De Situ Graeciae, Atticae et Athenarum" с részben Görögország földrajzi meghatározása, nevének, illetve neveinek eredete Bosnál pár sort tesz ki, Maróthi mintegy harminc oldalt szentel a kérdésnek (26—55. 1.) részletesen fejtegetve a "EhXrjvez, rqaiKOc, szavak eredetét, etimológiáját, s használatuk elterjedését. A továbbiakban hasonló eljárással, tartományok szerint ismerteti a régi Görögországot, főleg Attikát, külön fejezetet szentelve a „Doctae Athenae"-nak, a 20 LT. II. 70. 21 LT. П. 78. 22 Pfeifer, Jon., Philipp: (1645—1695) német teológus és filológus. Antiquitates Graecae с. műve, amelyre Maróthi itt hivatkozik, 1689-ben jelent meg először. 23 Bos, Lambert (1670—1717) a görög nyelv professzora volt a franekeri egyetemen. Antiquitatum Graecarum descriptio brevis с műve 1714-ben jelent meg először (Dictionnaire General de Biographie et d'Historie, Paris, 1883. I. к. 337.). 448