A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Művészettörténet - Sz. Bíró Katalin: Hat festmény a Déri Múzeumból

indulat, amely rendet teremt, megtisztulást hoz, és elsöpri a felszínes, gyenge érveket, csak azt hagyja meg, ami mélyen földbe eresztette gyökereit és újabb sarjadásra képes. * Ügy tűnik, az első két nemzedék három tagját (elsősorban Czóbel Bélát és Félegyházi Lászlót) a művészi eszmény közösségének „vérségi kötelékei" fűzik egymáshoz, míg a harmadik generáció eltávolodását döntően társadalmi indíttatásuk különbözősége idézi elő. Czóbel Béla a Nagybányáról indulók, a második nagybányai nemzedék (= a „fiatalok") képviselője, akinek festői szemléletét egy egész életre meghatározza ez a fajta látványból kiinduló festői felfogás; de aki egyben a párizsi avantgárdban megnyilvánuló „szubjektivizálódás" hatása alatt először és a legradikálisabban, nemzedékének tagjaira mély hatást téve fordul szembe Nagybánya természetelvűségével, egy olyan művészetfelfogás szellemében, melyről a következő mondatokban tett hitet: „...Elfeledni mindent, mi rám erőszakolt, eldobni mindazt, mi másokból kiválogatott, semminek lenni s újra megszületni, hogy az első hang az én gagyogásom legyen, mi ha mondattá válik, szóljon az bármiről, én rólam beszéljen."

10 És saját festői nyelvezetének keresése közben képei mindvégig megőrizték ezt a fajta expresszivitást. Félegyházi László Czóbellel rokon festői szemléletének mozgásterületét ugyancsak a nagybányai indíttatás határolja be, bár ő már a 30-as évek Nagybányájától rugaszkodott el, a 30-as évek Párizsának hatása alatt. Ügy tűnik, e két művésznél a közös szemléleti hagyomány gyökérrendszere, még ha 30 év alatt el is öregedett, közös szépségeszmények felé forduló művészeteket táplál. Félegyházi nemzedéktársa, Kling György a 30-as évektől kibontakozó másik művészetfelfogástól, a szocialista elkötelezettségű festők expresszionisztikus szemléletétől indul, s lírai karaktere a Félegyháziéval párhuzamos, de a lírai hevületet leplező, s így ezt talán eltorzító, visszafogottabb műveket termő pályára vezényli. Kokas Ignác, Pál Gyula és Vecsési Sándor pedig a szocreál időszakában induló festőnemzedék tagjai, s pályájuk művészetszemléleti-társadalmi meghatározottságát Rózsa Gyula elemezte. „Az új társadalom első művészneveltjei ez a nemzedék, ... amely egy új, szocialista jövő feltétlen hitével indult, ... mely legfogékonyabb éveiben azt tanulta, hogy az új, szocialista jövő művészete csak a múlt század hagyományaiból születhet meg. Természetes tehát, hogy a hamis illúziók összeomlása ezt a generációt viselte meg a legsúlyosabban, s az általános kijózanodás keserves pillanataitól ez a művész-korosztály szenvedett legtöbbet .. ."

u S természetes, hogy a „legerősebbek" válságokat legyűrő vívódásai egy, a Czóbel- és Félhegyházi-szemléletű művészetnél sokkal nyilvánvalóbban társadalmi mondanivaló]ú, és szembeötlőbben elkötelezett művészet teremtődött. Mindhárom nemzedék tagjainál közös azonban, hogy egyaránt az expreszszionista jellegű expresszivitás felé hajlanak. Természetesen nem egy mozgalomhoz tartozásról lehet itt szó — az expresszionizmus, mint konkrét területen és konkrét történeti szituációban kibontakozó mozgalom évtizedek óta a múlté —, de hasonló világnézet, többé-kevésbé hasonló művészi temperamentum alapján formálódó hasonló festői szemléletről és stílusról. Ügy tűnik, festészetünk e három generációjának tagjait egyaránt az atomizálódás veszélye elleni küzdelem, a teljes emberért folytatott harc heve fűti, s jogot éreznek egy új, teljes ember megformálására. Bíznak, vagy bízni szeretnének a valóság megváltoztathatóságában, vagy éppen szenvednek kiszolgáltatottságuk érzésétől, hisznek vagy hinni szeretnének abban, hogy a művész önmagával szabadon rendelkező, s alkotásaival aktívan ható szuverenitás, vagy éppen eziránti kételkedésük gyötri őket. 10 Philipp Clarisse i. m. 10. 11 Rózsa i. m. 1970. 34. 423