A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Művészettörténet - Köteles Pál: Balogh István (Egy méltatlanul „elfelejtett” festőművész)

ható. A háborús években alkotott kubisztikus és szürrealisztikus képekkel szemben újra a figurális alkotások kerülnek előtérbe. E korszaknak egyik legszebb munkája épp a Kleopátra. A királynő méltósággal ül zöld trónusán. A lépcsők kék és zöld fényben majdhogynem lebegnek. E könnyedséget hangsúlyozza még tovább — mintegy ellenpontozva a szimmetrikus realista ábrázolásmódot — a háttérben magasodó két smaragd oszlop, a fekete körök és vörös lakkcsíkok. Formailag ide sorolható az 1946-ban készült Sába királynője is, ez a dekoráló ötletekben igen gazdag munka. A melegebb fogantatású szecessziónak igen szép emléke a Néger királynő, ez a kristálytiszta rajzú, mély humánummal ábrázolt női fej. A szép rajzot diszkréten fokozza a háttér különböző tónusú párizsi kékje. A fej ünnepélyes nyugalmát a sárga fejdísz játékos vonalával töri meg. A művész úgy nyilatkozott e periódusról, mint belső száműzetésének esztendeiről, megtoldva azzal, hogy amit ezekben az években alkotott — ha nem is számszerűleg —, de művészi értékben igen jelentősnek tekinti. Tabéry Géza a külső és belső egyensúlyzavarokat mérlegelve, így vall erről: „Viszonylagos nyugalmi állapotának idején, kettőzött lendülettel festi képeit. Ezekben az években éri el fénykorát művészete. Színeinek tobzódása, kifejezési eszközeinek ellenállhatatlansága tetőpontra hág. Közel érkezik a realizmushoz, mégis leheletszerűen könnyed marad és poétikus. Emberábrázolásában kitökéletesíti a természet és az ember közvetlen kapcsolatait. Jókait a múlt század derekán Királyhágón át vezető útján ábrázoló akvarellje nemcsak a tájfestés költészete, de egyben egy letűnt korszak szuggesztív megjelenítése, s magának a halhatatlan regényírónak beszédes jellemzése." A Tabéry által említett „megkettőzött lendületet" megkérdőjelezni látszik az 1932-es nagyváradi kiállítás. E csoportos tárlaton ugyanis mindössze tizenkét munkával jelentkezett Balogh István. Hat esztendő termése lenne a tizenkét kép? Nem valószínű, de hogy ilyen csekély számú alkotással képviselteti magát, legalábbis sejteti, hogy Balogh István igen lassan dolgozott. Ez a kiállítás megint az érdeklődés központjába állítja a művészt. Az Erdélyi Lapok 1932. december 22-i számában így írt a tárlat kritikusa: „Nyilvánosság előtt nagyon ritkán szerepel Balogh István, a Nagyváradon csöndes visszavonultságában dolgozó zseniális festőművész, akinek elmélyedt szemlélődésekből és lelki analízisekből fakadó miniatűrjei, mindenkor eseményt jelentenek. Hosszú idő után most tizenkét pasztellképpel lépett a nagyváradi újságíró klubban a közönség elé. Meleg, mély szórdinos színskálájú, kimélyült hangulatú festményei, újabb fejlődést mutatnak. Balogh István tárlata a legritkább esemény. Nem emlékszünk, hogy az utolsó tíz esztendőben kiállított volna, ennek az az oka, hogy amint egy kép elkészült, elkapkodták, úgy, hogy még kollektív kiállításon sem tudott részt venni... Régen kiforrott művész, akinek minden képe örökbecsű érték, aranyvaluta." A siker és elismerés azonban mind kevés volt a további alkotó munka biztosításához. Űjra elkezdődött a Balogh István elleni jogi csűrés-csavarás, aminek az lett a vége, hogy 1935-ben, mielőtt még lejárt volna az állampolgárságot biztosító tízéves váradi tartózkodás, kikézbesítették a művésznek a megfellebbezhetetlen határozatot: végleg el kellett hagynia Váradot. Búcsút kellett mondania szülővárosának zsebében a hontalansági bizonyítvánnyal. Ilona húgánál talál otthonra a békési Ecseg-pusztán. A Ritoók tanító házaspár — Ritoók Sándor és felesége, született Balogh Ilona — szívesen fogadták a művészt. Otthon helyett otthonra talált. Az áttelepüléssel és zaklatások megszűnésével mintha munkakedve is visszatért volna. Röviddel megérkezése után részt vett egy békéscsabai kiállításon. Sajnos a békéscsabai kiállításról szóló sajtó beszámolóra mindezideig nem sikerült ráakadnom. Amikor a Ritoók család Debrecenben jutott tanítói álláshoz, 1938 őszén Balogh István is követte őket. Két évig élt Debrecenben, de semmi adatunk nincs arra vonatkozólag, hogy a két év alatt kiállítása lett volna a városban. Csak az 404