A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Nyakas Miklós: A népfölkelés szervezése 1849 nyrán Szabolcs megyében, a Hajdúkerületben és Debrecenben

kinyomozott egy „összeesküvést", amely szerint a mihálydiak, mihelyt az ellenség a községbe ér, „kidugják a fejér zászlót s elibe mennek a muszkának".

66 Azokon a helyeken pedig, ahol a népfölkelést mégis sikerült nagy nehézségek árán talpra állítani, együtt tartásuk rendkívül kétséges volt. Vay Ferenc őrnagy július 14-én közölte Sillye Gáborral, hogy a kisvárdai járásból a népfölkelést — melynek „summáját" hétszáz főre tette — csak nagy erőfeszítések árán tudta összegyűjteni. Ráadásul — mint írta — attól tartott, „hogy ezen nép, melynek nagyobb része ide csak kényszerítve jött, váljon egy éjszaka nem elszöknek-e mind".

67 Mint láthattuk és látni fogjuk, nem volt sokkal jobb a közhangulat a Hajdúkerület városaiban és különösen nem Debrecenben. Ez utóbbi helyről a térparancsnok a népfölkelés kiindítása után arról írt a kormánybiztosnak, hogy itt a „köznép annyira le van hangolva, hogy a legszomorúbb következésektől méltán lehet tartani". Különösen a boltosok körében uralkodott rossz hangulat.

68 Nem volt jobb a helyzet a tiszai átkelőhelyeket védelmező táborokban sem. A hajdúböszörményi lovas felkelők hadnagya azt írta Sillye Gábornak, hogy Nánásról való eljöttük óta a lovasság száma folytonosan gyűlt ugyan, s tizenhetedikén már egy erős századot formálhatott, fegyver azonban mindössze negyven darab volt. A hangulatot azonban nagy mértékben rontotta az a hír, amely szerint odahaza, Hajdúböszörményben, kiütött a kolerajárvány.

69 A böszörményi gyalogság között a helyzet még súlyosabban alakult. Weszprémy Gáspár parancsnok úgy tájékoztatta Sillye Gábort, hogy a polgári táborban a hangulat már szinte a lázongásig fajult, s az emberek azt mondogatják, hogy ők csak „halálbüntetéstőli félelmükben" jöttek el, de lám, akik ennek ellenére voltak olyan bátrak és otthon maradtak, azoknak nem esett semmi bajuk.

70 Hasonló levelet intéztek a kormánybiztoshoz a szoboszlói népfölkelők.

71 A Polgáron levő táborban uralkodó hangulat tehát mindennek volt nevezhető, csak biztatónak nem. Ráadásul a község lakossága állandóan sürgette az elszámolatlan előfogatok árának a megtérítését.

72 A hajdúnánási népfölkelés Tiszalökön szállt táborba. Parancsnokuk, Sós Gábor július 26-án azt írta Sillye Gábornak, hogy az eddigi hatszáz emberét éppen most váltották le ötszáz fővel. Az új embereknek huszonkilencedikén telik le szolgálati idejük, leváltásuk azonban nem biztosított. Kérte, hogy az ügyben intézkedjék, mert félő, hogy abból kelletmetlenségek származhatnak.

73 Nemsokára bekövetkezett az, amelytől az aggasztó jelek alapján joggal lehetett tartani. Július huszadikán a Lökön és Eszláron szolgálatot teljesítő nemzetőrök állomáshelyüket önkényesen otthagyták.

74 Ugyancsak e napon jelentette Somossi hadnagy a kormánybiztosnak, hogy a „böszörményi felkelt lovasság a Polgári táborból a mai napon délben haza indult", Weszprémy Gáspár leveléből pedig tudjuk, hogy a gyalogság hasonlóképpen cselekedett.

75 A böszörményiek esetében valószínűsíthető ugyan, hogy szolgálati idejük járt le, tudomásunk azonban nincs arról, felváltották-e őket. 66 Uo. 38/17 és 38/171. 67 Uo. 37/36/a. 68 Uo. 38/191. A debreceni térparancsnok Sillye Gábornak. Ekkor Debrecenben ruhát és katonai felszerelést gyűjtöttek. 69 Uo. 38/109. Somosi hadnagy Sillye Gábornak. Polgári tábor. 1849. júl. 17. 70 Uo. 38/194. 71 Uo. 38/195. 72 A polgári parancsnok írja Sillyének július 24-én, hogy a polgáriak nagyon zaklatják a fizetésért. Sillye csak annyit írhat, miszerint „pénzt minden nap várok". Uo. 39/287. A község elöljárói még július 29-én is írtak Sillyének az elszámolatlan előfogatok kifizetése végett. Uo. 40/371. 73 Uo. 40/43. 74 Uo. 38/336. 75 Uo. 38/338. 278