A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Sápi Lajos: Névtelen debreceni építők

Sápi Lajos Névtelen debreceni építők Számtalanszor hangzott már el az a sokat emlegetett megállapítás Debrecenről, hogy Európa legnagyobb faluja, legelmaradottabb városa volt a XVI— XVIII. században. E meghatározást leíró egykori utazók — akik ma már kimutathatóan mindig csak felületes szemlélői voltak a városnak — úgy tüntetik fel, mintha a félig földbe ásott apró földszintes házaival és burkolatlan utcáival az elmaradottság szomorú bélyegét hordozta volna magán ez a jellegzetesen alföldi magyar település. Ezek a megállapítások, amelyeket később — sőt még napjainkban is — igen gyakran vitathatatlan éllel oly szívesen használják fel e város jellemzésére egyes leírók — hangzatos szóképük miatt — természetesen nélkülözik ezen ősi település jellegének, adottságának, továbbá a külső és belső körülményeinek ismeretét, amelyek behatással voltak e város fejlődésére, szellemi és külső megjelenésekben észlelhető kialakulására. Minthogy ezek a felületes — sokszor komoly igényű tudományos munkákban is oly szívesen használt — megállapítások a múlt történelmének ismeretében nélkülözik az ésszerű és valóságos bírálat alapját; a legnagyobb hálával emlékezem meg a Déri Múzeum Igazgatóságának sok éven át éreztetett határtalan segítő készségéről, amellyel módot adtak nekem ennek a félreérthető megállapításnak a megvilágítására a valóság feltárásával és közreadásával, mint ahogy elősegítették az elmúlt években néhány értekezésem és könyvem megjelenését is e város ismeretlen múltjának feltárására. Mint Debrecen szülöttje úgy érzem tartozom ezzel városomnak, illetve azoknak az ismeretlenségbe merült névtelen építőknek, akik igazolhatóan soha nem maradtak el a hasonló sorsban élő más település mesterembereitől. Már most le kell rögzítenem, hogy hibás úton járnánk, ha Tirol vagy az Alpok ausztriai hegyeinek 2—3000 méteres magasságban a vöröses színben játszó dolomit kőrengetegeire a mérhetetlen fáradsággal felhordott néhány kosárnyi termőföldbe ültetett — növényzetnek alig nevezhető — pár szál zöldjét, vagy virágát a Debrecen határában elterülő ebesi vagy ondódi zsíros fekete termőföldben érő, dús kalásszal hullámzó búzatengerrel hasonlítanánk össze, az előbbinek silányságát hangoztatva. így a természetes építőkövet nagy távolságra nélkülöző Debrecent sem lehet párhuzamba állítani egy hegyen épült, vagy kőben gazdag területen létesített településsel különösen akkor, ha annak kedvező vízi út is állott rendelkezésére. De nem lehet egy püspöki székhellyel bíró város vagy gazdag földesúr lakóhelyéül szolgáló településsel sem, ahol az egyházak sokszor kimeríthetetlen jövedelemforrásával szemben Debrecen csak az idegenben élő földesúrnak adót fizetve — viszonylag függetlenül élve — a saját erejére támaszkodva fejlődhetett, épülhetett évszázadokon keresztül. Minden településről csak a körülmények gondos és mindenre kiterjedő vizsgálatával és értékelésével lehet véleményt, főleg bírálatot mondani. Az épületek tervezőjének és építőjének a feljegyzése sehol nem volt szokásban a régi időkben és a képektől, szobroktól, zenei és irodalmi művektől eltérően azoknak alkotóit a legritkább esetben jegyezték fel és hagyták hátra a késői utókornak. Még az országos és világhírűvé vált műszaki létesítmények közül 211