A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Sápi Lajos: Névtelen debreceni építők

is csak elenyészően kevésnek ismerjük a tervezőjét s főleg a kivitelezőjét. — Pedig azok tudása, művészi érzéke semmivel sem kisebb jelentőségű más alkotó művész, tudós munkásságánál. E hiány magyarázatául szolgál az a sajátos körülmény, hogy még a legkisebb építészeti alkotás is több összefüggő művészet, mesterség szoros kapcsolatában, egymásra hatásában jelenhet csak meg. Ezért is maradt teljesen ismeretlen Debrecen legrégibb építészeti emlékének, a XIII— XIV. század fordulóján épült és 1802-ben végleg elpusztult gótikus Szent András templom tervezőinek és építőinek a neve. Az a néhány gótikus festett boltozati bordakő töredék, amelyet a debreceni református Kollégiumban őriznek és a templom melletti Emlékkertből előkerült címeres boltozati zárókő az alkotójáról semmit nem árul el. Kőfaragó jegy, vagy elhelyezési jel egyik darabon sem található. De ha véletlenül valamelyik darabon ilyen fellelhető is lenne, akkor sem nyújtana semmi bizonyítékot alkotója nevére. Mint látjuk Gömöri János munkájában 326 kőfaragó és kőelhelyező jelet talált a sárospataki róm. kath. plébánia templom kövein, amelyek közül csak 28 jel fordul egyszer elő; a többi 17, 18, 24, sőt 31-szer — amelyek a szomszéd országok nagyobb városainak 1400-as években épült templomainál szintén megtalálhatók —, mégis csak egyes kőfaragó műhelyek, vagy építőpáholyok nagy területre kiterjedő munkásságáról szerzett vele tanúbizonyságot, de minden személyi adat feltárása nélkül.

1 A múlt történetében a tervezők és kivitelezők személytelenségére jellemzően ékes bizonyságul szolgálnak a Szent András templom újjáépítésével kapcsolatban felvett jegyzőkönyvek is 1626, illetve 1628-ból.

2 Ugyanis Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1626-ban felhívta a város vezetőségét az 1564. szept. 6-án leégett Szent András templom újjáépítésére, hathatós támogatást biztosítva Debrecen részére. Felszólítására már 1626. aug. 6-án haladéktalanul hozzákezdtek a templom újjáépítéséhez — ünnepélyes keretek között —, amelyet a városi tanács jegyzőkönyvében örökítettek meg. (Protocollon an 1618-an 1626) Itt feljegyezték, hogy „Mike Pál úr a város főbírója helyezte el az első követ cementbe", de azt, hogy az építés munkájának elvégzésére Kerekes más néven Ács Tamással kötöttek szerződést, arról nem történt külön említés. Nyilvánvalóan debreceni iparosok voltak, mert a fejedelem felhívására haladéktalanul hozzákezdtek az újjáépítéshez és nem kellett idegen városból mesterembereket szerződtetni. 1628. nov. 28-án fejezték be a munkát, amit szintén jegyzőkönyvben rögzítettek le, de itt sincs említés az építést végzőkről. Az ünnepélyes felszentelésen résztvetteken kívül csak azt jegyezték fel, hogy az egységesen reformátussá vált Debrecenben a templom régi Szent András nevét félretették és tovább nem használták. A fentebb említett kőfaragó jegyek és elhelyezési jelek használata azonban nem szorítkozott kifejezetten a kőfaragó munkák területére; mert Debrecenben általános szokás volt a legutóbbi időkig a fedélszerkezetek egyes farészeinek a jellegzetes beszámozása, megjelölése a vésővel ékalakúan bemetszett jelzésekkel, rovásokkal. Ezek főképpen az előre elkészített szerkezeti részek megfelelő elhelyezésének megkönnyítésére szolgáltak. De nagyobb fedél készítésénél, ahol több csoportban dolgoztak az ácsok, az általuk készített főállásokat, szarufa bokrokat, az elhelyezési beszámozáson kívül — amelyek mindig rovás jelek voltak — a külön választott csoport jelzéseivel is ellátták. Ezek alapján tudták azonosítani az egyes csoportok által készített főállásokat egy nagyobb fedélszerkezeten belül. A bevésett jelzések, számozások hasonló alkalmazását megtaláljuk még napjainkban is az asztalos munkáknál az ajtólapok, ablakszárnyak megfelelő felhelyezésének megkönnyítésére, de alkotójukra e jelzések nem utalnak. Rovás jelzéseket használtak korábban az építkezések anyagszállításánál is. Az 1910-es évek elején találkoztam olyan neves kőműves munkavezetővel — fő1 Gömöri János: A sárospataki r. k. plébániatemplom kőfaragó és kőelhelyező jelei. I. m.: Magyar Műemlékvédelem 1969—1970. (Szerk. Budapest, 1972.) 2 Hajdú-Bihar megyei Levéltár: Protocollon An 1618- an 1626. — IV. A. 1011/a. 212