A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Takács Béla: Debreceni inasok élete a XVI–XVII. században

ő ura látandja, hogy meg nem jámborodik és nem neki való, tehát az műhelyből kiűznie szabadsága legyen."

15 Annak ellenére, hogy Debrecenbe kezdettől fogva nagy távolságból szállították a nyersvasat, 1405-ben a zablakészítők már dolgoztak a városban, mert Zsigmond király elvárta tőlük — a szűcsmestereknél már említett kiváltságok viszonzásaképpen —, hogy a királyi főlovászmester részére évenként egy zablát szolgáltassanak be.

16 A debreceni kovácsok, csiszárok, lakatgyártók és szíjgyártók közös céhlevelüket Mátyás király anyjától, Szilágyi Erzsébettől nyerték. Ez a céhlevél 1484-ben a Cegléd utcai tűzvészben elpusztult, ezért 1498-ban új artikulusok kiadását kérték az akkori bírótól, Szabó Bertalantól. Ez a céhszabályzat az inastartás rendjéről semmit sem mond. 1620-ban a debreceni vasmunkások Bethlen Gáborral megújíttatták az artikulusokat és ebben a szabályzatban azt olvassuk az inasokkal kapcsolatban, hogy a kovácsok a beszegődött inast két évig tanították és erre az időre a mester köteles volt inasának évenként adni: „egy szűrt, egy ködmönt, négy inget lábravalóstul, egy süveget, sarut, czipellést, valamennyivel tisztességesen be éri". Az inas felszabadulásakor kapott a mesterétől 2 Ft-ot, viszont ebből befizetett a tanuló levélért, ennek pecsételéséért 25+16 pénzt. A lakatgyártók és csiszárok az inast beszegődés után három évig tanították, a kovácsokhoz hasonló ruha- és pénzbeli járandóságok mellett. A mesterek egymás inasát büntetés terhe mellett nem csalogathatták el, ha viszont az inas elszökött, őt büntették meg.

17 1674-ben, miután a debreceni vasmunkások befogadták a Nagykálióból elmenekült mestertársaikat, annyira megnövekedett a csiszármesterek száma a városban, hogy a késes mesterek kiváltak a közös céhből és külön társaságot alakítottak. Céhszabályzatuk az inasokra vonatkozólag kimondja, hogy két heti próbaidő után a mester köteles volt beszegődtetni az inast, akit ok nélkül szidni és verni tilos volt. Panaszával a céhmesterhez fordulhatott, aki más mester mellé helyezhette. Ha az inas elszökött, 1 Ft-ra büntették. Az inas három évig tanult, évenként kapott a gazdájától egy szűrt, egy ködmönt, egy fekete süveget, egy aba nadrágot, hat inget, hat lábravalót, lábbelit amennyi szükséges volt. A késcsináló céh artikulusain kívül fennmaradt a céh jegyzőkönyve is. A céh alapításával egyidőben kezdett jegyzőkönyv nem valami hízelgő képet ad a céh 1674-es állapotáról, mert így kezdődik: „Mi Debreczen városában lakozó és nyomorgó kés csináló mesterek"... ti. elhatározták, hogy a mesterek neveit, a jelentősebb eseményeket beírják a jegyzőkönyvbe. 1674-ben 13 késes mester dolgozott a városban és ha szó szerint nem is nyomorogtak, mindenesetre nem tartoztak a nagy céhek közé. Kicsinységükhöz képest eléggé nagyvonalúan határozták meg a céhszabályzatot, mert az artikulusokon kívül a jegyzőkönyv 23 pontban sorolja fel „az öreg mester, — a kis céhmester, — a legények és inasok tisztit". Ezek szerint a legények Szt. Mihály napjától (szept. 29.) húsvétig reggel 2 órától (!) este 9 óráig dolgoztak. Kora hajnalban természetesen gyertya mellett. A mester távollétében a legény felügyelt az inasra, hogy „az időt el ne mulassa", ha nem fogadott szót, jogában állt az inast „nyakon csapni". Az „inasok tiszti" a következőkből állt: „1. Jó reggel az jó kútról vizet hozzon, annak utánna az mit ura vagy aszszonya parancsol meg cselekedgye. 2. Ebéd, vacsora fölött áldást mondjon. 3. Urának becsületit így mondván Uram, aszszonyának Aszszonyom. 4. Ha az ura valamely este mulatásba vagyon, utánna lámpással el mennyen, emberségesen be köszönvén ezt mondja: Uram kegyelmednek szolgálattyát izente Aszszonyom s kigyelmedet tisztességes vacsorára haza várja. 15 Révész Kálmán: A debreceni ötvösök rendszabályai. Történelmi Tár. 1887. 598. 16 Hajdú-Bihari Történelmi Olvasókönyv. 30. 17 HBmL. Kovács, csiszár, lakatgyártó céh iratai. IX. 17. 1. sz. 122