A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Takács Béla: Debreceni inasok élete a XVI–XVII. században

gatyát, egy süveget, egy sarut, illetve amennyit „elnyűhet", továbbá abban az esetben, ha gazdája 50 bőrt csáváit, jogában állt két bőrt csáválni a maga hasz­nára, amit eladhatott. 6 A XVII. század elején Debrecenben a csizmaviselet kezd elterjedni, mond­hatnánk divatossá válni és ennek következtében 1604-ben megalakult a csizma­diák céhe. Számukra Tóth Mihály főbíró adott ki szabályzatot. Az inasokkal kap­csolatban a 10—13. artikulusban azt olvassuk, hogy az inast három évre fogad­ta fel mestere. Ruházatára adnia kellett az első két esztendőre: egy-egy szűr csu­hát és nadrágot, két-két inget, két-két gatyát, sarut. A harmadik esztendőre „egy kisnitzér posztó kurta dolmányt és egy azon féle nadrágot, de akkor szűrt ne adjon". Az inas tanulóéveinek utolsó esztendejében minden hónapban egy napot a maga hasznára dolgozhatott saját bőréből, saját szerszámaival. Ha az inas fi­zetett mesterének, ebben az esetben a tanulóév két esztendő volt, a tandíjat 12 Ft-ban állapítja meg a szabályzat. Egy mester csak két inast tarthatott és saját fiát — nyilván a visszaélések elkerülése végett — nem taníthatta, nem vehette fel műhelyébe inasnak. 7 Közös céhben dolgoztak, valószínűleg már a XIV. században a debreceni szíj­gyártók, kovácsok, csiszárok és lakatgyártók, azonban a kiváltságlevelük, ame­lyet állításuk szerint „a régi szent királyoktól" kaptak, 1484-ben egy Cegléd utcai tűzben elpusztult. Űj szabadalomlevelet kértek tehát Szabó Bertalan bírótól, aki 1489-ben a négy mesterség számára közös törvényeket állapított meg. Ebben a szabályzatban már némi utalás történik az inasokra, mert a kiváltságlevél el­rendeli, hogy a céhbe felvett új mester három évig nem tarthatott inast vagy ap­ródot, amikor pedig inast vett fel, tartozott öreg mestertársait megvendégelni. 8 1599-ben a szíjgyártók kiváltak a kovácsok, csiszárok, lakatgyártók társasá­gából és önálló céhhé alakultak. Számukra szintén Nagy Gál István főbíró adott ki szabályzatot, mely szerint az inast három évre fogadhatta fel a mester az egész céh tagsága előtt és ez alkalommal 12 pénzt fizetett a mester a céhládába. Az inas járandóságát az artikulusok nem határozzák meg pontosan. Érdeme, szorgalma, magaviselete szerint kapta a több, vagy kevesebb pénzt, ruházatot. Az első intéz­kedéseket, melyek az inasok védelmét szolgálták a szíjgyártók rendtartásában találjuk meg. A 9. artiklus kimondja: „az gazda az inast úgy tartsa, hogy megáll­hasson, ne éheztesse, mert ha fölöttébb éhezteti, céhmester hírével szabadon el­hagyhattya" gazdáját. Azonban az inas „az szidalmat elszenveggye, de a gazda is magát meg mérsékellye, mert a módja szerint való szitkokért az inas az urát el nem hagyhattya". Ha az inas a három esztendőt kiszolgálta, a céh előtt mestere felszabadította, erről levelet és 2 Ft-ot adott az inasnak, aki viszont a levél pe­csételéséért 25 pénzt fizetett a céhládába. A felszabadult inas valamelyik céhes csiszár vagy kovács házánál is tiszteletét kellett tenni, mert a mesterségek a csa­tok, zabiák, karikák, egyéb fémszerelvények vonatkozásában egymásra voltak utalva. Az inas ezután a dékánnál jelentkezett, aki tartozott „minden mesterek­nek neveit elő számlálni, hogy tudja az inas is, ha melyiket szereti, az dékán tartozik ahoz az mesterhez elmenni és az inasnak művet kérni". A felszabadult inas négy hétig szolgált az új mesternél, ha megszerette a helyet, tovább dolgoz­hatott a műhelyben mint apród, „szegődség szerint". Az apród heti fizetését 12 pénzben állapítja meg az artikulus. Ha az apród fél év eltelte után társként kí­vánt beállni mestere mellé, „társpoharat", illetve mesterasztalt kellett adnia és ezzel legénnyé lépett elő. 9 Nagy múltra tekint vissza a debreceni szűcsmesterség. Ez az iparág már a XIV. században ismert volt a városban, mert Zsigmond király 1405-ben a Debre­6 HBraL. Varga céh iratai. IX. 31. 1; 2. sz. 7 HBmL. Csizmadia céh iratai. IX. 52. 1; 2. sz. 8 Ságváry Ferenc: János királynak némely debreceni céhek számára 1531-ben költ ki­váltságlevele. Tudománytár. 1839. okt. szám. 266—271. 9 HBmL. Szíjgyártó céh iratai. IX. 26. sz. 119

Next

/
Thumbnails
Contents