A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Takács Béla: Debreceni inasok élete a XVI–XVII. században

gatyát, egy süveget, egy sarut, illetve amennyit „elnyűhet", továbbá abban az esetben, ha gazdája 50 bőrt csáváit, jogában állt két bőrt csáválni a maga hasznára, amit eladhatott.

6 A XVII. század elején Debrecenben a csizmaviselet kezd elterjedni, mondhatnánk divatossá válni és ennek következtében 1604-ben megalakult a csizmadiák céhe. Számukra Tóth Mihály főbíró adott ki szabályzatot. Az inasokkal kapcsolatban a 10—13. artikulusban azt olvassuk, hogy az inast három évre fogadta fel mestere. Ruházatára adnia kellett az első két esztendőre: egy-egy szűr csuhát és nadrágot, két-két inget, két-két gatyát, sarut. A harmadik esztendőre „egy kisnitzér posztó kurta dolmányt és egy azon féle nadrágot, de akkor szűrt ne adjon". Az inas tanulóéveinek utolsó esztendejében minden hónapban egy napot a maga hasznára dolgozhatott saját bőréből, saját szerszámaival. Ha az inas fizetett mesterének, ebben az esetben a tanulóév két esztendő volt, a tandíjat 12 Ft-ban állapítja meg a szabályzat. Egy mester csak két inast tarthatott és saját fiát — nyilván a visszaélések elkerülése végett — nem taníthatta, nem vehette fel műhelyébe inasnak.

7 Közös céhben dolgoztak, valószínűleg már a XIV. században a debreceni szíjgyártók, kovácsok, csiszárok és lakatgyártók, azonban a kiváltságlevelük, amelyet állításuk szerint „a régi szent királyoktól" kaptak, 1484-ben egy Cegléd utcai tűzben elpusztult. Űj szabadalomlevelet kértek tehát Szabó Bertalan bírótól, aki 1489-ben a négy mesterség számára közös törvényeket állapított meg. Ebben a szabályzatban már némi utalás történik az inasokra, mert a kiváltságlevél elrendeli, hogy a céhbe felvett új mester három évig nem tarthatott inast vagy apródot, amikor pedig inast vett fel, tartozott öreg mestertársait megvendégelni.

8 1599-ben a szíjgyártók kiváltak a kovácsok, csiszárok, lakatgyártók társaságából és önálló céhhé alakultak. Számukra szintén Nagy Gál István főbíró adott ki szabályzatot, mely szerint az inast három évre fogadhatta fel a mester az egész céh tagsága előtt és ez alkalommal 12 pénzt fizetett a mester a céhládába. Az inas járandóságát az artikulusok nem határozzák meg pontosan. Érdeme, szorgalma, magaviselete szerint kapta a több, vagy kevesebb pénzt, ruházatot. Az első intézkedéseket, melyek az inasok védelmét szolgálták a szíjgyártók rendtartásában találjuk meg. A 9. artiklus kimondja: „az gazda az inast úgy tartsa, hogy megállhasson, ne éheztesse, mert ha fölöttébb éhezteti, céhmester hírével szabadon elhagyhattya" gazdáját. Azonban az inas „az szidalmat elszenveggye, de a gazda is magát meg mérsékellye, mert a módja szerint való szitkokért az inas az urát el nem hagyhattya". Ha az inas a három esztendőt kiszolgálta, a céh előtt mestere felszabadította, erről levelet és 2 Ft-ot adott az inasnak, aki viszont a levél pecsételéséért 25 pénzt fizetett a céhládába. A felszabadult inas valamelyik céhes csiszár vagy kovács házánál is tiszteletét kellett tenni, mert a mesterségek a csatok, zabiák, karikák, egyéb fémszerelvények vonatkozásában egymásra voltak utalva. Az inas ezután a dékánnál jelentkezett, aki tartozott „minden mestereknek neveit elő számlálni, hogy tudja az inas is, ha melyiket szereti, az dékán tartozik ahoz az mesterhez elmenni és az inasnak művet kérni". A felszabadult inas négy hétig szolgált az új mesternél, ha megszerette a helyet, tovább dolgozhatott a műhelyben mint apród, „szegődség szerint". Az apród heti fizetését 12 pénzben állapítja meg az artikulus. Ha az apród fél év eltelte után társként kívánt beállni mestere mellé, „társpoharat", illetve mesterasztalt kellett adnia és ezzel legénnyé lépett elő.

9 Nagy múltra tekint vissza a debreceni szűcsmesterség. Ez az iparág már a XIV. században ismert volt a városban, mert Zsigmond király 1405-ben a Debre6 HBraL. Varga céh iratai. IX. 31. 1; 2. sz. 7 HBmL. Csizmadia céh iratai. IX. 52. 1; 2. sz. 8 Ságváry Ferenc: János királynak némely debreceni céhek számára 1531-ben költ kiváltságlevele. Tudománytár. 1839. okt. szám. 266—271. 9 HBmL. Szíjgyártó céh iratai. IX. 26. sz. 119