A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Vajda Mária: A balmazújvárosi Németfalu táplálkozási szokásai

már az 1920—30-as évektől kezdve divatba jött a szalagárés kalács, és a különböző sütemények, torták napjainkban már teljesen kiszorították a kelt tésztákat. Éjfélkor a kontyoláskor tyúksültet tálaltak fel. Hajnalban a nők tejeskávét, kalácsot, a férfiak tehéncsülökből, disznócsülökből főzött kocsonyát kaptak. Mint érdekes táplálkozási hiedelmet hordozó szokást kell megemlíteni, hogy a lakodalmi vacsora során a vőlegény és a menyasszony tányérjába 1—1 külön erre a célra készített, 15—20 cm nagyságú csigát tettek, amit nagy csigának neveztek. „Csigacsináláskor mondta mindig valamék huncut cseléd, hogy — na csináljunk a menyasszonynak meg a vőlegénynek is csigát. Oszt csináltunk. Összetettünk 2—3 csigabordát, oszt azon csináltunk ilyen hosszú csigát, mint egy bigaró, olyan 15—20 centi hosszú, mint egy férfi bögyörője. Hát kellett, mer attul kezdve ügyi mán mind a kettő ílt vele." (Szarvas Ferencné, Juhász Erzsébet 77 é.) Az éjféli tyúksült tálalásakor a vőlegény elébe kakassültet tettek, vagy nem az egész kakast, hanem csak a fejét tarajostól és a nyakát, és ezt úgy körbepakolták hússal, hogy az a tányér közepén megállt. Itt is egyértelmű a célzás, amely a férfi erekciós péniszére utal.

50 Keresztelőre tyúkhúslevest főztek, nyárvégén és ősszel juhhúsból paprikást főztek. Máskor inkább sült tyúkot készítettek. Emellett süteményt, bort, pálinkát kaptak a keresztelő vendégei. Természetesen ez a bőséges ebéd csak a jobb módúaknái volt jellemző, a szegényebbeknél sokkal egyszerűbben oldották meg, különösen ott, ahol nem az első gyerek kereszteléséről volt szó. A virrasztó a balmazújvárosi németeknél szűk családi körben folyt, ilyenkor nem volt megvendégelés. A temetés után a rokonokat szegényebb helyen kenyérrel, szalonnával, esetleg ha volt még kolbász, akkor azzal és borral kínálták meg. Módosabb helyeken paprikást főztek ilyenkor. A balmazújvárosi gazdáknak, így a németeknek is a Bánomkertben, Vénkertben volt a szőlőjük, de szép számmal voltak olyanok is, akiknek hajdúböszörményi földön. A szőlősgazdák már előre szüreteltek egy keveset, hogy legyen a szüretelőknek új bor. A szüretelök reggelire pálinkát, szalonnát és kenyeret kaptak. Ebédre kint a szőlőben birkapaprikást főztek bográcsban. A disznótor reggelén a vágást megelőző pálinkázás során zsíros, tejfeles pogácsát fogyasztottak, amit előző este, vagy éppen akkor frissen sütöttek ki. Mikor „bement a disznó", vagyis a kinti munkák végeztével következett a früstök. Azt tartották, hogy az a „takaros" gazda, aki disznóöléskor avasszalonnát, tavalyi szalonnát adott a henteseknek früstökre. Természetesen ezt is csak a jómódú gazdák tehették meg. Reggelire általában vért sütöttek hagymásan, vagy a velőt sütötték fel tojással. Hozzá teát vagy kávét ittak. Ebédre káposztáshúst főztek. A vacsora étrendje: húsleves (orja vagy tyúk), főtt hús tormamártással, sült hurka és kolbász, valamint fánk volt. Sokan ebédre főzték a húslevest, és vacsorára inkább töltöttkáposztát készítettek, mert a kolbászba összedarált húsból lehetett a legjobb káposztát főzni. Az utóbbi időben a fánk helyét más újabb keletű sütemények foglalták el, gyakran sütnek tortát is ilyenkor. Bizonyos alkalmakhoz és ételekhez ételajándékozási vagy ahhoz hasonló szokások tartoztak. A gyerekágyas asszonyoknak a szülés után 2—3 hétig a látogató rokonok déli 12 órára ebédet vittek. Mindig kétféle levest főztek. A tyúkhúsleves mellé vagy aszaltszilvalevest vagy mazsolalevest készítettek. A tyúkhúslevesben benne hagyták az aprólékot, szárnyát, a többi húst fokhagymásán megsütötték. Ezen kívül mazsolával, cukorral megszórt tejbekását (régen köles, később rizskásából), valamint csörögét vittek a betegágyas asszonynak. Ha nagy volt a rokonság — ez pedig a nagyfokú összeházasodás folytán jellemző volt a Németfaluban —, egyszerre ketten-hárman is vittek ebédet. így nemcsak a gyermekágyat fekvő asszonyt, hanem a férjét, gyermekeit is ellátták főtt étellel. Disznóvágáskor a közeli jó szomszédoknak kóstolót küldtek a déli káposztáshúsból, amit másnap frisskolbásszal, hurkával, egy darab hússal is megtoldottak. A messzebb lakó rokonoknak másnap vitték el a hurkát, friss kolbászt. Kötelező szokás volt étellel-itallal megkínálni az egyes jelesnapokon jókívánságaikkal beköszöntő látogatókat. így többek között kásásbélessel kínálták meg a karácsony esti kántálókat, sült disznófejjel vagy krumplis gömböccel az újévi vincsázókat stb. Lényegében étel50 Vö. Ujváry Zoltán: A temetés paródiája. (Debrecen, 1978) 348