A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Vajda Mária: A balmazújvárosi Németfalu táplálkozási szokásai

A tavaszi munkák megkezdésével áttértek a napi háromszori étkezésre. Reggel 7 óra körül volt a frühstök, 12 órakor az ebéd, és a munka befejezése után 7—8 óra tájban a vacsora. Ezen az étkezési renden a mezőn dolgozók sem változtattak. A reggeli ilyenkor nyers vagy sült szalonna, kenyér, hagyma és tej volt. A nagyobb gazdáknál, akik több disznót öltek, esetleg kolbász is került reggelire, bár ezt inkább a legnagyobb fizikai erőt kívánó aratás idejére tartogatták. Ebédre a mezőn dolgozók lebbencslevest, slambucot vagy tésztás kását főztek bográcsban. Az asszonyok, ha nem voltak kint a mezőn, maguknak és a gyerekeknek nem mindig főztek, legfeljebb valami gyorsan elkészíthető levesfélét. Tartalmas, „vastagabb ítél" a határbeli munkák idején mindig vacsorára főtt, kivételt az aratás képezett. Ilyenkor, ha nem a feleség volt a férj marokszedője, akkor ebédet tudott készíteni otthon, melyet ételhordóban kivitt a határban dolgozó urának, illetve markosának. Ekkor mindig kiadós étel főtt, gyakran hússal. Természetesen mind a téli, mind a nyári ételeknél a vagyoni helyzetnek megfelelően jelentős eltérések voltak. Hiszen a módosabbak ritkán főztek hús vagy kolbász nélküli ételt. Míg a szegényeknél ez általános volt. Míg á módosabb gazdák, akik a saját földjükön dolgoztak, vagy a napszámosok is, akik esténként hazajártak kiadósabb és változatosabb ételeket ehettek vacsorára, mint azok, akik csak hetente jártak haza, az ilyenek hétszámra szalonnán, tésztalevesen, feketelevesen, slambucon éltek. Az ünnepek, s ez vonatkozik az egyházi ünnepek étrendjére is, nem volt teljesen kötött, ami az evangélikus vallású németek szabad felfogásából ered. Az egész nap étrendje nem volt meghatározott, kötelező érvényű, rendszerint csak az ebéd jelentette az ünnepet. Ezeken a napokon a nagyobb mennyiségű és jobb minőségű ételek voltak a jellemzőek. Szilveszterkor a tanyázni összegyűlt komákat, rokonokat, szomszédokat kásásbélessel kínálták meg. Karácsony estéjén a komákhoz, rokonokhoz kántálni menő felnőtteket kelt túrós bélessel, borral, pálinkával vendégelték meg. A kántálni járó gyerekek almát, diót, esetleg pénzt kaptak. Karácsony első és második napjának nem volt meghatározott ételfélesége. Általában töltöttkáposztát, tyúkhúslevest, kelt tésztát ettek (diós, mákos rúd, túrósbéles, mazsolás üres kalács). Újévkor a disznófejet főzték meg, majd megpaprikázva megsütötték a kemencében. Voltak, akik ilyenkor főzték meg a krumplisgömböcöt. A megsütött disznófejet vagy a krumplisgömböcöt a kemence „vaselőben" hagyták, ahol melegen maradt, és ezzel kínálták meg az újévet köszöntő rokonokat, szomszédokat, a „vincsázókat". Az I. világháború után újévet köszönteni (vincsázni) már csak a gyerekek jártak, s a disznófejet is felváltották más ételek. Farsang keddjén fekete tyúkot kellett vágni (ha nem volt ilyen, akkor más színűt), amelyből levest főztek és sültet készítettek, valamint fánkot sütöttek. A fekete tyúkról azt tartották, hogy szerencsét hoz, szerencsés lesz tőle az esztendő, mások szerint akkor nem döglik a tyúk, megint mások szerint, hogy a következő farsangig a lánynak sikerül férjhez menni. Az a tény, hogy a fekete tyúk vágására vonatkozó vélemények egymástól eltérőek, mutatja, hogy a szokás inkább csak formáját őrizte meg, tartalma már feledésbe ment. Még inkább vonatkozik ez a szilveszteri kásásbéles evésre, és az újévi disznófej sütésre, amelyhez már semmiféle hiedelem nem társul. Bár analógiás alapon valószínűnek tarthatjuk, hogy a kásás béles a pénz biztosítását, a disznófej evése pedig a szerencse házbatúrását jelképezheti. , A Németfalu egyetlen böjtös napja, melyet szinte mindenki betartott, nagypéntek volt. Ekkor a boltból vásárolt aszalt szilvából levest főztek, valamint mákoslaskát készítettek. Húsvétkor sem voltak ünnepi étrendi kötöttségek. A napjainkban elmaradhatatlan főtt sonka, tojás régen nem volt divatban, csak az iparos, tisztviselő családoknál, tőlük vették át a balmazújvárosi német parasztemberek kb. az 1940-es évektől kezdve. A fentiekhez képest jóval nagyobb étrendi kötöttségeket találunk a népélet egyéb ünnepein. Csigacsináláskor általában mazsolalevest, vagy mazsoláskalácsot, paprikást főztek, de a spórosabbaknál még olyan is előfordult, hogy szalonnával és kenyérrel kínálták meg a csigacsináló asszonyokat. Lakodalom reggelén a vendégeket pálinkával és búzakenyérrel, esetleg belszervből főzött paprikással kínálták meg. Ebédre birka vagy tehénhúsból paprikást főztek, ezt tálalták fel búzakenyérrel. Vacsorára tyúkhúsból vagy vegyesen tyúk és marhahúsból csigatésztával húslevest főztek, utána főtt tyúk és marhahús következett tormamártással, majd juhhúsból paprikás és tejbefőtt köleskása, kelt tészta, üres kalács. Később 347