A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

9a stb.) Nem egy meséjének stílusa nyilvánvalóan elárulja, hogy irodalmi igényű alkotás, a népi mesemondástól távol áll. Lássunk erre egy példát: „Hadakozijk wala az Egeer a bekawal, walamij tolcha wijz wegil, az had nagij wala, ees keetseges. Az egger mijert hogij okos wala a fijwbe el reijtezek, ees a bekara orozwa zewkellek. A béka mijert hogij erewsb wala, ees magát inkab bijrija wala wgijan nijlwan az ellenségneknekij megijen wala, koppijaija kedijg mijnt keettewnek, wenijke wezzew wala. Melij hadat mijkoron a kanija tawol meg latot wolna oda sijete, ees mijkoron a hadakozásra walo igijekezetbe egijg sem wenne ezebe, mijnd az keet hadakozó iambort fel ragada, ees meg zaggata." (10b—11a) Vegyük most sorra a mese egyes elemeit, vizsgáljuk meg, mennyiben mutatják a népi hagyománytól való elkülönülést. Első ilyen vonás az Egér személynévként kezelése. Ez teljesen idegen a népmesében, de Pestinél is ritka, alighanem nyomdahiba. Gyakran él azonban célhatározói szerkezettel, mint jelen esetben is: víz végett. Ez a népi mesemondóknál, különösen ilyen határozatlan formában (valami... víz) szokatlan. Teljességgel irodalmi szövegre üt a következő mondat: A had nagy vala és kétséges. Voltaképpen sem az előző, sem a következő mondathoz nem kapcsolódik, önálló, kerek megállapítás. Méginkább idegenszerűvé teszi az indokolatlannak tűnő előrevont alany. Hasonlóképpen mesterkélt párhuzamosságában, mondatszerkesztésbeii furcsaságukban nyilvánvalóan nem népi ihletésűek a következő magyarázó mondatok (miért hogy...). Igen jellemző az irodalmi mese szemlélődő, nem dramatizáló, hanem mindvégig az eseményeken kívül álló és azokat hidegen ábrázoló eljárására a következő mondat: Mely hadat mikoron a kánya távol meg látott volna. Ennek népi megfogalmazása mindig ilyesféle lehetett: Meglátta (vala) ezt távol a kánya... Hasonlóképpen egyszerűsítve önálló mondattá oldaná fel a népi mesélő a következő kapcsolatos mondatrészt is: és mikoron a hadakozásba... =A nagy hadakozásba egyik sem vette (vala) észre. A magyar ezópusi mesén végig meglelhető jámbor szó is jellemzően irodalmi eleme a mesének. Ha végigfuttatjuk tekintetünket a mesén, ezeket a tipikusnak vélhető nem népi vonásokat látjuk benne. Általában szólván: irodalmi állatmeséink jellemzője a didaktikus, körülményes, ábrázoló szerkesztésmód és beszédmodor, szemben a gyönyörködtető, egyszerű, párbeszédes, közvetlen népi állatmesével. Igen tanulságos az a tény, hogy Pesti éppen a népi állatmese jellegzetes formáival nem tud mit kezdeni. Igen világosan látszik ez a párbeszédek esetében. Párbeszédre ugyanis a teljességgel leíró jellegű ezópusi mesének is szüksége van. Lássuk egy példán, hogyan oldja meg ezt a feladatot Pesti: „A wadazo eb mijkoro(n) meg aggot wolna, intij wala az wra ees kezerijtij wala az elebbij dolgára, de heijaba, mert labaij /// immár nem walanak giorsok snem sijethet wala, foga meegijs egij wadat, de az hijtwan fogaij kezzijl azijs kij zalada, az wra kezde bijntetnij mijnd bezeddel mijnd wereseggel. Az eb azt mongija wala hogij meg kellene nekij bochatnij a keueset mert immár meg aggot wolna, ees nam ideijébe ewijs elég eb wolt wolna, de a mijnt latom (wgijmond) semmij nem kellemetes házon nekijl, mijg zolgalhatalak zeretel, immár latod hogij ne(m) lehet tewlem ees gijlelz. Ha hálálatlan nem wolnal, kijt ez elewt a hazonert zeretettel, mastanijs zeretnel akkorij tetemenijemert." (18a—b) Nyilvánvalóan látszik a meséből a közlő-elmondó és a megelevenítő stílus különbsége. Amikor az utóbbira kerül a sor, nem is tudja másként bevezetni a szerző, mint a mondaton kívüli elemként felhasznált „úgymond^-dal. Az úgymond ilyen alkalmazása máshol is felbukkan Pesti meséi között (19b), szerencsés találatként. A párbeszédes szerkesztést ugyan maga nem kedvelte, de világosan érezhette életteljesebb voltát, elevenebb légkörét. Elhagyva most Pesti egyéni stílusának tudatos, irodalmi szerkesztésre valló elemeit,

98 vizsgáljuk meg mesekezdeteinek nem népi formáit. Ezek között igen gyakori a latin cum fordításaként a „mikoron" kezdet. „Mijkoro(n) a farkas az kewtfewnwk a feije fele innék,...": (10b); vagy hátravetve: „Az eb mijkoron az wijzwn által wzna..." (11a). Az ilyen kezdet, és az utána következő coniunctivus-feltételes mód nyilvánvalóan irodalmi kezdőforma. Máskor in médiás res kezdi a mesét: „Kelle a warasij egeer kedwenek hogij a mezewre me(n)ne." (13a). 97a De mégis: Pesti 56b 98 Horváth: Reformáció 112. 296