A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

ki leginkább, mennyire mély ez a kapcsolat ideológia és alkotás között. A fordítás szövegéből nyilvánvaló, hogy latin nyelvű gyűjtemény volt előtte. A tartalmi egyezések alapján az 1531ben, illetve 1533-ban a nürnbergi Petreiusnál megjelent fabulagyűjteményt tarthatjuk forrásának. Ezek voltaképpen az úgynevezett Dorpius-gyűjtemény bővített kiadásai. A Dorpiusgyűjtemény valószínűleg 1513-ban jelent meg. A latin meseszövegek megformálója a goudai Guilelmus Hermanus, Erasmusnak rendtársa és legkedvesebb ifjúkori barátja. Guilelmus 83 mesét írt át középkori latinságú versekből klasszikus latin prózára. Ezt pótolta meg Dorpius néhány mesével (Gellius, Policianus és Crinitius alkotásaival), valamint előszót is írt a gyűjteményhez. Művét azoknak szánta iskolakönyvül, akiket filozófiára készítettek elő az ajánlásban is megszólított lőweni iskolamesterek. A könyv csakhamar széles körben ismertté vált. Szinte azonnal megpótolták a lőweni Hadrianus Barlandus meséivel, valamint magának Erasmusnak adagiumaiból kiszemelt mesékkel is. Már az 1514-i strassburgi kiadás tartalmazta a Vita egy változatát; 1516-ban egy Gerbellius-mesével, 1520-ban pedig Abstemius első száz meséjével gyarapodott a munka. Az ugyanebben az évben Bécsben, Singreniusnál kiadott gyűjtemény ennek bővebb változata. Toldy Ferenc — és nyomán sokáig mások is — úgy vélték, hogy ebből dolgozott Pesti, hozzáillesztve egy másik gyűjtemény, a Rimicius-féle meséit is. Ez utóbbinál 45 mesét kölcsönzött volna Pesti.

89 Noha éppenséggel nem lehetetlen, hogy két gyűjteményt is felhasznált, mégis sokkal valószínűbb, hogy az 1521-től Strassburgban többször is megjelent kötetek egyike került a kezébe: ettől az évtől ugyanis a Rimicius-féle meséket is beolvasztották az eddigi kiadásokba. Még inkább bizonyítja ezt az a tény, hogy az Ezópus-életrajz, a Vita, amelyet Pesti szintúgy ismert, a 30-as évektől kezdve jelenik meg éppen a sorozatos strassburgi gyűjteményekben.

90 Pesti Gábor gyűjteménye: Aesopi phrygis fabuláé, Gabriele Pannonio Pesthino interprete. Esopus fabulaij, mellijeket mastan wijionnan magijar nijelwre forditot Pesthij Gabriel. a szerző latin nyelvű előszavával kezdődik. Mivel „köztudomású, hogy Pesti, Heltai, és a névtelen kolozsvári Aesopus-fordítók, vagy Rozsnyai Dávid, Apafi Mihály török deákja és Kálilah és Dimnah meséinek többi magyar fordítója nemcsak tematikában, de nyelvezetben is sokat megőriztek koruk népi mesemondói stílusából,"

91 kissé részletesebben szeretnék foglalkozni ezzel a gyűjteménnyel, mint a maga nemében elsővel. Az előszó a már idézett mondatokkal kezdődik. A jó erkölcsökre serkentő alkotást ne ítélje oktalannak a jó olvasó, hogy éppen az „Aesopica fabula"-kat választotta ki a világ legkiválóbb auctorai közül. Hihetetlen gyönyörűséggel hatnak azok a lélekre, jobban és kedvesebben ösztönöznek tisztes, hasznos cselekvésre, mint a filozófusok. Értékére — amely a parabolák és exemplumokéval mérhető — mutat például az is, hogy olyan isteni férfiú, mint Salamon is, a maga mondásait „parabolarum titulouoluit commendari". Maga az örök atya egyszülött fia is legbölcsebben parabolákat használt az evangéliumokban, hogy hallgatói figyelmét jobban megragadja. Aesopus parabolái sem másért neveztetnek fabuláknak, hanem hogy bennük a szokásosan szólni nem tudó állatok beszélőknek vannak feltüntetve, azért, hogy ebből üdvösséges példákat meríthessünk, melyekkel az embereket becsületes és egyenes életre biztathassuk. Nincs nagyobb dolog pedig, mint Christushoz közeledni. Másrészről a poéták és historicusok is állattörténetekkel fejezik ki magukat. (Pesti említi Quintilianust, Menenius Agrippa meséjét Liviusnál, Horatius mustela et nitedula meséjét, a róka és a földművesről szólót, Gellius megemlékezését az aesopusi mesékkel töltött éjszakákról.) A bölcsesség nehéz és szigorú szavát is sokkal kedvesebbé teszik az aesopusi ízekkel ékesített történetek. A bevezető végén megemlíti, hogy a nagyobb változatosság kedvéért itt-ott megváltoztatta az állatok nevét, majd jobb munka reményében búcsúzik az olvasótól. A könyv következő lapján Brassicanus néhány Aesopushoz szánt epigrammáját említi. Az elsőben elmondja Aesopus, hogy görög volt, most „ore pannonio" szólal meg tiszta nyelven, Brutusszal szólva és Szókratesz arany szavait mondva. (Az előbbi utalás alighanem a mesék tömörségére, erkölcsére, utóbbi bölcses89 Beöthy I. 136. 90 Waldapfel 29—31. 91 Kovács Agnes 5. 293