A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

Az ezópusi mesék hagyományozódása valószínűleg két úton ment végbe. Egyrészt az auktorok említéseiből (Thuküdidész, Hérodotosz, Platón, Arisztotelész, Arisztophanész, Xenophón, Plutarkhosz, Lukianosz, de ezenkívül mások is)

43 nyilvánvaló, hogy irodalmi úton hagyományozódtak, másrészt azonban szájhagyományban is minden bizonnyal tovaterjedtek. Ez utóbbiról csak elvétve van adatunk, de ez már éppen az ilyen hagyomány természetéből következik. Az irodalmi út következő jelentős láncszeme a gyűjtemények megalkotása volt. Noha valószínűleg már korábban is léteztek kéziratos gyűjtemények, az első híradás Démétriosz Phalereosz időszámításunk előtti 300-ból való művéről szól, amelyben egybeszedte a meséket, ez az alkotás azonban elveszett.

44 Ezt és valószínűleg más ezópusi gyűjteményeket is felhasználta Babriosz a maga mesegyűjteményének az összeállításakor. Ebben azonban már nemcsak az ezópusi hagyomány meséi, hanem keleti történetek és Babriosz saját alkotásai is megtalálhatók. A versbeszedett mesék ránk maradt első forrása az aiszóposzi hagyománynak. Babriosz korának megítélésében eltér a kutatók véleménye, a leginkább valószínű, hogy az időszámításunk utáni 3. század elején élt, feltehetőleg Kisázsiában. Gyűjteménye összeállításakor már az ezópusi meséknek van verses feldolgozása: a thrák eredetű római rabszolgának, Phaedrusnak fordításában. Ez is ránk maradt. Aiszóposz életrajzát pedig a 14. század bizánci szerzetesének, Maximus Planudesnek előadásából ismerte meg a reneszánsz közvetítésével Európa. Ez az életrajz írói alkotás, egyáltalán nem tekinthető hitelesnek, annál inkább, mivel addigra már sok ággal gyarapodott az Aiszóposzra vonatkozó hagyomány. A középkortól kezdve mindezeknek számos kéziratos, majd nyomtatott szövege maradt fenn. Az a tény, hogy az iskolákban kedvelt, erkölcsnemesítő és stílusnemesítő olvasmánynak számított, megszámlálhatatlanul sok változatot hozott létre. Ezek egymástól legfeljebb csak a másolási hibák egyre növekvő számában térnek el. A ránkmaradt szövegek is másnemű hagyomány közé ágyazva tartalmazták az ezópusi meséket. A görög szöveg hiteles és teljes kiadására első ízben 1479—80-ban vállalkoztak, az ún. Accursius-kiadásban. Ezt a munkát folytatta Aldus 1505-ben megjelent, 5 mesével megpótolt gyűjteménye. További pótlásokat — kódexekből gyűjtött újabb meséket — tartalmaz Robertus Stephanus 1546-i, Isaac Nicolaus Neveletus 1610-ből származó, a kitűnő, megrostált és több tévedést kijavító John Hudson 1718-as oxfordi, ennek Hauptmann-féle 1741-ben Lipcsében kiadott kiadása, az 1741-től 76-ig készülő Heusinger-féle kiadás, amely már a Maximus Planudes hagyományozta anyagot is beolvasztja. Thomas Tyrwhitt 1776-ban már a Babriosz-gyűjteményt adja ki és munkásságától kezdve a tulajdonképpeni tudományos munka számítódik. A prózai szövegek legteljesebb kiadása Augustus Hausrath műve.

45 Általában mind ezzel a hagyománnyal, mind az egyes alkotásokkal kapcsolatban sok kérdés merülhet fel. Ezek közül a legtöbbet emlegetett az ezópusi mesék eredetének kérdése. Eltekintve most e probléma általános érvényű vizsgálatától, pusztán annak szemlélésére szorítkozunk, mennyiben mutatható ki idegen elemek megléte az ezópusi mesékben, és mennyiben tekinthetők ezek irodalmi vagy folklór sajátságoknak. Ha leküzdjük az egyoldalú nézetek önkényességét, nyilvánvalónak látszik, hogy az ezópusi mese őriz keleti elemeket. Ez többek között egyes, az ókori Görögországban elő sem forduló állat szerepeltetéséből (ilyen az elefánt, a majom, a teve, a krokodil, a párduc, a strucc, a papagáj) kétségtelennek mutatkozik.

46 A Planudestől hagyományozott Aiszóposz-életrajz második része pedig a sémi Achiqar-regényre emlékeztet, valószínűleg annak áttétele.

47 Ha nem is egyértelműen a kezdettől, de legalább a kései említésekben határozottan keleti származású maga a meseíró is (frig), kivételes képességét keleti istenségektől kapja.

48 Noha különösen az utóbbiról nyilvánvaló, hogy a hellenizmus terméke és nem tekinthető eredeti hagyománynak, mégsem hagyható figyelmen kívül. Ha ugyanis hozzávesszük azt, hogy már a Vita is Kroiszosz udvarába — tehát ismét keleti környezetbe — helyezi az aiszóposzi mesék meg43 Janicsek 19—22. 44 Harvey 138. 45 CFAes I. XVI—VII. 46 Schmid—

Stählin I. 1:668, 47 Krausz 194. 48 Sarkady 104—5. 287