A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

születését, megszövegezését; valamint az Aiszóposz (Aiszeposz) megfelelést és e keleti folyónévre utaló személynév állandó használatát: együttvéve határozottsággal arra utalnak ezek az adatok, hogy a meseköltőt több szempontból is a görög hagyományon kívüli egyénnek képzelték. Ha a Vita adatát, amely szerint Kroiszosz környezetében szövegeződtek meg a mesék, oly értelemben fogjuk fel, hogy hagyományozódásuk megindulása is ide kapcsolható: ezt a hagyományt mindenképpen irodalminak kell felfognunk, ahogy ezt a kutatók tették is.

49 Kérdéses azonban, hogy egyfelől az ezópusi mesék keleti vonásai, másfelől Aiszóposz személyének keleti jellemzői mennyiben felelnek meg egymásnak és tulajdonképpen mire utalnak. Nem valószínű ugyanis, hogy teljes idegenség esetén akár az addig ismeretlen fajtájú mesék, akár egy a befogadást eleve kizáró különbségű mesemondó-meseköltő hathatott volna a görög hagyományra. Az idegen vonások számontartása magában is arra utal, hogy éreztek az auktorok korában is valami nem görög sajátosságot az ezópusi mesék anyagában. Arra azonban az eddigi források nem terjedtek ki, hogy ez a tárgy újszerűsége, vagy inkább egy irodalmi viszony sajátos voltában kereshető. Gondolhatunk ugyan arra, hogy éppen a népinek, a folklorisztikusnak királyi udvarban, irodalmi szinten megjelenése volt némileg idegen a korabeli görög szerzők előtt és ezt — az esetleg valóban így lejátszódó folyamatot — tükröznék a szerző keleti voltára, a mesék keleten megfogalmazására utaló vélemények; ekkor újabb részleteit bogozhatnánk ki az ezópusi mese folklór-irodalom közti mivoltának; de ez csak feltevés, egyelőre nem bizonyított tény. Éppen az ezópusi hagyománnyal kapcsolatban már jókor felmerült a hellenisztikus hagyomány nemzeti kultúrákat összemosó erejének hangsúlyozása.

50 Azonban ez a gondolat sem oldja meg a kérdést: a keleti elemek eredetének e szempont szerint való kiértékelését. A források híján egyelőre azt a tényt sem igen aknázták ki az eddigi kutatások, hogy az ezópusi mesék keleti párhuzamai mennyiben utalnak népi, mennyiben irodalmi kapcsolatokra. A szöveg-, motívum- és típusegyezések mindkét irányba vezető nyomokról tanúskodnak, ezek elkülönítése azonban mind ez ideig nem történt meg.

51 Igen megkönnyítené az Aiszóposz személye körüli vizsgálódásokat, ha lenne kivel összehasonlítanunk egyéniségét. A fentebb már említett szerzők azonban egyenes vonalban az őhozzá kapcsolt hagyományhoz nyúltak, így ilyen szempontok érvényesítésére csak legújabban és akkor is nagy óvatossággal gondoltak. Aphtoniosz, aki az állatmesék tartalmi szempontú felosztását adja

52 ugyan nem beszél más költőkről, és az egy-egy állatmesét író költőket vagy iskolamestereket sem vehetjük igazi meseszerzőknek. Van ugyan adatunk Mithridatész Aupator idejéből egy Kharinosz nevű meseszerzőről, de az említés homályos és egy sora sem maradt fenn, ha egyáltalán élt ilyen költő.

53 Egy korabeli forrás a knidoszi Theopomposzról is megjegyzi, hogy mitológiája inkább mesék, mint mítoszok gyűjteménye. Azonban nagyon valószínű, hogy itt csak a szóhasználat a megtévesztő és nem ezópusi mesékről értesülünk. Az időszámításunk utáni második században éltfszofista Nikosztratoszról is rendelkezünk olyan adattal, amely szerint mesegyűjteményt állított össze és ez eltér az ezópusiaktól, de erről sem tudunk többet.

54 Babriosz egyénisége újabb problémákat vet fel. Az a tény, hogy a kifejezetten aiszóposzi hagyományon kívül ismerte a keleti meséket, az Achiqar-regényt is, meséiről szólva maga említi meg ajánlásában a régi „szír" történeteket

55 életéből tudjuk, hogy maga is sokat időzött keleten, mind csak bonyolítja a kérdést. A középkori hagyományozódásban ezenkívül eleget változtattak a szövegén, úgyhogy ma már csak nagy fáradsággal állapítható meg, mennyiben az ő alakjához illik egy-egy elem. Általában a sémita mesék újabb csoportját köthetjük az ő alakjához.

58 Megjegyzendő, hogy már maga a megverselés is sokban módosította az aiszóposzi hagyományt, legalábbis a stílus tekintetében ez nyilvánvaló, e ponton ragadható meg eredetisége leginkább.

57 Meséit már 49 Schmid—

Stählin I. 1:676. 50 Wilamowitz—Moellendorff 119—20. 51 SD 17b. 52 Janicsek 29—30. 53CAráíVII.2.1.333. 54 Uo. 681—2. 55 Berg 16. 56 Ez tűnik ki egy számunkra különösen emlékezetes történetből is. Heller (Mikszáth) 153—7. 57 Christ VII. 2.2.683—4. 288