A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - V. Szathmári Ibolya: Ivócsanakok a Déri Múzeum néprajzi gyűjteményében

máivá (5. kép). A megrendelésre faragott ivócsanakokra tudatosan került a díszítés: a juhásznak kosfej, a csordásnak birkafej, a kanásznak disznófej díszt faragtak ivócsanakjára.

30 A már említett madár alak is csak leegyszerűsödött formában — fej, csőr, farok formájában — jelenik meg a csanakokon.

31 (1—2. kép) Hogyan került a kígyó az ivócsanakokra? A csanakok díszítőelemeiként megjelenő ábrákkal, figurákkal a pásztor és vadász állandó, közvetlen kapcsolatban áll: őrzi őket, vadászik rájuk, nap mint nap, látja azokat. Tulajdonképpen a kígyóval és gyíkkal is közvetlen kapcsolatban áll s ezt a kapcsolatot a hiedelem teremtette meg. A kígyó és a gyík nemcsak a magyar ivócsanakokon fordul elő, hanem a tengerentúli „primitívek" tárgyait is díszíti.

32 A magyar néphitben a kígyónak van egy általános, bajelhárító, a gonoszt, a rontást távoltartó, egészségbiztosító szerepe. Ezeket szolgálja a Szent György naphoz fűződő hiedelmek egy része. Szent György napja, az állatok kihajtásának napja. Az ekkor elvégzett rituális cselekedetek elsősorban az állatok megvédése érdekében történnek: 1. „Annak a kígyónak, amit Szent György nap előtt találtak, kivették a nyelvét, majd a kanászok belefúrták az ostornyélbe, a gulyások az őrző botjukba, a furkósbotba, a juhászok pedig a hétköznapi kampóba. Ha tavasszal ilyen bottal vagy kampóval hajtották ki először a nyájat a legelőre, akkor abban az esztendőben elkerülte azt a marhavész".

33 2. „Tavasszal, amikor a kígyó levette a bőrét és a pásztor megtalálta, tarisznyába tette és mindig magával hordta, hogy abban az évben szerencsés legyen".

34 3. A pásztorok azt tartották, hogy a kígyó az ördög hetedik képében ezért „.. .a kígyót nem szeretik, de a botra vagy a kampóra ráfaragták a babona miatt, meg a hét bűnbocsánat emlékére".

35 4. „Ki ezen a napon kígyót lát, nem lesz beteg abban az évben".

36 A kígyónak nemcsak baj-, betegség elhárító szerepet, hanem konkrét gyógyító hatást is tulajdonítanak: 1. „A Szent György napi kígyó megszárítva, porrá törve orvosság tehénbetegségek ellen".

37 2. „A kígyókeresés közben szedegetik a kakukkfüvet is, mert aki ezen a napon szedett kakukkfűvel kiforrázza a tejescsuprot, a tej nem savanyodik meg."

38 3. „Szent György nap előtt fogott kígyót Szent György napra virradóra egy edényben kell megfőzni s levét eltenni. Ez a lé a disznóbetegségek ellen nagyon használatos".

39 Népünk körében ismeretes az a hit, hogy „csak annak a víznek van gyógyító ereje, amelyikben benne lakik a fehér kígyó. A Borsod megyei Görömbölytapolcán és a Szatmár megyei Mikola vizében valamikor ott úszkált ezzel a gyógyító erővel bíró fehér kígyó."

40 Ezen funkciók betöltésére (bajelhárítás, gyógyítás) a pásztor a kígyót ráfaragta használati tárgyaira: botra, kampóra, ivócsanakra. Az ivócsanakok esetében konkrétan, a v/zre vonatkozóan is betölthetett egy gonoszt elűző, távoltartó, bajelhárító funkciót. A víz mindenkor féltve őrzött kincse volt az embernek. Különösen azoknak, akik hosszabb ideig, lakott területtől távol dolgoztak. Igaz, a hegyvidék pásztorai gyakran találkoztak hűs patakokkal, forrással, mégis nagy tisztelői voltak azoknak. A kígyó tehát, mint az életet adó víz őrzője, a nagy melegben a források kiszáradástól megvédője is rákerülhetett az ivócsanakokra. A kígyóábrázolás gyakran megtalálható az Erdélyből származó ivócsanakokon. (7.9. kép) Az említett fülformák a palóc ivócsanakokon mind jelen vannak. Az architekturális megformálás a Dunántúlon és Erdélyben ritkábban fordul elő, ugyanakkor csupán dunántúli sajátosság a csanakok spanyolozott díszítése. Az ivócsanakokkal foglalkozó tanulmányok száma igen csekély. A század elejéről Bátky Zsigmond és Nécsey István tollából származik két, részletesebb tanulmány. Bátky 30 Manga i. m. 40. 31 Bátky i. m. 105. 32 Bátky i. m. 105. 33 Manga i. m. 23—24. 34 Manga i. m. 24. 35 Manga i. m. 24. 36 36—39 Szendrei Zsigmond Szalontai jeles napok. Ethn. 27:76; 40 Hegyaljai Kiss Géza: A magyar gyógyvizek „fehér kígyója". Ethn. 43: 171. 258