A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Történelem - Székely György: Az európai településhálózat átalakulása a XVI–XIX. században és Magyarország

Székely György AZ EURÓPAI TELEPÜLÉSHÁLÓZAT ÁTALAKULÁSA A XVI—XIX. SZÁZADBAN ÉS MAGYARORSZÁG Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata emlékévében aktuális volt foglalkozni annak településtörténeti, városfejlődési következményeivel. Sopron maradt az egyetlen város, amely a XVI. század végén még felidézte a középkori magyarországi városoknak a fénykorát. Pusztásodás és nemzetiségi átcsoportosulás lett az oszmán térhódítás eredménye a Dunántúl és az Alföld jó részén, de a pusztásodás nemcsak annak következménye, hanem nyugat-európai párhuzamai is vannak (elkerítések angol, elpusztult falvak német földön). A magyarországi átalakulás (Buda, Székesfehérvár) pedig mélységében nem hasonlítható a Balkán eltörökösödő makedón vagy bosnyák városainak sorsához. Magyarországra kedvezően érvényesült az Anatóliától való nagy távolság és a részleges szomszédság a Habsburg birodalommal. A XVI—

XVII. századi magyar városfejlődés két nagy övezet sajátosságait mutatja. A Dunántúl és a Felvidék fejlődésére maradtak jellemzők a szabad királyi városok, ezek ipara azonban középkori szinten stagnált, népessége egy része agrarizálódott. Az alföldi parasztvárosok (Debrecen az első helyen) és Erdély főhelye, Kolozsvár virágzó gazdaságot tarthattak fenn és iparuk fejlődhetett, ezekben forgolódtak a reformáció szempontjából szerepet játszó „áros népek". A várostípus és a lakosság nemzetiségi összetétele magyarázza, hogy a reformáció milyen irányzata és az is milyen mértékig tört előre a katolicizmus rovására, ill. állt ellen az ellenreformáció nyomásának. A tanulmány csoportosítja a lutheri, ill. a svájci reformáció magyarországi központjait, elemzi Debrecen szerepét a magyar reformációban és társadalmi bázisában. A középkori városok általános hanyatlása is mutatkozik a magyar fejleményekben, ami a kereskedelem világméretű átterelődésével függ össze és kihatott Itáliára. Az olasz, spanyol, dalmát változataiban bemutatott mediterrán hanyatlás hatott ki a rajnai, majnai és dunai városok forgalmára, az Atlanti-óceán forgalmának emelkedése vonta maga után a Hansa-városok stagnálását. Előretörtek az északi országok, főleg Svédország városai. Hollandia és Svájc nemcsak forgalmukkal, hanem reformációs szerepükkel is figyelmet érdemelnek. A tanulmány elemzi Zürich és Basel városi, Glarus mezővárosi típusát és a reformációban játszott sajátos szerepüket. A reformáció kiindulópontja és művelődési központja Wittenberg, továbbá Berlin mint rezidencia városok külön elemzést érdemelnek. Az utóbbi mint agglomeráció a XVI—

XVIII. század során több településből emelkedett fel. De rezidencia városok olykor kisvárosok maradtak, mint Schleiz vagy Lobenstein. A harmincéves háború a német birodalom egész népességére, ezen belül a városok egy részére (pl. Gelnhausen, Rostock, Eberswalde, Isny) súlyos kihatással volt. A cseh fejlődés példái — a prágai Óváros, Kis oldal, Újváros, Hradcany, gettó stb. különállása, ill. a morva városok hálózata — mutatják, hogy a középkori keretekhez ragaszkodás lassítja a fejlődést, de a legfontosabb városok művelődési vagy ipari emelkedésével így is számolni lehet. A tárgyalt korszakban a lengyelországi városfejlődés eltolódott északkelet felé. Krakkót mint fővárost felváltotta Varsó, 1550 és 1700 között a gazdasági élet és a városlakók aránya csökkenő tendenciát mutat. A XVII. századra a legnagyobb lengyel városok sora és forgalmi övezeteik át is rendeződtek a középkori listához képest. A modern kor gazdasági fejlődésében elöljáró országok közül a tanulmány részletesen foglalkozik London látványos fejlődésével, ami kiemelkedő az angol városhálózatban népesedési, gazdasági és művelődési szempontból. Messze elmaradt tőle Norwich és Bristol. Londonban lett az ipar átfogó termelési, gazdasági, társadalmi tényezővé. Az újkori Berlin felemelkedése mint garnizon és rezidencia város indult meg a nagyváros felé vezető úton. A szétbomló német-római birodalom nagyvárosai 1800 körül a terület peremén feküdtek, mint Berlin, Bécs és Hamburg. A cseh, morva és dunántúli városok az új birodalomközpont szerepébe emelkedett Bécs gyorsabb fejlődésének árnyékában éltek. A szétaprózódó német-római császárság további rezidencia városokat tett élénkké (Drezda agglomerációja, Karlsruhe, Düsseldorf). Az abszolutizmus városfejlesztő tevékenységének díszesebb példái gyanánt Szentpétervárt és Versaillest mutatja be a tanulmány. A nagyobb városhálózatban — Marseille, Lyon, Rouen, Toulouse, Montpellier — és fejlett agrárkörnyezetben milliós várossá kiemelkedő Párizs viszont egyszerre volt a felvilágosodás és forradalom központja. Elmaradtak ezekhez képest a XIX. századig Közép-Európa és Kelet-Európa határos vidékének városai. Mégis a cseh-morva, kisebb ütemmel a lengyel fejlődés (Lódz, Varsó) létrehozza a munkásosztályt teremtő kapitalista ipart. A cseh és a lengyel városfejlődés között áll a fejlődés üteme tekintetében Magyarországé. 101