A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Irodalomtörténet - Juhász Izabella: Gulyás Pál (1899–1944)

„Magyar szóért sötét börtön" — tudósít 1899 okt. 14-én a "Debreczeni Újság". Arról van szó, hogy a közös hadsereg hadügyminiszterének rendeletére még a tartalékosoknak is csak német nyelven lehetett jelentkezni a hadseregben (ellentétben pl. a csehekkel, akik anyanyelvükön jelentkezhettek parancsnokaik előtt). Debrecenben „hier" helyett „jelen" csúszott ki egy tartalékos katona száján s ezért két napi sötét zárkát kapott. Az ügynek később tragikus vége lett. „Magyarország nem osztrák tartomány, hanem független ország, amelynek a nyelve magyar" — írja a vezércikk. „Elvárjuk a kormánytól, hogy Krieghammer úr [a hadügyminiszter — J. I.] eme legújabb stiklijét erélyesen meg fogja bírálni." További cikkek foglalkoznak a debreceni eset kapcsán a közös hadsereg nyelvének, a német nyelv kényszerének ügyével. — Közben Gyulai Pál elbúcsúzik a Kisfaludy Társaságtól. — Október 28-án „Halál a magyar szóért" címen jelenik meg a "Debreczeni Újság" vezércikke, amely beszámol róla, hogy a „jelen" szó miatt börtönre ítélt Molnár János felakasztotta magát. Október 29-én „A magyar szó diadala" cím alatt megtudhatjuk, hogy a Jelen' dolgában a miniszterelnök interveniált s hogy többet nem fogják büntetni a tartalékosokat, akik magyarul jelentkeznek. Ilyen volt a hangulat Gulyás Pál születésének idején az országban és Debrecenben, a Monarchiának ebben a városában, amely a kiegyezés után sem szűnt meg a detronizáció szellemében érezni. Valószínűleg a Gulyás-házban is csak a közeli és bekövetkezett családi esemény terelte el néha a figyelmet az országos hangulatról. (Gulyás Pál október 27-én született.) De maga Gulyás Pál mintha egész életre szóló indítást kapott volna ennek az októbernek a hangulatától. Mert bizonyára puszta véletlen, hogy valaki születésének idején Debrecenben meghalt a magyar szóért, — az viszont tény, hogy fiatal élete annak az ígéretnek a jegyében indult, hogy a magyar szó diadalát sikerül kivívni. Debrecenben egyébként ebben az esztendőben adta ki Ady Endre Versek című kötetét. *** Röpke paránya vagyok a végtelen emberiségnek, tengermélységből felmerülő buborék. Felhőként lebegett az anyám halk teste fölöttem, nappalom árnybaborult szüntelen éjszaka volt. Régi tudósok könyveiben sok furcsa jelet látsz, melyből az alchimiák ferde sugara fakadt: ily különös képlet voltam, burkolt ige, melyet Pythiaként rebegett titkon a hu szerelem... {Mágusziéj 1928.) E „különös képlet", e „burkolt ige" külső jegyei csak lassan bontakoztak elő. Sokáig maguk a szülők sem tudták, hogy a gyermek bal szemének pupilláján egy hegedés van s azzal a szemével nem lát. (Az anya állítólag egyszer elesett, megütötte magát s ennek lett következménye a költő szemhibája.) Amikor észreveszik a bajt, azonnal specialistához viszik. Az orvos később operatív beavatkozást javasol. Hat éves, amikor apjával Pestre megy, egy esetleges műtétre, — Grósz Emil, az akkori legnevesebb szemész azonban reménytelennek ítél minden sebészi beavatkozást. Ez a baj önmagában is elég volna hozzá, hogy a növekvő gyermek egyébként is túlérzékeny idegrendszerét, lelki egyensúlyát megzavarja. Egy súlyos vörheny mégjobban kiélezi a gyermekkor válságait s az apa szerint hosszú idő kellett hozzá, míg nagyon is érthető elkeseredése valamennyire enyhült. Apjáról szóló, 1927—28-ban írott verse is ennek a korszaknak a hangulatát idézi: Nyár volt. A délutáni ég szeméből egy csillogó könnycsepp esett, utána reszkető zápor porozta a viruló vidékeket. Az állomásról egy akácos erdőn keresztül kellett haza tartani, de beteg voltam, nagybeteg s kesergőn 406