A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)
Muzeológia - Fay Béla: Szabó István – életközelből
részén —, ahol az egyetemi hallgatók sakk, kártya, biliárd mellett teljesen közvetlenül tarthattak klubszerű összejöveteleket is, most lett igazán a hallgatók központi találkozóhelye és politikai viták színtere. Egyik vita után Szabó István bizalmasan figyelmeztetett, hogy ne beszéljek nyíltan, mert az elfogultak kommunistának fognak kikiáltani. De néhány nap múlva a Piac utcán maga is nyíltan helytelenítette az Ébredő Magyarok által szervezett és egyetemi hallgatók által végrehajtott akciót, a „zsidó" újságoknak az árusok kezéből való kiragadását, széjjeltépését. Lázas tanulási időszak volt ez életünkben, felkészülés az alkotásra. Olvastuk az orosz és francia regényírókat és a filozófusokat. István minden problémánkra irodalmi idézettel válaszol. Csupa izgalom, csupa felvontság. Egyik alkalommal félig tréfásan Schopenhauernek nevezi magát (engem Kantnak) és felveti, hogy alakítsunk irodalmi kört. Verseket olvas fel, melyek hangvétele kissé régies, egyik azonban, az „Apoteózis 1848. március 15-re" lendületesen méltatja a nagy, történelmi eseményt, amikor nyolcvan év minden szellemi erjedése egyszerre szökkent virágba és a magyarság európai szintre emelkedett. Színes nyelvű novellákat ír. Idézi Hérakleitoszt: egyedül a változás állandó. írjunk együtt színdarabot! Ő most ír egyet, amit pályázatra fog beküldeni. Tele van tetterővel, lelkesedéssel, szinte egyedül abból a korosztályból, amelyik a háború után még mindig nem találta meg a helyét. „Túlságosan izgága" —, volt a tétlenek véleménye. — „De van benne valami magával ragadó elementaritás. Jó neki, mert bízik magában!" Június 13-án lezajlott a képviselőválasztás. Debrecen mindhárom kerületében a kereszténypártijelöltek gyűztek, egyedüli ellenfelükkel, a kisgazdapárti jelöltekkel szemben. Szabó István érzelmileg feltétlenül az utóbbiak mellett volt, de beosztása nem engedett meg semmi politikai tevékenységet. Igaz, nem is kívánta. Bizonyos távlatból nézte az egész eseményt és az ősz folyamán, egy jogász összejövetelen, — úgy emlékszem, ezt is ő kezdeményezte — felolvasta az első magyarországi titkos választással kapcsolatos debreceni tapasztalatokat ismertető, szociológiai jellegű színes tanulmányát, amelyről Barabási Kun József, a közjog professzora mondott elismerő bírálatot. A képviselőválasztások központi irodája június 24-én megszűnt. Szabó Istvánnak azonnal sikerült újabb állást kapnia Debrecen város Levéltárában ideiglenes díjnokként. Ez már teljesen harmóniában van egyik érdeklődési körével; a debreceni múlt, főleg Debrecen szerepe az 1848/49-es szabadságharcban. A levéltár szinte kimeríthetetlen anyaggal látja el. Közvetlen munkatársa, Csekő Ambrus, — akit igen nagyra becsül — bevezeti a levéltári szakmai munkába. Együtt dolgoznak az első szobában, óriási iratpolcok között. A főnök, Csobán Endre, pedig a belső szobában. A nyár folyamán Budapesten jár és beadja színdarabját Faludi színigazgatónál. Úgy tudom, nem kapott választ. Lehangoló hatással van rá, amit odafent a tiszti különítmények vérengzéseiről hall. Kikel a reakciós klerikalizmus ellen. A schopenhaueri filozófia önti el «gesz kedélyét: a világ csak vak akarat, mely végül is megsemmisíti önmagát. Nincs olyan ruhája, amelyben rendes társaságban megjelenhetne, marad az Egyetemi Kör, a végtelen esti séták, színházi esték a diákhelyen. Új drámatémán kezd dolgozni. „Hazugság" lesz a címe, Augier modorában kívánja bemutatni, hogy minden hazugság, az eszmék, a nő szerelme, az egész^ társadalom. Ősszel egyetemi pályázatra készít egy tanulmányt „Az 1920: I. te. és a jogfolytonosság" témájáról. Felveti benne a jogfolytonosság fogalmának relativitását, az etikai problémát a forradalmak jogosultságának megítélésénél. A tanulmány messze meghaladta volna a pályázat által megszabott kereteket; úgy tudom, nem is adta be. Még a nyár elején leteszi a második jogi alapvizsgát. 1920-ban már kezdtek előretörni Debrecenben is a nacionalista és keresztény jellegüket hangoztató szervezetek. Szabó István éppen ebben az időben volt az Egyetemi Kör egyik t leghangadóbb tagja. Baráti beszélgetésekben győzte meg a Kör kitartóbb tagjait, hogy mennyi helytelen, inhumánus eredménye van ezeknek a világnézeti elkötelezést hangoztató mozgalmaknak és mennyire eltávolodtak az igazi debreceni gondolkodástól. Kiterjed figyelme minden diákmozgalomra. Bár nem aktív sportoló, sokszor jelen van az egyetemi klub sportrendezvényein. Annyira magáévá teszi a jó értelemben vett klubszerűséget, hogy később is ott van a DEAC labdarúgó mérkőzésein, amikor pedig Budapestre kerül, eljár a debreceni football442
