A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Irodalomtörténet - Tóth Endre: Két év Oláh Gábor életéből (1909. július–1911. június)

1910 júniusában újabb konfliktusról ad hírt a napló. Oláh ezúttal magával a püspökkel, Erőss Lajossal szólalkozott össze, akit a könyvtár igazgatójának, Ferenczy Gyulának a társaságában kérdőre vont: „miért agyarkodik úgy rám a nemes Egyház?" A püspök kitérő választ adott és dorgálni kezdte Oláht, aki úgy írja le a jelenetet, hogy keze véletlenül a zsebében maradt, s ezt a mozdulatát a két egyházi férfi félreértette, azt hitték, revolvert szorongat a zsebében. Az író közben gúnyolódott: „Talán méltóztatnának fölvenni a kollégiumi szolgák nyugdíjintézetébe!" A püspök ráförmedt: „Micsoda beszéd ez?!"

24 Debrecenből való menekülési szándékát szeretné realizálni. Pályázatot nyújt be a budapesti református főgimnázium helyettes latin—magyar szakos tanári állására. Biztató híreket kap, hogy valószínűleg megválasztják. Amikor azonban Ravasz Árpád igazgató arra kéri, hogy mielőbb személyesen tisztelegjen azoknál az egyházi korifeusoknál, akiktől az állás elnyerése függ: Oláh meggondolta magát s visszavonta pályázatát. Döntését így indokolta: „Úgysem tart már sokáig ez a piszok élet. Minek vergődjek odafent? Itt, Debrecenben is pompásan össze lehet törni."

25 Tízéves érettségi találkozójukról — 1910 júniusában — csalódottan számol be. Tíz évvel ezelőtt ő még robusztus, egészséges testű és lelkű parasztfiú volt, tele tervekkel, ambícióval. S azóta egészségileg tönkrement, a polgári életben alig vitte valamire. Irigyelte volt osztálytársait, a megelégedett boldog házasokat. Lefesti Kar utcai környezetének sirvárságát. Az udvarban röfögő malacok, gágogó libák, rakoncátlan gyermekek, veszekedő fehérnépek, részeg szomszédok, pimasz legyek, ázsiai hőség és szaharai por... Ilyen körülmények között írta Az embernek fia című színművét. Félt a darab sorsától, mert támadta benne mind a római, mind a kálvini egyházat.

28 Hogy a sivár környezetből meneküljön, júliusban Itáliát akarta bebarangolni régi útitársával, Bodor Aladárral. Abbáziában kellett volna találkozniuk, végül is elkerülték egymást. De legalább két hetet pihent. Most látta először a tengert, a Quarnerói-öblöt, a Cherso és a Veglia szigetet. Dicshimnuszokat zengett a tenger örökké változó szépségéről. A második hét végén azonban lázas lett, s félt, hogy a tüdeje okozta. Megijedt, s visszatért Debrecenbe.

27 Beszámol arról is, hogy az iskolai értesítők, évkönyvek vitézi kirohanásokat intéznek Ady, a modern lírikusok, köztük őellene is. Egy kaposvári tanár egyenesen hazaárulást olvas az Ady és az ő fejére. A diákokat óva inti, hogy „forduljanak el ezektől az Adyaktól, Oláh Gáboroktól..." * * * 1910. augusztus 19-én Ady Endre a Csorba-tóról jövet Érmindszentre utaztában Debrecenben járt s fölkereste Oláht is. A találkozást és az együtt eltöltött órákat Oláh Gábor oly írói remekléssel örökítette meg naplójában, hogy érdemesnek tartjuk teljes egészében újra idézni: „A császár születésnapját követő éjszakán, éjfél után erősen megzörgetik az ablakomat. Hah! — ezek apacsok! — villan át a fejemen, s már az éjjeli szekrényembe rejtett revolverem után kapkodok, mikor egy ismerős hang beordít: — Oláh Gábor, kelj föl! Itt van Ady Endre! A pötyli Szilágyi Sándor volt. Felugróm. Felöltözök. Kiugrok. Egy kétlovas kocsin ott mosolyog rám Ady. Vele Horváth János, kemény koponyájú kritikusunk s a kövér Szilágyi. — Hol jársz te itt, Hortobágy poétája? Kunfajta, nagyszemű legény, te? Összeölelkeztünk. Mire Törő bácsi kocsmájához értünk: el volt feledve minden egymás elleni támadás, kirohanás, leszólás; megbékéltünk, mert kezdünk öregedni. Nos, azután ittunk nagyokat és éltettük a Császárt, asztalra felállással tisztelegve. — A kövér Szilágyi elvitt bennünket a debreceni félszüzekhez. Akkorra Adynak már kettőt látott a lelke, és szimbolikusan. Fekete zongora zengett-zúgott. Táncoltak a lányok, ölben voltak, s ing a ruhájok. (Óh, Reviczky!) Stb. Stb. Stb. Stb Ady másnap délben került vissza hozzánk. 24 OG Napló II. 1910. június 25 OG Napló II. 1910. június 26 OG Napló II. 1910. július 27 OG Napló II. 1910. július 392