A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)
Történelem - Szűcs Ernő: Téglagyártás Debrecenben a kapitalizmus korában
VIII. táblázat Serly Gusztáv részvényeinek száma 1923-ig Év Részvények száma darabban Év Részvények száma darabban 1906 1911 1915 1917 15 27 51 80 1920 1921 1923 300 377 345 így mondott le gr. Dégenfeld József, dr. Kemény Mór és Stégmüller Árpád, illetve két más igazgatósági tag (Koncz Lajos és Szántó Győző) megbízatása pedig lejárt. Helyükre Szent-Királyi Tivadar iparkamarai elnököt, Szabó Lajos birtokost, Serly Gusztáv takarékpénztári vezérigazgatót, valamint dr. Balogh Gézát választották meg az új igazgatóság tagjaiul. Lényegében — azzal a különbséggel, hogy Szabó Lajost 1921-ben Kövy Lajos váltja fel az igazgatóságban — az 1917-ben a vállalat élére jutottak lesznek évtizedekre a Gőztériagyár Rt korlátlan urai, illetve közülük is egyre inkább a Serly család kezébe csúszik a hatalom. A Serly Gusztáv és köréhez tartozók, valamint a velük szemben állók harca több ütközetben játszódott le és végül is Serlyék teljes győzelmével végződött. Az események jól mutatják a tőkések egymás közötti kíméletlen küzdelmét, amit egy-egy vállalat birtoklásáért folytattak. Az igazgatóság 1917. évi — már említett — lecserélése után a következő összecsapásra 1921 áprilisában került sor. Ekkor — az 1920-as év mérlegadatait tárgyalta a közgyűlés — Gaszner Géza a Debreceni Első Takarékpénztár képviselője (306 gőztéglagyári részvénnyel rendelkezett a DET) szólalt fel, s elfogadhatatlannak minősítette a mérleget. Kifogásolta, hogy túl keveset tervezett be a Serly Gusztáv és a köréből álló igazgatóság osztalékra (részvényenként 10 koronát, így az 1000 db részvény után mindössze 10 000 koronát), ugyanakkor túl sokat az igazgatósági, felügyelő bizottsági és tisztviselői jutalékokra (6+1+3 = 10 ezer koronát). Felszólalása során kérte, hogy az érdekelteket zárják ki a szavazásból. — Ez utóbbi kérését az elnöklő Serly Gusztáv elutasította, majd a mérleg elfogadását szavazásra tette fel. A szavazás eredményeként 604-en az elfogadás mellett döntöttek, ellene 306-an szavaztak (ennyi volt a Gaszner által képviselt DET részvényeinek száma). Az eredmény tükrözte, hogy Gaszner egyedül maradt véleményével és Serlynek — akinek ekkor már 377 saját részvénye volt a vállalatnál — a magas igazgatósági tiszteletdíjakban szintén érdekeltekkel együtt sikerült akaratát keresztül vinnie. Gaszner ugyanezen a közgyűlésen még egy kísérletet tett a vállalatot önmaguk érdekében kihasználók ellen. A felmentvény megadásánál újból tiltakozott, de hasonló arányban mint az előbb, ismét leszavazták. Két évvel később — 1923. március 17-i közgyűlésen — nem Serlyék egységes csoportja állt szemben a DET magára utalt képviselőjével, hanem akkor már két tábor csapott össze. Ez utóbbi közgyűlésen kialakult erőviszonyokhoz meg kell említeni, hogy az előző évben az 1922. november 27-i közgyűlésen, az infláció miatt tőkeemelés történt a Gőztéglagyárnál. A korábbi ezer db 200 koronás névértékű részvény mellé 9 ezer új 200 korona névértékűt bocsátottak ki. Az új részvények döntő részét, 8 ezer darabot a Szabolcs vármegyei Takarékpénztár vásárolta fel. De Szent-Királyi Tivadar is már 200, Serly Kálmán 212, Serly Gusztáv 345 db részvénnyel és vele együtt ugyanennyi szavazati joggal rendelkezett. A velük szemben álló csoport vezéralakja Versényi Tivadar volt, aki az 594 részvénnyel rendelkező Debreceni Első Takarékot képviselte. A közgyűlés harcias hangulatára jellemző, hogy már a jegyzőkönyv hitelesítők személyének kijelölésénél megkezdődtek a csatározások. Az elnöklő Serly Gusztáv javaslatával szemben, aki dr. Gájásy Jakabot (a Szabolcs vármegyei Takarékpénztár képviselőjét) és Somlyai Józsefet javasolta hitelesítőknek, Versényi Tivadar azt kérte, hogy a hitelesítők egyike a Debreceni Első Takarékpénztár képviselője legyen. Az elnök azonban „nem hagyja magát befolyásolni" és maradtak az eredeti jelöltek. Versényi kifogásolta az alacsonyan megállapított osztalékot, amelynek összegét a Serly vezetésével működő igazgatóság mindössze 20 ezer koronában szabta meg. A gyűlés további 214