A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Történelem - Molnár Ambrus: Jobbágygazdálkodás és dézsmaszedés a nádudvari járásban 1550–1650 között

búzát jelent (Fruges), és tavaszi vetésű takarmánygabonát, az árpát (Vernalis), vagy ritkábban (Hordeum). Ezen kívül egészen ritkán fordul elő járásunkban a termények közül a rozs (Siligo) és a zab (Avena) említése. A talajelőkészítési munkálatokra nézve forrásaink nem tartalmaznak adatokat. Más forrásokból származó elszórt adatok alapján kaphatunk némi képet a XVI. század második felében szokásban volt talajelőkészítési munkálatokról, melyek alapján azt állapíthatjuk meg, hogy az elvetendő mag alá egyszer szántottak. A területünkhöz tartozó Nagyrábén ugyanis a XVIII. század végén készített tanúvallomásban azt vallják a parasztok, hogy: „.. .Ezen kétszeri szántást... az helység 1729-ben kezdte, azelőtt csak egyszeri szántással éltek..." Ugyancsak Nagyrábéról tudjuk, hogy a török hódoltság megszűnte után a XVII. század végén „.. .A határ terjedelmes volta miatt... mindenki ott és annyit szántott, amennyi neki tetszett." A felfogott területet azután két-hájom, vagy több évig is „élték", azaz szántották, vetették trágyázás nélkül. Az 1720-as összeírás az említett helységekre nézve ezt a határhasználati módot rögzítette azzal a megjegyzéssel: „Ez а helység szántóföldjét kedve és tetszése szerint szokta használni." Ennek a használat módjára nem sokat mondó megjegyzésnek nagyobb értelmet ad az 1728. évi megyei összeírás, mely szerint: „.. .földjüket ebben a helységben hat-hét esztendő alatt kicserélik, egynyomásban közösen használják, még is termékenyek . . ."

25 A járás másik részén levő Tiszacsegére vonatkozó adatok szerint itt a „földet többszöri (több évi) szántás-vetés után parlagon hagyva pihentették 4—5 évig is, illetve .. .pallag korában kaszálták, marhával járatták sertéseikkel legeltették.,"

26 A XVI. és XVII. századi parasztembernek nem kis fáradságot jelentett a sokszor 4—6 évig is parlagon heverő begyepesedett föld felszántása. Ugyancsak Tiszacsegére vonatkozó adatok szerint a földet faekével szántották, és az eke elé leginkább ökröt fogtak. A szokásos ekefogatot Szabolcs megyében 6—8 ökörből állították ki. A járásunkban levő Földesen 1549-ben Szilas Imre nemes ember Sáp és Földes között az úgynevezett Várdy halomnál 10 ökörrel szántott. Szabolcs megye nyírségi részén Gáván is 2 ekére 16 ökröt számítottak a XVI. században. így érthető a fejezetünk elején idézett urbáriumban előfordult nagyméretű állatállomány, különösen az ökrök magas száma. Ennek ellenére nem bizonyos azonban, hogy minden jobbágygazdaság rendelkezett a szükséges igaerővel, és a szántáshoz szükséges ekével. Az egy-egy helységben megművelt terület csekélysége inkább azt sugallja, hogy szántáskor több jobbágy gazdaság összefogva dolgozott, vagy bérszántással készített elő a vetéshez legalább annyi területet, melyről családja eltartásához szükséges termést remélt. A vetés természetesen itt is — mint szerte az országban — a XVI—XVII. században kézzel történt. A holdanként felhasznált vetőmag 1 kassai köböl (83 liter) körül lehetett.

27 a) A gabona betakarítása A gabona betakarításának módjára és eszközeire nézve bőséges adatokat találunk a dézsmajegyzékekben. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a nádudvari járásban időszakunk kezdetén a gabonafélék betakarításának eszközeként mind a sarlót, mind a kaszát használták. A betakarításnál használt eszközöket ugyan nem mindig nevezik meg forrásaink, de a dézsmajegyzékekben előforduló megjegyzésekből azonban pontosan következtetni lehet a betakarításnál használt eszközre. A sarlóval aratott gabonát mindig kévébe (manipulos) kötötték és a mezőn keresztekbe (Crux) rakták. A dézsmások két keresztet egy számolási egységként kalangyának nevezve (gelima) vezették be a lajstromba, az adózó családfő neve után. A fél kalangyánál kisebb mennyiséget kévénként jegyezték fel. 25 Molnár Ambrus: Nagyrábé népének gazdálkodása a török hódoltság után. Agrártörténeti Szemle. XIV. év. (1972) 398—420. 26 Papp József: Tiszacsege (Debrecen, 1967) 35. Nyugodtan feltételezhetjük tehát, hogy a talajelőkészítő munkálatok a XVI. század második felében és a XVII. század elején is hasonlóak lehettek ahhoz, melyekről a XVII. század végétől dokumentumaink vannak. 27 V. ö. Bersényi Iván: A mezőgazdasági termelés néhány kérdése a XIV. és a XV. században. Agrártörténeti Szemle. IV. évf. (1962) 572—574. Továbbá MakkaiLászló: Paraszti és majorsági mezőgazdasági termelés a XVI—

XVII. században (Budapest, 1957) 13. A vetőmag-felhasználására lásd: Kirilly Zsigmondné: A jobbágyság termelésének vizsgálata a maghozam szempontjából. Agrártörténeti Szemle. X. évf. (1968) 70. 127